GRAN PARADISO 2013 ( augusztus 18)

           Milyen is meglátni az Aosta -völgy  hegyfalait, amint a táj fölött meggyűlt, ritkás felhőtakaró közt dicsfényként áttörő, lemenő nap sugarai mézszínű bevonattal lágyítják szelíddé a háromezresek marcona gerinceit - annak, akinek több mint féléve nem volt része a magashegyek komor és felemelő univerzumában?  Ki lehet ezt szóban fejezni?

Az autópálya szürke szalagja bevész a völgy alján gyűlő szürkületbe...de nézz föl, ott fény van, oda megyünk! Az idő lelassul - végtelen ideig gurulunk, szembe az estével, a fénnyel; az eljövendő hegy ígéretével: gyertek, hazajösztök... közös világba zártan oldódva azonossá a pillanat könnyfakasztó-torokszorító nagyszerűségében...

A  Gran Paradiso - amely egyike a legnépszerűbb és legkönnyebb négyezreseknek - már az év elején, május-június hónapokra be volt tervezve, de egyre inkább háttérbe került a tavasz alatt  halmozódó akadályok miatt. Már le is mondtam róla, amikor  - úgy is lehet mondani - napok alatt komolyan tervbe lett véve és végre lett hajtva, legnagyobb meglepetésemre. Még ha nem is úgy. és nem azzal, akivel elterveztük.

Luxemburgtól eléggé messze esik Olaszország egyetlen olyan négyezrese, amelyről büszkén ( ha olasz az ember) ki lehet jelenteni, hogy széltében-hosszában talján hegy, és nem is akármilyen, hanem a legmagasabb ! Mert ugye, a Mont Blanc bizony itt is van, ott is van - igazából határhegy. Hol francia, hol olasz...attól függ honnan akarunk felmászni rá. De visszatérve a Gran Paradiso-ra: augusztusban, egy  budapesti kirándulás idején sikerült beiktatni egy  gyors tervezést, került egy jó partner, aztán autóba és irány az 1200 kilométernyire lévő Pont Valsavarenche !  Néha a távolabbi van közelebb..:-)

Meglepődök a települést rejtő völgy szépségén: az Aosta-völgy autópályája amint elfogy, rögtön szűk, látványos hegyekkel és sziklafalakkal övezett kanyargós hegyi úton jutunk fel a faluig, ahol hatalmas medencévé tágul az eddigi keskeny völgy. Kalandozhat szabadon a tekintet, ameddig ellát, a völgy végén szikrázó gleccserek meglepően messzinek tűnnek innen a völgyfenékből.  A Gran Paradiso háromezres szomszédai - mert egyedül van bizony őkelme a négyezres magasságával - állnak őrt a völgy felett, miközben a vidék óriása messze mögöttük rejtőzik sziklatarajos üstökével. Egy olyan hegy, amelyet sem a Vittorio Emanuelle II ( 2735 m) menedékházhoz vezető turistaútról, sem a völgyfenékből nem lehet meglátni. Egyszerűen nem volt sehol olyan helyszín, ahol a Gran Paradiso-t teljes valójában megcsodálhattuk volna.

Eltérően az utóbbi évek túráitól - ahol legtöbbször szólómászóként próbáltam feljutni a kiszemelt csúcsra, és ehhez méltóan a gyorsan fel - gyorsan le stílusú, teljesítményorientált mászás stílusa volt, ami vonzott - most jókora hátizsákkal megrakodva kapaszkodunk fel a menedékházhoz vezető , jól kijelzett, kövekkel kirakott (!) turistaúton. A  szokatlan súlyú zsákok ellenére is relatíve hamar felérünk a házhoz, a 780 m szintkülönbség nem nagy kihívás. Hasonlóan az Alpok többi népszerű hegyéhez,augusztusban nagy itt a nyüzsgés, egymást érik az emberek. A ház melletti tó is telítve van turistával - szó szerint, mert egyes bátor vállalkozók bele-belemerészkednek a kristálytiszta vízbe, amely láthatóan nem ideális egy élvezeti úszkáláshoz, amint az a delikvensek tűrőképességén is lemérhető... egykettőre kiugrálnak a napmeleg ellenére is dermesztő vízből.

