Milyen is
meglátni az Aosta -völgy hegyfalait,
amint a táj fölött meggyűlt, ritkás felhőtakaró közt dicsfényként áttörő,
lemenő nap sugarai mézszínű bevonattal lágyítják szelíddé a háromezresek
marcona gerinceit - annak, akinek több mint féléve nem volt része a magashegyek
komor és felemelő univerzumában? Ki
lehet ezt szóban fejezni?
Az autópálya szürke szalagja bevész a völgy alján gyűlő
szürkületbe...de nézz föl, ott fény van, oda megyünk! Az idő lelassul -
végtelen ideig gurulunk, szembe az estével, a fénnyel; az eljövendő hegy
ígéretével: gyertek, hazajösztök... közös világba zártan oldódva azonossá a
pillanat könnyfakasztó-torokszorító nagyszerűségében...
A Gran
Paradiso - amely egyike a legnépszerűbb és legkönnyebb négyezreseknek - már az
év elején, május-június hónapokra be volt tervezve, de egyre inkább háttérbe
került a tavasz alatt halmozódó
akadályok miatt. Már le is mondtam róla, amikor
- úgy is lehet mondani - napok alatt komolyan tervbe lett véve és végre
lett hajtva, legnagyobb meglepetésemre. Még ha nem is úgy. és nem azzal, akivel
elterveztük.
Luxemburgtól eléggé messze esik Olaszország
egyetlen olyan négyezrese, amelyről büszkén ( ha olasz az ember) ki lehet
jelenteni, hogy széltében-hosszában talján hegy, és nem is akármilyen, hanem a
legmagasabb ! Mert ugye, a Mont Blanc bizony itt is van, ott is van - igazából
határhegy. Hol francia, hol olasz...attól függ honnan akarunk felmászni rá. De
visszatérve a Gran Paradiso-ra: augusztusban, egy budapesti kirándulás idején sikerült beiktatni
egy gyors tervezést, került egy jó
partner, aztán autóba és irány az 1200 kilométernyire lévő Pont Valsavarenche !
Néha a távolabbi van közelebb..:-)
Meglepődök a települést rejtő völgy szépségén: az
Aosta-völgy autópályája amint elfogy, rögtön szűk, látványos hegyekkel és
sziklafalakkal övezett kanyargós hegyi úton jutunk fel a faluig, ahol hatalmas
medencévé tágul az eddigi keskeny völgy. Kalandozhat szabadon a tekintet,
ameddig ellát, a völgy végén szikrázó gleccserek meglepően messzinek tűnnek
innen a völgyfenékből. A Gran Paradiso
háromezres szomszédai - mert egyedül van bizony őkelme a négyezres magasságával
- állnak őrt a völgy felett, miközben a vidék óriása messze mögöttük rejtőzik
sziklatarajos üstökével. Egy olyan hegy, amelyet sem a Vittorio Emanuelle II (
2735 m) menedékházhoz vezető turistaútról, sem a völgyfenékből nem lehet
meglátni. Egyszerűen nem volt sehol olyan helyszín, ahol a Gran Paradiso-t
teljes valójában megcsodálhattuk volna.
Eltérően az utóbbi évek túráitól - ahol legtöbbször
szólómászóként próbáltam feljutni a kiszemelt csúcsra, és ehhez méltóan a
gyorsan fel - gyorsan le stílusú, teljesítményorientált mászás stílusa volt,
ami vonzott - most jókora hátizsákkal megrakodva kapaszkodunk fel a
menedékházhoz vezető , jól kijelzett, kövekkel kirakott (!) turistaúton. A szokatlan súlyú zsákok ellenére is relatíve
hamar felérünk a házhoz, a 780 m szintkülönbség nem nagy kihívás. Hasonlóan az
Alpok többi népszerű hegyéhez,augusztusban nagy itt a nyüzsgés, egymást érik az
emberek. A ház melletti tó is telítve van turistával - szó szerint, mert egyes
bátor vállalkozók bele-belemerészkednek a kristálytiszta vízbe, amely láthatóan
nem ideális egy élvezeti úszkáláshoz, amint az a delikvensek tűrőképességén is
lemérhető... egykettőre kiugrálnak a napmeleg ellenére is dermesztő vízből.
