Hol ? - Svájc, Emosson-gyűjtőtó környéke
Kivel? - Yvonne Robertson, Fay Manners
Jellege: alpesi sziklamászás; kitett gerinc, fal
Nehézsége: AD / III /4a
Idő: topo szerint 8 óra, a gerinc 4-6 óra 800 m szintkülönbség; nekünk kb 9 1/2 óra volt
 |
| A gerinc központi része, ahogyan az Ifala gerincéről látszik. A pirossal jelölt részek a kötélereszkedések standjai. Ami nem látszik az a gerinc kezdeti szakasza - az Aiguille du Van csúcsai - majd a felmenet a Grand Perron-ra, felmenet a Pointe Vouilloz-ra és az Ifala gerince. (fotó: Camptocamp.org) |
 |
| Pointe Vouilloz - egy kötélhossznyi könnyű 3-as mászás |
 |
| A Pointe Ifala gerince és a falrész, ahogyan a Vouilloz második ereszkedőstandjából látszik. A fal a traverz legnehezebb része, 80 méternyi 4-es, de kitett szakasz. Jó, ha van pár mobil eszköz nálunk |
Az utóbbi időben meglehetősen sokszor került szóba az Emosson-gát fölött elhelyezkedő , Perrons de Vallorcine ( 2674 m) sziklagerinc - én tulajdonképpen egy hónapja hallottam előszőr róla, amikor Y. végigmászta egy vezetővel az útvonalat. Utánanéztem a neten a leírásoknak, fotóknak és rögtön kedvet is kaptam a végigjárásához.
Hosszú vakációt tervezek - persze minden a hegyről szól - és ennek első állomása a Perrons traverz. Hosszú a megközelítés ( éjjel 1-kor indulás Luxemburgból, aztán reggel 7 óra után álmos szemekkel várom, hogy az Emosson-gát parkolójában megjelenjenek a társak ), de a reggeli látvány feledteti az éjszaka monoton unalmát, és amint elérjük a megközelítés "beszállását", már a nap is melegre hevíti a hátamon a kabátot. 9 óra körül ott vagyunk a beszállásnál ( nem könnyű megtalálni ám, az internetes topo sem sokban segít), amely rögtön egy könnyű, bemelegítő hosszal indít. Utána ismét járóterep, amelyet rövidebb-hosszabb mászószakaszok szakítanak meg a tulajdonképpeni gerinc első megállójáig - és ez az Aiguille du Van két csúcsa közti nyereg. A kilátás innen pazar, a Perrons csúcsai magasra emelkednek a környező hegyek fölé, annak ellenére, hogy "csak" 2600-as magasságról beszélhetünk, ami ugyebár elég jellegtelennek tűnik a völgy túlsó oldalán emelkedő Mont Blanc csoport négyezreseinek tükrében.
A Grand Perron csúcsáig nincs számottevő kihívás, illetve a csúcs előtt van egy kevés, és a hirtelen feltűnő ereszkedőstand rendesen összezavarja a tájékozódási képességünket. Hol vagyunk tulajdonképpen, merre kellene menni? A leírás sokat nem segít, de nagyon jó lenne tudni hogy mi is az ábra, mert hosszú, 20-25 méteres kötélereszkedések sorozatáról ír a topó. Belenézek az északi fal mélységeibe, és nem találom vonzónak azt a lehetőséget , hogy ha rossz a döntés akkor elég kellemetlen lesz onnan visszamászni a kötélen - áthajló és függőleges falrészek sorozata van alattam, egész le a völgy aljáig. Már épp elhatározom magam, amikor az utolsó pillanatban egy vezető érkezik két klienssel, aztán az eszmecserét követően nagyon gyorsan változtatunk az elhatározáson, amint kiderül hogy a megoldás - egy kitett , technikás gerinc rövid szakasza - ott van előttünk, és hamarosan ott is állunk a Grand Perron csúcsán.
A sétának vége, innen mászni kell, hol fel, hol le, a kitettség lenyűgöző, a táj fantasztikus, és maga a mászás nem nehéz. A Gran Perron után jönnek a nagy kötélereszkedések, de itt már nyilvánvaló az útvonal, és a jól karbantartott ereszkedőstandokat követve hamarosan ott vagyunk az első , technikailag nehezebb kihívásnál, a Pointe Vouilloz-ra felvezető fal aljában. Bő kötélhossznyi 3-es mászás ez, egy rövid 4-es függőleges résszel, jófogású grániton. Könnyű, de kitett és itt ne nagyon számítson az ember nittekre, mert az ereszkedőstandokat kivéve nincsenek fix biztosítási pontok. Ez jellemző amúgy az egész traverzre. ( na jó, az Ifala-csúcsra felvezető szakaszon - amely a kulcsrész - azért találunk egy rozsdás pitont, meg egy beszorult Friend-et, de erről majd később). Jól jön az a pár mobil, amelyet előkotorunk a hátizsák aljából.
A Pointe Vouilloz gerince igazán látványos - keskeny, rettentően kitett gerinc, alattad akkora mélységek ásítoznak, hogy na ! Különösen a kakastaréjnak ( "Créte de coq") nevezett rész utáni lemászás az ereszkedőstandhoz okoz pár izgalmas percet - mert látszólag nics tovább alapon rossz helyen kezdjük keresgélni az ereszkedőpontot. Meg persze eldönteni, hogy miről is kellene ereszkedni, merthogy végül két lehetőség is akad: vagy egy sziklatű, vagy egy jókora kőtömb tetejére rögzített stand. A topó itt is elég ellentmondásos, de rövid tanakodás után el tudjuk dönteni, hogy mi is az ideális. Itt a vezetést felcseréljük, Fay megy elől, én meg maradok utolsónak az elkövetkező szakaszokon. Yvonne, mint eddig is, marad középen.
A Pointe Ifalá-ra felvezető gerinc szívós kis 4-es mászást rejt, a vertikális falszakasz meglepetés az eddigi - helyenként - késéles gerincszakaszok után. Az ezt követő gerinc nehézségével nincs is bajom, ellenben a szikla nem a legideálisabb, néha az az érzésem, hogy az ingatag, tévényi kőtőmböket csak a szentlélek tartja össze, és egy rossz mozdulatra az egész matériával együtt befordulok a kilométernyi mélységbe.
Az Ifala csúcsát du. 4 óra körül érjük el, de sokat nem időzünk, mert a beharangozott esős idő nem késlekedik, pár esőcsepp már landol is rajtunk, siettetve a jól megérdemelt sziesztát.
Lefele eltévedünk - na nem nagyon, az igaz - , a tavak mellett beleszaladunk egy cspatnyi fiatal ibexbe, akik nem nagyon zavartatják magukat. Kétórányi gyaloglás az út vissza a gátnál hagyott autókhoz, és szerencsénkre már egész közel járunk a célhoz, amikor az egyre szürkébb égbolt nem bírja tovább a terhet - zuhogó esőben ugrálunk be az autóba este hat körül.
Megj. Az igazán jó leírás Michel Piola : Aiguille Rouges Light ( lásd a linket a topóknál) című könyvében van, ahol is lépésről-lépésre végig lehet követni a gerincet. ( jah,a túra után kezembe akadt a könyv, ami nem mellesleg ott porosodott Yvonne polcán....) Jó, ha valaki ismeri az útvonalat ( és nem vezetővel mászta végig) , mert jelentősen lerövidíthető a túrára számított idő. A gerincnek ez a verziója ( keletről nyugatra) jóval könnyebb mint az ellenkező irányból történő felmenetel.
No comments:
Post a Comment