Jólesik a lazsálás a tó mellett. Elnézegetjük az embereket, próbáljuk kiszűrni a magunkfajta mászókat is, de itt kevés az ilyen, sőt félóra múltán megállapítom, hogy nincs is. Részben mert ez természetvédelmi terület, tehát büntetik a sátrazás, bivakolás mindenféle formáját, részben meg ugyan minek sátrazni? jó nagy az a ház, a legtöbb idelátogató meg vezetős parti. Óra után felcihelődöm, mert már benne járunk a délutánban, és éjszakai szállást kellene keresni, amolyan észrevétlen módon. A ház mögött indul a Gran Paradiso-ra vezető útvonal, amint azt egy jókora tábla is hírül adja - nehogy valaki már a La Tresenta-ra induljon véletlenül ! Az említett háromezres csúcs ugyanis ott görnyed a ház fölött, láthatóan magának akarván tulajdonítani a népszerűséget. Eljegesedett falain kíváncsian keresem a felvezető útvonalakat, és csak a topókat nézegetve jövünk rá, hogy az nem a Gran Paradiso, bármennyire is magas, bármennyire is annak hisszük.

Tehát, indulás szállást keresni. Az előzetes infók alapján nem messze a háztól akad sátorhely, igaz hogy ajánlatos este felhúzni és reggel pirkadat előtt lebontani a ponyvahotelt, egy esetleges mélyen zsebbenyúlós büntetést megelőzendő. A köves-poros morénanyelveken addig kapaszkodom, amíg a magasságmérő már közel 3000 métert mutat, amikor kellemes kis helyre akadok - ideális, mert közel van a víz, közel a csúcsra vezető ösvény, és a háztól egyáltalán nem látszik.

Az esti sátorhúzás elmarad, illetve a kora délutáni felhősödés esőt hoz magával, ezért épp annyi időnk van négy óra körül, hogy - ellenőrök ide vagy oda - felverjük a szállást, és már dörömböl is a hegyi zápor a ponyván. Nem is hagyja abba egész sötétedésig, meg-megújuló rohamai elgondolkodtatnak: lesz-e ebből holnap csúcsmászó idő?  Az előrejelzés azonban nagyon optimista volt, hát mi is azok vagyunk...

Szokatlan csendre ébredek éjszaka; a sátor anyaga tompán szűri meg a telihold fényét. Végigömlik a tájon a varázs , fölöttünk a Tejút egymásra zsúfolódott csillagai próbálják túlragyogni a Hold ezüst hidegét. Az alpesi éjszaka csendjébe halkan pattogó kövek zaja omlik, és a szomszéd gerinc peremén kőszáli kecskék profilja gazdagítja a látványt. Megnyugodva bújok vissza az épp tesztútján lévő, testmeleg pihezsákba: jó időn lesz.

Ember tervez, hegy végez; reggel négykor, amikor az ébresztő éles zaja belehasít az álmok puha birodalmába, már zárt égbolt fogad. Csapadék az nincs szerencsére, és nagyon reméljük, hogy a nap folyamán nem is lesz hozzá szerencsénk. Így gondolják ezt mások is, mert hamarosan fejlámpák gyöngyfüzérét látom kígyózni a háztól elfelé. Amire elkészülünk, lebontjuk a sátrat és megreggelizünk már jópár csapat elzörög mellettünk, ahány annyiféle irányba persze. Most meg találja ki az ember, hogy hová is induljon...A völgyfenékben vannak többen, ezért  - a tegnap előzetes felderítésre nem maradt idő, meg lusta is voltam hozzá eléggé -  utánuk indulunk.

A völgyfenék útja aránylag egyértelmű, de kellemetlen meglepetést okozhatnak a hóból kiolvadt sziklafelugrások - nem is a nehézségük miatt, hanem mert tízfős csapatok hosszú percekig kínlódnak át rajtuk, hátráltatva a folyamatos haladást.