Jólesik a lazsálás a tó mellett. Elnézegetjük az
embereket, próbáljuk kiszűrni a magunkfajta mászókat is, de itt kevés az ilyen,
sőt félóra múltán megállapítom, hogy nincs is. Részben mert ez természetvédelmi
terület, tehát büntetik a sátrazás, bivakolás mindenféle formáját, részben meg
ugyan minek sátrazni? jó nagy az a ház, a legtöbb idelátogató meg vezetős
parti. Óra után felcihelődöm, mert már benne járunk a délutánban, és éjszakai
szállást kellene keresni, amolyan észrevétlen módon. A ház mögött indul a Gran
Paradiso-ra vezető útvonal, amint azt egy jókora tábla is hírül adja - nehogy
valaki már a La Tresenta-ra induljon véletlenül ! Az említett háromezres csúcs
ugyanis ott görnyed a ház fölött, láthatóan magának akarván tulajdonítani a
népszerűséget. Eljegesedett falain kíváncsian keresem a felvezető útvonalakat,
és csak a topókat nézegetve jövünk rá, hogy az nem a Gran Paradiso, bármennyire
is magas, bármennyire is annak hisszük.
Tehát, indulás szállást keresni. Az előzetes infók
alapján nem messze a háztól akad sátorhely, igaz hogy ajánlatos este felhúzni
és reggel pirkadat előtt lebontani a ponyvahotelt, egy esetleges mélyen
zsebbenyúlós büntetést megelőzendő. A köves-poros morénanyelveken addig
kapaszkodom, amíg a magasságmérő már közel 3000 métert mutat, amikor kellemes kis
helyre akadok - ideális, mert közel van a víz, közel a csúcsra vezető ösvény,
és a háztól egyáltalán nem látszik.
Az esti sátorhúzás elmarad, illetve a kora délutáni
felhősödés esőt hoz magával, ezért épp annyi időnk van négy óra körül, hogy -
ellenőrök ide vagy oda - felverjük a szállást, és már dörömböl is a hegyi zápor
a ponyván. Nem is hagyja abba egész sötétedésig, meg-megújuló rohamai
elgondolkodtatnak: lesz-e ebből holnap csúcsmászó idő? Az előrejelzés azonban nagyon optimista volt,
hát mi is azok vagyunk...
Szokatlan csendre ébredek éjszaka; a sátor anyaga
tompán szűri meg a telihold fényét. Végigömlik a tájon a varázs , fölöttünk a
Tejút egymásra zsúfolódott csillagai próbálják túlragyogni a Hold ezüst
hidegét. Az alpesi éjszaka csendjébe halkan pattogó kövek zaja omlik, és a
szomszéd gerinc peremén kőszáli kecskék profilja gazdagítja a látványt.
Megnyugodva bújok vissza az épp tesztútján lévő, testmeleg pihezsákba: jó időn
lesz.
Ember tervez, hegy végez; reggel négykor, amikor az
ébresztő éles zaja belehasít az álmok puha birodalmába, már zárt égbolt fogad.
Csapadék az nincs szerencsére, és nagyon reméljük, hogy a nap folyamán nem is
lesz hozzá szerencsénk. Így gondolják ezt mások is, mert hamarosan fejlámpák
gyöngyfüzérét látom kígyózni a háztól elfelé. Amire elkészülünk, lebontjuk a
sátrat és megreggelizünk már jópár csapat elzörög mellettünk, ahány annyiféle irányba
persze. Most meg találja ki az ember, hogy hová is induljon...A völgyfenékben
vannak többen, ezért - a tegnap előzetes
felderítésre nem maradt idő, meg lusta is voltam hozzá eléggé - utánuk indulunk.
A völgyfenék útja aránylag egyértelmű, de
kellemetlen meglepetést okozhatnak a hóból kiolvadt sziklafelugrások - nem is a
nehézségük miatt, hanem mert tízfős csapatok hosszú percekig kínlódnak át
rajtuk, hátráltatva a folyamatos haladást.
