Első alkalommal 2005-ben kerültem kapcsolatba a berni nagy hegyekkel. Sajna, akkor csak az Eiger-re jutottam fel a Nyugati Pilléren, a Mönch és a Jungfrau megmászása eltolódott meghatározatlan időre. Egy hétig táboroztunk az Eiger lábánál, és elnézve a Mönch Nollen-gerincét, valahol mélyen megfogalmazódott a gondolat: ezt a hegyet először innen fogom megmászni. Hogy mikor,kivel, hogyan - ez még messze volt, de az ötlet már befészkelte magát a beteljesítésre váró lehetőségek szunnyadó arzenáljába.
És itt van...norvégiai kirándulásunk utolsó napján Édes-kedves párom hirtelen lezavar egy telefonbeszélgetést, aminek a következménye az, hogy másnapi hazaérkezésünk után fogom a cókmókot és irány a Mönch Nollen-gerince, egy SAC-csapat tagjaként.Ez egy ajándék, ezt nem illik visszautasítani ( nem mintha erőst rugdalóztam volna ellene...:-) ).
Az utazás Luxemburgtól Bern-ig ( itt volt a találka a csapattal) hosszú volt és tele nyugtalanító gondolatokkal. Életemben először megyek hegyre ( és nem könnyű útra) olyan emberekkel, akiket az életben nem láttam, nem ismerem őket. Meg persze zavart a saját felkészültségem: az akklimatizáció hiánya (egy 4000 m magas hegyről van szó), a kommunikáció esetleges buktatói...
A berni találka menetrendszerűen lezajlott. Amint megláttam az első, felém tartó, a tömegből messze kilógó,hátizsákos-jégcsákányos kéttagú csapatot, elmúlt minden szorongásom, minden rossz gondolatom. Végre megkezdődött, elkezdődött, két napig azt fogom csinálni ami életem egyik fő alkotóeleme, és ettől a pillanattól kezdve csak az számít,hogy az elkövetkező pillanatok, napok újdonságait milyen hozzáállással hagyom bevésődni az emlékezés csalóka tárházába. Figyelek...új arcok, mozdulatok, idegen nyelv, kíváncsi vagy épp tartózkodó pillantások, óvatos ismerkedések; M.W., csapat vezetője rögtön megnyeri tetszésemet - sugárzik róla a keménység, magabiztosság. A többiek - egy-két kivételtől eltekintve - sem ismerik egymást, de mindenki hegymászó, mindenki SAC-tag, hamarosan az autó zaját túlkiabálva folyik az ismerkedés. Feltűnést kelt a "luxemburgi, aki Romániából jött de magyar"; a két nap folyamán nem akadt túratárs, aki nem érdeklődött volna élénken irántam. Érdekesség lehettem, az biztos... Amúgy van itt minden náció: idősebb, fiatalabb, nők...az átlagéletkor az 35 körüli.
Grindewald-ban hagyjuk M. kisbuszát, innen vonattal megyünk tovább. A csapat struktúrája: 7 tag és 4 túravezető. A Nollen nem egyszerű út: egyike a klasszikus jégutaknak az Alpokban, nehézsége D vagy D+, viszonyoktól függően. Jó jégmászó tapasztalat szükséges hozzá, plusz meg persze jó állóképesség...ettől féltem én, mert ezek a svájci népek minden héten hegyen vannak, ajjjj, mi lesz itt velem....
Az első nap a bemelegítés: felmegyünk a Guggi menedékhelyhez , amely a Nollen alatt helyezkedik el 2800 méteren. Az időjárás nem biztat sok jóval: borús, ködös, néha aprószemű eső is hull, igaz hogy nem áztat el szerencsére.A svájciak bíznak az előrejelzésekben, szerintük holnap ragyogó idő lesz. Tetszenek ezek az emberek; tempójuk könnyed és laza, nem sietnek, nem pihennek, mégis két és fél óra leforgása alatt magunk mögött tudjuk a 800 m szintet. A nap további része ismerkedéssel, alvással és evéssel telik el.
Mint öntudatos, magára valamit is adó hegymászó, én nem szeretem a vezetős partikat. Van létjogosultságuk persze, de nekem sokat jelent a hasonló felkészültségű, hasonló gondolkodású kötéltárs/partner jelenléte. Vezető esetén nincs egyéb, csak ballagás utána, hagyva és tudva hogy a fő problémákat ő oldja meg. Ez pedig összeegyezhetetlen az én mászóelveimmel. Itt, ebben a csapatban ezt nem éreztem, mert itt mindenki tapasztalt hegyjáró volt. Itt a Matterhorn nem volt nagy kunszt, szinte mindenikük járt már rajta. Már az út jellege megkérte, hogy akárki nem vállalhatta be a túrát. Ami még jó volt: ránézésre, szó nélkül elfogadtak, nem érdeklődtek egyéb teljesítményeim iránt. Tudtam, hogy nem leszek ász a csapatban, nem megyek soha a kötél elején, de alapjában kíváncsi voltam az egészre: hogyan működnek a dolgok egy profi vezetésnél. Mert azért ezek profik voltak a javából.