A gleccser szélén vagyunk már, bekötve teljes szerelésbe, amikor végigömlik az ébredő nap fénye a szomszédos háromezresek sziklás gerincein. Bátortalan fénysugarak törnek át a reggel hideg homályán, kontrasztossá merevítve az éjszaka sötétje által szétmosott sziklafalak komor feketeségét. De a sötét legyőzetett: egyre inkább erőre kap a narancssárga sugárzás, hamarosan diadalt ülve és aranylágy mázzal borítva be a hegyek ormait. Nincs megállás  - amikor kiérünk a gleccser első meredek szakaszaira, akkor már az éjszaka sötétjét szánalmas kis árnyékokká száműzte a nap ereje.

Könnyű terepen mászunk felfele, lassan, de biztosan előzve a csapatokat. Ez a szakasz nem igényel nagy technikai tudást, egyszerű kutyagolás a néhol jeges hólejtőn, de a kilátás kárpótol mindenért. A La Trezeta  lentről ijesztően meredek északi fala innen nézve megszelídül, és hamarosan rácsodálkozhatunk a csúcsára is - amely lealacsonyodva marad alattunk.

A felsőbb szakaszok meredekebb részein saját utat választunk: nem kis szerepet játszik ebben egy állatnyom, amely a minimum 45 fokos lejtőn 3500 m magasan nyílegyenesen tart felfele. Fogalmam sincs milyen állat lehet, majd az okosabbak megmondják...

 Amikor a hegy oldalából kimászunk  egy széles, lapos gerincre, meglátjuk a Gran Paradiso szaggatott üstökét. Sziklatornyokkal sűrűn megtűzdelt sziklás gerinc vár ott fent, de addig még van bő 300 méter szintkülönbség, és az eddigiektől eltérően elég húzós lesz; nem a technikai nehézségek miatt, hanem a gonoszul támadó, jeges szél miatt, amely itt  alant a napsütés ellenére is fagyasztóan hideg, de fent gonoszul kavarja-tépi, hurcolja a felhőtömegeket. És amikor ráfordulunk a gleccser azon szakaszára, ahol a Chabod-menedékháztól induló út is becsatlakozik a csúcs irányába tartó  ösvényre, már sokat nem látunk, mert a vadul kavargó, hókristályokkal támadó szél vastag felhőbe burkolja a csúcsra igyekvő csapatokat.  

Nem volt még az Alpokban olyan négyezres csúcsom, amelyet viharban értem el - hát, ha eddig hiányzott, akkor ez az űr is betöltődött. A peremhasadékot  - "bergshrund", - leküzdeni,  hála a késő tavaszi havazásoknak alig követel meg többet, mint egy kis ugrást. A csúcsgerinc alatt zsúfolódnak a csapatok - egyre többet várakozunk, toporgunk a sarki szélben. Amúgy látványos lehet ez a sziklagerinc:  keskeny, kitett, magas tornyokkal szaggatott sziklaformáció, már amennyi kivehető belőle a kavargó ködben.  A kulcsrész egy kb. II nehézségű átlépés, keskeny és kitett, pár méternyi traverz, amely nekünk ugyan nem okozna gondot, de sorban állnak előtte az emberek , és eléggé nyögvenyelősen halad a sor. A másik oldalon meg még többen vannak azok, akik a híres-nevezetes Madonna-szobrot zsongják körül.

Állunk, várunk, fázunk. Az utóbbit egyre jobban, legalábbis ami engemet illet. Nekem meg nem is a Madonnára fáj a fogam, mert nem az az igazi csúcs - az még arrább van, a gerinc végén, de ezt kevesen tudják.  Negyedóra múltán azonban olyan érzésem van, hogy ez nálunk  is csak elméleti síkon marad, mert egyre idegesítőbb egy talpalatnyi helyen várakozni, kitéve az elemek dühének. Negyedórája figyelem, amint egy csapat öregebb mászó kínlódja át magát a kitett részen, egyikük épp a nittbe akasztás manőverével küzd már percek óta...

