Dél-Bretagne időjárására nem épp az a kánikulás-esőtelen éghajlat jellemző, amelyet az ember elvárna, elnézve a rengeteg strandot Carnac-ban meg annak környékén. Legalábbis nem június elején... Habár Carnac-ban jóval több napsütésben volt részünk, mint a Quiberon-félszigeten, de itt is bizonyos volt az, hogy a délelőtti órák ritkán múlnak el eső nélkül, és hogy délutánra-estére ragyogó idő kerekedik.
Tudva ezt, általában a nap végén indultunk a környék bejárására. A Carnac-i megalitok meglátogatása után - most már szakirodalommal is felfegyverkezve - egy másik, kevésbé ismert helyszínt látogatunk meg. Locmariaquer nincs messze Carnac-tól, negyedórányi autózás után ott is vagyunk, és amint elérjük a városka határát fel is tűnnek az archeológiai emlékekhez kalauzoló táblák, amelyeket követve hamarosan ott állunk az egyik, szabadon látogatható "dolmen"-hez vezető ösvény elején. Késő van már, kora este, ezért a nappal valószínűleg turistáktól hemzsegő, sárga homokkal felszórt, és a délutáni eső által ragadós sárrá áztatott parkolóban csak egy autó árválkodik. Füves ösvényt követve jutunk el az ötpercnyire lévő, "Dolmen de Mané-Lud"-hoz. De mik is azok a "dolmenek"??
A dolmenek (szintén kelta szóból) leginkább asztalokhoz hasonlító építmények, három, négy vagy több lábra helyezett széles kőlapból épülnek fel. Valószínűleg temetkezési helyek voltak, amit az mutat, hogy néha a mind a négy oldalán kőlapok zárják le. A dolmen az építészet történetében jelentős állomás volt. Ekkor jutott odáig az ember, hogy anyag feltornyozásával teret határoljon el. A dolmen belső tere volt az ős lelkének titokzatos tartózkodási helye, s gyakran a falakba vágott kis kerek nyílásokkal összeköttetést teremtettek a belső tér és a külvilág között. Mesterséges barlangokként az ember legősibb lakóhelyét, a barlangot szimbolizálták.
(forrás: wikipédia)
Hatalmas, többtonnás, egyik végén eltört lapos kőtömb terpeszkedik az óriási ciprusok (?) tövében, egy kis domb tetején. A tábla tanulsága szerint egy nemzeti értékhez van szerencsénk - én ugyan semmit nem látok, csak a nagy követ, amelyre Áron nagy boldogan masírozik fel. Pár perc tanácstalan szemlélődés után derül ki csak, hogy a lapos kő egyik végénél , szorosan egy kis kápolna mellett, egy keskeny kőlépcsőn lemenve ott sötétlik egy szűk és alacsony bejárat. Aha, megvan a dolmen, és hamarosan ott is állunk a keskeny folyosó végén kiszélesedő kamrában , amelyben a kamrát határoló óriás kőlapokon minták és vésések rajzolódnak ki a közelgő est maradék fényében. Mint kiderült, az egész építmény földdel van borítva ( a domb), és a csak a tetőként funkcionáló kőlap az, amely utal a dolmen jelenlétére.
Egy közel 4000 éves kősírban állva, és a lapokba karcolt mintákat elnézegetve nem mindennapi élményben lehet részünk. A dolmen fölött végigzúgott a történelem, civilizációk fejlődtek és hanyatlottak körülötte, miközben valódi funkciójukat és rendeltetésüket legendák körébe öltöztette a tudatlanság, és valódi céljukat csak most, a modern éra kutatásainak eredményei sejtetik. Ezeket az "egyszerű", primitív építményeket nem lehet úgy csodálni, mint szép és lenyűgöző művészeti alkotásokat ( mint pl. egy katedrálist) de titokzatosságuk, egyediségük, koruk a jelenlegi modern emberben elfeledett ősi rezonanciát kelt(het). ( jah, persze ehhez már háttértudás szükséges, mert enélkül csak mint egyszerű , érdekes módon összerakott kőhalmok jelennek meg - pár perces attrakcióként).
