"JÉGRIPORT" - KIS-BÉKÁS SZURDOK ( február 17, Románia)


A szétszakadozó felhőpaplan takarója alul kibújó hegyek éles csúcsain és széles hegyhátain végigtáncol a délelőtti napsugár, én meg próbálom meghatározni, hogy mi is van alattunk többezer méterrel. Románia fölött repülünk, de az alant szétterülő, friss hóval borított hegyláncok mibenlétét illetően teljesen tanácstalan vagyok. Meg evvel is maradok – gondolom lemondóan, mert ez alkalommal nincs betervezett hegyjárás a pakliban, az otthoni napok percre tervezett programjában két nap kivételével nincs üresjárat.  És milyen a szerencsém – épp ez a két nap, amelyre újabb havazásokat mondanak, meg a héten lehullott friss hó tömege csírájában temet el minden hegyrejáró gondolatot. Nem is cipelek semmi ilyesfajta alkalmatosságot – ugyan minek?
    De hát ezt az otthoni baráti társaság nem így gondolja. Ha nem lesz magashegy akkor lesz egyéb; és mivel február van, hidegek vannak, akkor mi sem könnyebb , mint jégre gondolni. Még úton vagyok hazafele , de már be van harangozva a szombati jégmászó túra, mégpedig a Kis-Békás szorosába, amely közismerten jó hely az ilyenfajta kalandhoz. Meg az önzetlen baráti társaság egykettőre megoldja a felszerelés problémáját is, ezért a szombat reggel hidegében az összeverbuvált kölcsöncuccokba burkolva taposom a vastag , fehér takarót a Kis-Békás szurdokának meredek falai közt, és közben próbálom felidézni az utolsó vízjég-mászásom emlékeit - és ez bizony elég rég volt..
    De mivel ez eredetileg csak amolyan képriportnak indult, ezért elég is a bevezetőből, hadd lássuk a képeket. Ezúttal is köszönet a társaság elkötelezett fotósainak, az itt látható képek legtöbbje őket dicséri. Idegen tollakkal páváskodom, de az én mobiltelefonnal elkapott pillanataimból nehéz lett volna a blogcikket kikerekíteni…


A szoros bejáratánál információs tábla tudósít arról, hogy jelzett ösvényen  vághatunk át a szoroson. Ez valójában alig érinti a kanyont, eltekintve egy eseménytelen keresztezéstől . A vízeséseket megtalálni nem könnyű , jó ha van valaki a társaságban ( jelen esetben Molnár Laci) aki már járt arrafele.

A kanyon bejáratánál található , kissé "hiányos " függőhíd. 







   

Az első vízesés. Az elmúlt hét havai és hidege ellenére a kétlépcsős vízesés alsó részén csak egy törékeny jégfüggöny alakult ki, amelyet biztonsági szempontból elég kockázatosnak itéltünk. Gyerünk hát a másodikhoz, amelynél rendszerint jobbak a kondíciók.

Ez sincs túl kövérre hízva, de ahhoz elég jó állapotban van, hogy felsőbiztosítással mászható legyen. Nem csak mi vagyunk, egy tízes létszámú csapat is készülődik, akiknek jégmászó kurzust szerveztek a vezetők. A vízesés elég nagy ahhoz, hogy legyen hely mindenkinek, és a két kiépített felsőbiztosítás ( a Laci felszerelte baloldali, meg a csapat vezetője által felrakott jobboldali) elégnek bizonyult ahhoz, hogy a kooperációt követően mindenkinek jusson felváltva a két oldal eltérő jellegű technikai nehézségeiből. 



Az alsó szakaszok nehézsége épp megfelelő a jégmászással ismerkedőknek, a felső, meredek szakaszok azonban már  - rövidségük ellenére - eléggé technikásak . Itt épp János "lazít" a jobboldali rész izzasztó kulcsrészében. 







Perspektíva - 25 méter magasból. 






A fagyott vízesések mászása nem épp veszélytelen szórakozás. Körbevéve hegyes és éles szerszámokkal egy meredek jégfalon nem ajánlott hibázni. Elég egy óvatlan mozdulat - kiszakadó jégcsákány, megcsúszás, vagy akár egy kipattanó jégszilánk - hogy a mászó egy emlékezetes, és a legjobb esetben húsz napon belül gyógyuló sérüléssel megússza. Itt Barni még elég könnyen szabadult - láttam már rosszabbat is...

Egy mászó a szomszédos csapatból. Akit érdekelnek a Békási -szoros mászható jégesései, annak érdemes megkeresni az úriember Youtube-ra feltöltött videóit. Mint például ezt, amely erről a napról készült. 

A napot nem a legszokottabb módon zárjuk, mert Barninak eszébe jut, hogy ha már ott vagyunk, akkor menjünk fel a Mária-kőre. Utat nem igazán tudunk , ennek meg is lesz az eredménye - elkezdve a mély hóban való nyomtöréstől, folytatva a behavazott erdőben való bóklászással ( amely sűrűjébe  még a medve is félve jár), a mobiltelefonos GPS-alkalmazásokra hagyatkozva, aztán végre-valahára útra találva a feketedő télben. Még belefér az is, hogy ünnepé váljon a szürke hétköznapok unalmas hidege annak a néhánytíz ( volt annyi ? annak tűnt...) medvehajtó -és szerű pásztorkutyának, akik lelkes vicsorgással vetették magukat a tarkabarka társaságra, boldogan őrjöngve körülöttünk az elkövetkező húsz hosszú percben. Kaland az élet, na.... :-)





No comments:

Post a comment