A szél le-letépi a viharvert Madonna rezignált arcáról a ködöt, ott van tőlünk tízméternyire, pár méterrel magasabban. Gyorsan döntök,  - fotózás, amennyire ebben a viharban lehet, aztán visszamászunk a gerincen  és megindulunk lefele a gleccser napsütötte részei felé.

A visszavonulás lassú és élvezetes, bámuljuk a pazar kilátást, közben meg a csúcs körül még mindig dühöng a szél. Visszajövök erre a hegyre, a másik oldalért főleg, mert egy nagyon szép északi fal vár ott. Huh, gyűlni kezdtek ismét a projektek :-))

Jó tudni, hogy felmenetkor, a gleccser előtti szakaszt nem muszáj a völgyfenékben legyűrni, mert a mellette lévő sziklagerinc jóval kényelmesebb . Jó, ha azelőtt az ember le tudja járni a gleccserig, mert másnap nem kell botladoznia mások után, akik ők maguk se tudják ki után mennek :-)

Élmény volt a hegy, élmény volt az út. Egyike azoknak a hegyeknek, ahol kevés az objektív veszély, nem kell az átlagosnál szigorúbb erőnlét és technikai tudás. Kitűnő bevezető lehet a négyezresek világával ismerkedőknek, az élmény garantált ! Csak lehetőleg nem viharban kell próbálkozni...

Menedékház felé ( fotó: Rb)

No comment

Hja, bizony nem könnyű a hegymászó élete ekkora zsákkal :-) 

Tó, házzal és heggyel...vagy hegy, házzal és tóval? vagy...:-)))

Sátorhely 3000 méteren. Komor hegymászó pofától kérjük nem ijedezni :-)) (fotó: Rb)

Kilátás a sátortól - a havas völgyfenékben visz fel az út (egyik variánsa) a gleccserhez. Hátul jobbra a G. Paradiso csúcsa

Tresenta (3609 m), ahogyan a háztól látszik. Amilyen rettentő ez az oldal, épp annyira könnyű a túlsó...

Ciarforon ( 3642 m). Ezt néztük a Gran Paradiso-nak. Hát, melléfogtunk..de azért ezt se hagynám ki mégegyszer ottjártamban

Alpenglow, Alpenglühen - ki ahogyan szereti. De hogy szép, ammár bizonyos !

Én is nagyon szeretem...nevet meg elég nehéz neki adni. Inkább nézzük. ( fotó: Rb)

Ezt erőst szeretem, fotós értette a dolgát:-) (fotó:Rb)

Rb teljes harci szerelésben, elszántan mindenre :-)

A Gran Paradiso gleccser

Ezek még itt mindig a gleccser alsó szakaszai. Kb. ennyi itt a a technikai kihívás...

Az alpesi reggelnek vége, de a látvány az maradt ugyanolyan lenyűgöző

Mégse olyan magas ez a Ciarforon...mi már magasabban vagyunk, mint őkelme üstöke.

Állatnyomok 3500 m magasan....szakértők kerestetnek, azonosításhoz !

Járt utat a járatlanért....Hát mi egy keveset elhagytuk. Csak egyenesen fel, ha így is lehet.

Valahol 3800 méteren; itt még látszik kevés a csúcsgerincből ( fent balra) (fotó:Rb)

Itt már nehéz azért napfényes csúcsélményről ábrándozni. Hóvihar, valahol 4000 méteren (fotó: Rb)

Csúcsgerincen végre...sajna a kilátás enyhén szólva homályos

Na, ott a Madonna

Csúcsközelben, illetve csúcson? Relatív...

Visszapillantás...ott már voltunk, mert már lefele tartunk

Hajrá napfény, hajrá meleg !

Rebi munkában. Én voltam ennyire hanyag a kötéllel, tessék engemet szidni :-)

A megérdemelt pihenés, mászás után. Panorámával fűszerezve.