Visszaballagunk az autóhoz, aztán továbbmenve megállunk még a közelben található, kiépített archeológiai pontnál, amelyet "Table de Marchand"-nak hívnak. Ez már komolyan megszervezett, csak belépővel látogatható, elkerített helyszín. Ottjártunkkor már zárva volt, de azért sikerült beleskelődni a kerítésen, elkattintani pár fotót. Több szempontból is érdekes történelmi helyszín: itt található talán a világ egyik legnagyobb ismert "menhir"-je, vagyis állóköve, amely nevével ellentétben már nem álló, hanem eldöntött, és több darabra tört ("Grand Menhir Brisé d'Er Grah"). Méretei még így is impozánsak: 20,6 m magasságával (ha állna) és 350 tonnájával nincs párja. Négy darabba tört; egyes teóriák szerint még a neolitikum emberei döntötték el tudatosan. És itt van egy jókora "cairn" is ( kőhalom): benne egy "dolmen"-nel. Nem marad ki a "tumulus" sem: ezek olyan földből és kőből épült, jókora méretű dombok, amelyek több dolmenből álló temetőket rejthetnek.
 |
| A " Grand Menhir" egyik darabja |
 |
| A "Grand Menhir", háttérben a "Cairn" |
 |
| Bejárat a "Cairn"-ba |
 |
| "Cairn" és "Menhir" madártávlatból |
Az elkövetkező napok melegek, ritkábban esik az eső, ezért egyik szép napon visszalátogatunk a Quiberon-félszigetre, csavarogni még egyet az Atlanti-óceán partján. Visszafelé Carnac-ba, egy eltévedést követően fedezzük fel Plouharnel falu mellett a "Rondossec-i" dolment. Ez már egy eléggé nagy sírrendszer, egymás mellett három , bejárati folyosókkal, kamrákkal ellátott dolment rejt. A kamrák nagyok, itt is láthatóak faragások, de itt a folyosókat és kamrákat fedő nagy, lapos takarókövek nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, könnyedén be lehet mászni, lesni a dolmenek belsejébe. Itt már nem csak mi vagyunk, nagy család gyermekei lármáznak körülöttünk, és mivel a dolmenek több út találkozásánál kialakított, nagy nyílt téren helyezkednek el, az ezt körülölelő házak, utak, autók messze űzik a hangulatot... így, ebben a környezetben ezek itt már csak tényleg érdekes, ősi maradványok, amelyek kortalanul terpeszkednek a tűző, nyári nap fényében.
Ha végigjártuk a környék jelentős történelmi emlékeit, meguntuk már azt, hogy lépten-nyomon megalitikus maradványokra bukkanhatunk; vagy ha beteltünk az óceán lustán forrongó energiának látványával, netán torkig vagyunk a Carnac meg Quiberon-félsziget napozásra, fürdésre csábító meleg homokstrandjaival, nem beszélve egyéb Bretagne-i , itt nem említett látni- megismerni valókkal, akkor már csak egy dolgunk marad (de azt nagy gyakorisággal művelve, remélhetőleg): menjünk és üljünk be egy "Créperie"-be, vagyis palacsintázóba... mert ezt nem szabad kihagyni. A palacsintát mindenki ismeri, de ezt igazán csak az mondhatja el magáról, aki kóstolta már ezt a helyi különlegességet. Mindenféle formában, ilyen-olyan töltelékekkel, körítésekkel... tessék kérem, étvágygerjesztőül pár fotó a ( már eléggé elfogyasztott) ínyencségről: sajtos palacsinta hússal, saláta, főtt hagyma- és paradicsom-körítéssel. Jó étvágyat !!
No comments:
Post a Comment