Reggel 3-kor ébresztő: evés, szedelőzködés majd 4-kor indulás. Minden vezető kap két embert (már akinek kettő jut..). Én R.-el, egy vezetőaspiránssal megyek, a másik ember egy öregebb mászó, G. Elől a vezető, utána G., majd én. Láthatóan R. kevéssé bízik meg a középső emberben, és jogosan: indulás után pár perccel G. elrepül egy vízjéggel borított, ártalmatlannak tűnő párkányon. Ketten sikerül megtartanunk - ez mondjuk kettős parti esetében biztosnak tűnő zuhanást eredményezett volna.
Az út alsó - megközelítő - harmadáról elmondható, hogy kitett, kb. I-II (UIAA) nehézségű mászás, rossz, törős kőzettel és mozgó kőtömbökkel. Néhol hómezőkön haladunk át, ami megkönnyíti az utat - inkább ez mint a törmelékkel borított, veszélyes párkányrendszer. Persze a szilárd biztosítási lehetőségek a sziklán minimálisak - vagyis nincsenek. Órányi haladás után ott állunk a Mönch-platón, 3112 méteren, és előttünk kibontakozik a kora hajnal fényeiből a Nollen. Itt felszereljük a hágóvasakat, a jégszerszámokat előkészítjük, még bevárjuk a lemaradó csapatot - és aztán indulás.
Előttünk van egy hólejtő, majd egy kisebb sziklaletörés az újabb hómezőig. Itt már megnő a lejtő meredeksége, a sziklán is követelmény a hágóvasakkal való biztos mászás. Elhagyva a sziklát, további utunk egy enyhe hólejtővel kezdődik, amely azonban hamarosan egy 45-55°-os jégfallá alakul át. Jégmászó-szemszögből nézve ez még nem nagy lejtőszög, még nem kéri meg a két jégcsákány használatát. Ez még "csak bemelegítés"...A jégen jó minőségű, 5-10 cm vastag firn van, egy álom rajta mászni...könnyedén haladunk, a jégszerszámokon egyensúlyozva, és hamarosan ott állunk az első standolási lehetőségnél. Itt megáll a csapat, összezsúfolódunk. Előttünk, fent a 60-80°-os jégletörés alatt egy korán induló csapat küzd a meredek jéggel. Hull a jégtörmelék, nekem az orromra , egyik nőnek pedig a homlokára esik a mászók által lezúdított törmelék egy darabja. A kiválasztott stratégia miatt a mi csapatunk most várakozik a standban, amíg az utolsók is el nem hagyják ezt a pontot.
A második stand már közvetlen a Nollen kulcsrésze alatt van: ez egy függőgleccser kompakt, előtörő orr-része, 80-85°-os átlagos meredekséggel. Meg is fogja a társaságot rendesen, és mint később kisült több felmerülő probléma is bonyolította a helyzetet. Pl. az egyik nőnek a hossz közepén hajszál híján kiesett a cipő a lábából, hágóvasastól, mindenestül. Hogy jobb legyen, mindkét nő egy szál túracsákánnyal mászott....persze, pruszikolniuk kellett, meg a vezetők standoltak ott is ahol nem volt muszáj. Bő órányit várakoztunk a standban két utolsó csapatként, és bizony reggel 7-kor június elején 3000 m fölött eléggé hideg tud lenni a reggeli szellő...Épp ezért meglehetős örömmel veszem tudomásul a vezető kiáltását: indulhattok!
Új hágóvasamnak ez az első útja, de már megmutatkoztak kvalitásai; hihetetlen precíz és biztos lépéseket tesz lehetővé, és ez kihangsúlyozódik a közel függőleges jégen. Előttem G. halad, a kötélhossz kezdetén még biztosan kezelve csákányait, de aztán a technika hiánya érezteti hatását: karjai elvesztik erejüket és lezuhan. Én mellette mászok (nem szeretném ha a hágóvasak a fejemre kerülnének),és az adott pillanatban kissé fölötte is, de stabil helyzetemnek köszönhetően nem tud lerántani, őt meg megfogja a vezető. Miután összeszedi magát, átszerel pruszikra és felhúzva magát lassan eléri a standot. E kis közjátékot kivéve én hihetetlenül élvezem a dolgot, a jeget; úgy látszik mégiscsak jó formában vagyok, mert jól tudom uralni a dolgot - úgy mentálisan, mint fizikai részen. A baj - ha lesz - az majd 4000 méter fölött fog jelentkezni...
Elhagyva a kulcsrészt, innen tovább pár kötélhossznyi, kevésbé meredek hólejtőt mászunk. Itt a vezető nem rak be köztes biztosítást, csak standot épít és felbiztosítja a másod- és harmadmászót, aztán megy is tovább. Telnek az órák, mi meg mászunk, nem létezik egyéb, csak azt ember, az eszközök meg a hegy tökéletes harmóniája. Hogy mikor érünk fel az utolsó, nagy falszakasz alatti lapos hólejtőre 3500 méterre, nem tudom. Itt várnak a többiek, ránk és még egy lemaradt csapatra, majd összegyűlve teljes létszámban, pihenünk negyedórányit az utolsó szakasz előtt.