A gleccser szélén vagyunk már, bekötve teljes
szerelésbe, amikor végigömlik az ébredő nap fénye a szomszédos háromezresek
sziklás gerincein. Bátortalan fénysugarak törnek át a reggel hideg homályán,
kontrasztossá merevítve az éjszaka sötétje által szétmosott sziklafalak komor
feketeségét. De a sötét legyőzetett: egyre inkább erőre kap a narancssárga
sugárzás, hamarosan diadalt ülve és aranylágy mázzal borítva be a hegyek
ormait. Nincs megállás - amikor kiérünk
a gleccser első meredek szakaszaira, akkor már az éjszaka sötétjét szánalmas
kis árnyékokká száműzte a nap ereje.
Könnyű terepen mászunk felfele, lassan, de biztosan
előzve a csapatokat. Ez a szakasz nem igényel nagy technikai tudást, egyszerű kutyagolás
a néhol jeges hólejtőn, de a kilátás kárpótol mindenért. A La Trezeta lentről ijesztően meredek északi fala innen
nézve megszelídül, és hamarosan rácsodálkozhatunk a csúcsára is - amely
lealacsonyodva marad alattunk.
A felsőbb szakaszok meredekebb részein saját utat
választunk: nem kis szerepet játszik ebben egy állatnyom, amely a minimum 45
fokos lejtőn 3500 m magasan nyílegyenesen tart felfele. Fogalmam sincs milyen
állat lehet, majd az okosabbak megmondják...
Amikor a
hegy oldalából kimászunk egy széles,
lapos gerincre, meglátjuk a Gran Paradiso szaggatott üstökét. Sziklatornyokkal
sűrűn megtűzdelt sziklás gerinc vár ott fent, de addig még van bő 300 méter
szintkülönbség, és az eddigiektől eltérően elég húzós lesz; nem a technikai
nehézségek miatt, hanem a gonoszul támadó, jeges szél miatt, amely itt alant a napsütés ellenére is fagyasztóan
hideg, de fent gonoszul kavarja-tépi, hurcolja a felhőtömegeket. És amikor ráfordulunk
a gleccser azon szakaszára, ahol a Chabod-menedékháztól induló út is
becsatlakozik a csúcs irányába tartó
ösvényre, már sokat nem látunk, mert a vadul kavargó, hókristályokkal
támadó szél vastag felhőbe burkolja a csúcsra igyekvő csapatokat.
Nem volt még az Alpokban olyan négyezres csúcsom,
amelyet viharban értem el - hát, ha eddig hiányzott, akkor ez az űr is
betöltődött. A peremhasadékot -
"bergshrund", - leküzdeni, hála a késő tavaszi havazásoknak alig követel
meg többet, mint egy kis ugrást. A csúcsgerinc alatt zsúfolódnak a csapatok -
egyre többet várakozunk, toporgunk a sarki szélben. Amúgy látványos lehet ez a
sziklagerinc: keskeny, kitett, magas
tornyokkal szaggatott sziklaformáció, már amennyi kivehető belőle a kavargó
ködben. A kulcsrész egy kb. II nehézségű
átlépés, keskeny és kitett, pár méternyi traverz, amely nekünk ugyan nem okozna
gondot, de sorban állnak előtte az emberek , és eléggé nyögvenyelősen halad a
sor. A másik oldalon meg még többen vannak azok, akik a híres-nevezetes
Madonna-szobrot zsongják körül.
Állunk, várunk, fázunk. Az utóbbit egyre jobban,
legalábbis ami engemet illet. Nekem meg nem is a Madonnára fáj a fogam, mert
nem az az igazi csúcs - az még arrább van, a gerinc végén, de ezt kevesen
tudják. Negyedóra múltán azonban olyan
érzésem van, hogy ez nálunk is csak
elméleti síkon marad, mert egyre idegesítőbb egy talpalatnyi helyen várakozni,
kitéve az elemek dühének. Negyedórája figyelem, amint egy csapat öregebb mászó
kínlódja át magát a kitett részen, egyikük épp a nittbe akasztás manőverével
küzd már percek óta...
A szél le-letépi a viharvert Madonna rezignált arcáról
a ködöt, ott van tőlünk tízméternyire, pár méterrel magasabban. Gyorsan
döntök, - fotózás, amennyire ebben a
viharban lehet, aztán visszamászunk a gerincen és megindulunk lefele a gleccser napsütötte
részei felé.
A visszavonulás lassú és élvezetes, bámuljuk a
pazar kilátást, közben meg a csúcs körül még mindig dühöng a szél. Visszajövök
erre a hegyre, a másik oldalért főleg, mert egy nagyon szép északi fal vár ott.