Kora délelőtt van, a nap már vakító fénnyel árasztja el a környező csúcsokat, de mi még az északnyugati fal árnyékában didergünk. Fölöttünk egy 400 m magas meredek lejtő, alsó részén hosszan elhúzódó peremhasadékkal, "bergshrund-dal". Lazán félóra könnyű hótaposásnak ítélem - na, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mentségemre szolgáljon, hogy még ekkora falat ilyen meredekséggel nem másztam. Lényegében egy kis része a Mönch északnyugati falának.
A "bergshrund" nem okoz problémát. Mivel jóval szezon elején vagyunk, a lezúduló lavinák feltöltötték a hasadékot, ezért egyszerűen egy óvatos mozdulattal átlépünk rajta. És eddig volt a félóra...Felnézek az előttem magasodó, árnyékfehér jéglejtőre és kezdem átértékelni az arányokat. Itt a lejtő meredeksége 55-60°, és egyáltalán nem hótaposás. Erre ténylegesen akkor döbbenek rá, amikor a közepéből visszanézve az utolsó csapatot - akik épp a "bergshrund-nál" vannak - a meredekség miatt alig látom. Itt folyamatosan haladunk, köztes biztosítások nélkül, a csákányok és hágóvasak segítségével. Izzasztó, vádliégető jég/hómászás, de nem cserélném el semmivel. Közeledünk a 4000 méterhez - fölöttünk már áttűz a nap a gerincen, jegesebb és meredekebb a lejtő - amikor az első csapat rákényszerül a köztes biztosítások elhelyezésére. Ismét várakozunk, mivel mi leszünk az utolsó csapat,aki ki fogja takarítani az utat ( vagyis kiszedi a jégcsavarokat, hevedereket).Itt mutatkozik meg a svájciak erőssége: folyamatosan haladnak, pihenés nélkül. Nem mintha nem tudnám tartani a tempót, de határozottan jólesnek a csavarkiszedések miatti perces megállások.
Aztán elvakít a nap. A gerincen napsugárözönnel körberagyogva ott áll R., előtte egy jókora szikladarab, feketéje élesen elválik a gerinc havától. Tudom hogy pár perc múlva vége - vége az mászóútnak, az egész északifal-érzésnek,a függőleges létezés egy különleges formájának - a legközelebbi ilyenfajta mászásig. Még van persze, még végig kell mennünk a kitett, ragyogó hógerincen, fel, még vannak lépcsőfokok a célig, a csúcs felé, ami lényegében nem is a cél, csak egy darabja a mai napnak, egy elválaszthatatlan része a beteljesülésnek...
Itt már érzem az akklimatizáció hiányát. Nem maradok le, tartom a tempót persze, de néha keményen szemben kell állnom rosszabbik énemmel: ülj le, pihenj meg, úgysem tudod megcsinálni pihenés nélkül...A Nollen-en nem juthatott szóhoz az élmény intenzitása miatt, de itt rögtön kihasználja az alkalmat az érvényesülésre. A mászás harc önmagunkkal, harc kényelemhez, biztonsághoz szokott énünkkel, amely nem enged egy pillanatot, rögtön jelentkezik ha lehetősége van rá...Nem engedek neki. A csúcs messze van, át kell még jutnunk még pár kiemelkedésen, amíg végre ott állhatunk a mai nap legmagasabb pontján. Előttem messze nyomok vágják át a makulátlan hólejtőt, köröskörül hegyek, gleccserek, felhők és mélykék ég...Lépés lépés után, pontok az önmegismerés rögös útján..Nem engedek a kényelemnek.
A csúcson épp elfér a 11 ember.Gratulációk, fotók, 4107 m..aztán ereszkedünk lefelé. A Mönch normál útján (déli gerinc), ahol a legtöbb ember fel szokott jönni. Nem egy gyerekjáték ez sem, folyamatosan kitett, a hópárkányok merész ívben nyúlnak be az északi fal fölé, és mindig félre kell állni a felfele igyekvők elől. Látványos út,ide még visszajövök valakivel, tudom biztosan.
A többi? Elhagyva a gerincet leérünk a turisták által autóútnyi szélességűvé taposott, Jungfraujoch-hoz vezető ösvényre, végigmasírozunk a gleccseren; hullafáradt vagyok és irgalmatlanul tűz a nap, a tömeg zsongásán keresztül épp csak látom az óriási Bollywood feliratot a Jungfraujoch-nál, majd már vonatozunk is; le az Eiger gyomrában miközben intenzíven tárgyalunk a túratársaimmal, aztán az alagút végén fehér villanás a tavaszi ég előtt: ott a Mönch, ott a Nollen-gerinc.
FOTÓK:
http://www.flickr.com/photos/19277760@N03/sets/72157621353811024/with/3714253406/ (Étienne fotói)
HASZNOS LINKEK:
Lélegzetelállva olvastam..Gratula innen is székelyember!! :)
ReplyDelete