Huh, gyűlni kezdtek ismét a projektek :-))
Jó tudni, hogy felmenetkor, a gleccser előtti
szakaszt nem muszáj a völgyfenékben legyűrni, mert a mellette lévő sziklagerinc
jóval kényelmesebb . Jó, ha azelőtt az ember le tudja járni a gleccserig, mert
másnap nem kell botladoznia mások után, akik ők maguk se tudják ki után mennek :-)
Élmény volt a hegy, élmény volt az út. Egyike
azoknak a hegyeknek, ahol kevés az objektív veszély, nem kell az átlagosnál
szigorúbb erőnlét és technikai tudás. Kitűnő bevezető lehet a négyezresek
világával ismerkedőknek, az élmény garantált ! Csak lehetőleg nem viharban kell próbálkozni...
|
Menedékház felé ( fotó: Rb) |
|
No comment |
|
Hja, bizony nem könnyű a hegymászó élete ekkora zsákkal :-) |
|
Tó, házzal és heggyel...vagy hegy, házzal és tóval? vagy...:-))) |
|
Sátorhely 3000 méteren. Komor hegymászó pofától kérjük nem ijedezni :-)) (fotó: Rb)
|
|
Kilátás a sátortól - a havas völgyfenékben visz fel az út (egyik variánsa) a gleccserhez. Hátul jobbra a G. Paradiso csúcsa
|
|
Tresenta (3609 m), ahogyan a háztól látszik. Amilyen rettentő ez az oldal, épp annyira könnyű a túlsó... |
|
Ciarforon ( 3642 m). Ezt néztük a Gran Paradiso-nak. Hát, melléfogtunk..de azért ezt se hagynám ki mégegyszer ottjártamban |
|
Alpenglow, Alpenglühen - ki ahogyan szereti. De hogy szép, ammár bizonyos ! |
|
Én is nagyon szeretem...nevet meg elég nehéz neki adni. Inkább nézzük. ( fotó: Rb) |
|
Ezt erőst szeretem, fotós értette a dolgát:-) (fotó:Rb) |
|
Rb teljes harci szerelésben, elszántan mindenre :-) |
|
A Gran Paradiso gleccser |
|
Ezek még itt mindig a gleccser alsó szakaszai. Kb. ennyi itt a a technikai kihívás... |
|
Az alpesi reggelnek vége, de a látvány az maradt ugyanolyan lenyűgöző |
|
Mégse olyan magas ez a Ciarforon...mi már magasabban vagyunk, mint őkelme üstöke. |
|
Állatnyomok 3500 m magasan....szakértők kerestetnek, azonosításhoz ! |
|
Járt utat a járatlanért....Hát mi egy keveset elhagytuk. Csak egyenesen fel, ha így is lehet. |
|
Valahol 3800 méteren; itt még látszik kevés a csúcsgerincből ( fent balra) (fotó:Rb) |
|
Itt már nehéz azért napfényes csúcsélményről ábrándozni. Hóvihar, valahol 4000 méteren (fotó: Rb) |
|
Csúcsgerincen végre...sajna a kilátás enyhén szólva homályos |
|
Na, ott a Madonna |
|
Csúcsközelben, illetve csúcson? Relatív... |
|
Visszapillantás...ott már voltunk, mert már lefele tartunk |
|
Hajrá napfény, hajrá meleg ! |
|
Rebi munkában. Én voltam ennyire hanyag a kötéllel, tessék engemet szidni :-) |
|
A megérdemelt pihenés, mászás után. Panorámával fűszerezve. |
na .. visszatértél a blogoláshoz .. jól tetted .. és a hegymászáshoz is . .azt is jól tetted :)
ReplyDeleteMegtűzdelted jelzővel .. van mondat hogy 2x is el kellett olvassam :)) .. de jó iromány . .szép túra ..
Remélem hamarosan én is visszakerülök magasabb hegyekre ..
Jó kis összefoglaló letagadhatatlanul Zóti stílusban :). Kicsit ismét ott valék...Hejjj, beh jó volt! Köszönet érte.
ReplyDeleteÖrvendek, hogy újra olvashatok tőled egy beszámolót. Ide és is terveztem menni, de ha legközelebb az északi oldalon mész, akkor lehet kihagyom....
ReplyDelete