Nagyítóval lehetne keresni itt a blogon az olyan
bejegyzést, amely valamiképp magyarországi túrákkal kapcsolódik - de úgysem
lehetne (még) találni semmit. Érthető is meg nem is. Érthető, mert egy
elkötelezett alpesi rajongó mit is keressen egy olyan országban ugyebár, ahol a
legmagasabb pont is "csak" 1014 m...( csak idézőjelben, mert a
jelenlegi tartózkodási helyem -
Luxemburg - legmagasabb pontját /560 m, Kneiff csúcs/ fölényesen veri a
Kékestető:-)) ). Nem érthető, mert ha magashegy nincs is, de rengeteg jó
sziklamászó terület van az országban, tehát sziklamászóként illene kicsit
legalább otthon lenni. Ideje tehát ezen változtatni...
Középhegységi erdőben baktatunk, a ritkásan álló
fák kellemesen szűrik a kora délutáni nap melegét. Kissé elveszetten
követjük Rebivel a kis patak mentén
haladó halvány ösvényt ,amely néha bizony keresteti magát az avar és a mohás
kőtömbök labirintusában. A jelzett út elmarad, a szkennelt leírás pedig sok
segítséget nem nyújt. De amint keresni kezdünk ,azonnal találunk is: az erdőbe
tisztást hasít a meredek hegyoldal kőtörmeléke, a tapasztalat azt mondja, hogy
fent falak vannak. Meg is találjuk a kényelmetlen, meredek megközelítést, és
hamarosan kis,növényzettel benőtt, alacsony sziklatornyok közé kanyarog fel az
itt már jól követhető ösvény. Mögötte
pedig szemnek tetszetős, sima falak emelkednek, 10-12 méter magasan enyhülve
bele újra a zöld növényzetbe. Fel is fedezzük az első, mászóra/mászásra utaló
jeleket: az utak neve halványan kipiroslik a szikla sötétjéből. Megérkeztünk...
A Mátra egyik legjelentősebb mászóhelyén vagyunk, a
Báránykő nevű sziklafalnál. A megközelítésről, és a mászóutak leírásairól, és
egyéb infókról ITT lehet tájékozódni, én itt csak az első ismerkedés impresszióit
próbálom megörökíteni. Melyik legyen az első út?
Andeziton - ami egy vulkanikus eredetű kőzet - nem nagyon másztam még. Rebi
javaslatára - Ő már volt itt, mászott itt - elballagunk az egyik legismertebb
trasszéhoz. A kalauz sok segítséget nem nyújt, amolyan hozzávetőlegesen
tájoljuk be csak, hogy mi is az amibe be akarunk szállni, kiegyezve abban, hogy
ez most egy IV-es nehézség, és éppen jó lesz bemelegítésnek. Jó hosszú útnak
néz ki, ezért - miért is ne - hadd másszuk már kötélhosszként ki, csapatként !
Rég voltam sziklán utoljára, de azonnal otthon
vagyok. Ösztönös, ismerős mozdulatokkal haladok, mind magasabbra e vertikális
birodalomban; a pillanatok határai elmosódnak - az idő szétesik, nincs múlt, nincs jövő, csak jelen, intenzíven.
Könnyű, élménydús mászás - a szikla örök-ismerősen
és mégis minden pillanatban új arcát mutatva simul a fogást kereső ujjak alá.
Rétegzett, jó fogású kőzet ez, emlékeztet a gneissz tömörségére. Az útra - mint
később kiderült "Kétszöges" a neve - jellemző, hogy gyakran járt, jól
szögelt , törésbiztos trasszé, amely egy repedés vonalát követi szinte a
kiszállásig A stand kitűnő helyen van
kiépítve, bombabiztos gyűrűkkel, a kilátás páratlanul szép. Ülök és nézelődöm,
a hegység csúcsain végighúzódó,
egybefüggő zöld erdőtenger látványa lenyűgöző. Közben Rebi is indul, ügyesen
feldolgozza magát az általa nehéznek titulált kulcsrészen is, aztán egy gyors
kötélereszkedés, és lent is vagyunk a beszállásnál. A falrész neve ugyancsak
"Kétszöges", és még egy V-ös nehézségű út az ,ami leköti a
figyelmünket. Ez már egy lapos falrész látszólag nehéz útja, de arról Rebi is
meggyőződik - miután kimássza- hogy nem volt az olyan nagy ördöngősség...sőt.
Egy szűk VII-es nehézség az, ami a szemembe ötlik -
egy kis torony, igaz, hogy a sok pókháló utal arra, hogy ez nem épp a
legnépszerűbb utak egyike. Nem figyelek oda, és ki is esek belőle hamarost,
nagy meglepetésemre meg a Rebi meglepetésére, akit váratlanul kirántok a
bizonytalan biztosítóhelyről. Rövid, de
erős hetes, megdolgozott rendesen, ítélem meg miután elérem a standot. Ez
bizony törős, koszos út volt...
Az egyik legszebb élménymászás a "Nagy
repedés" Hosszú, és változatos , könnyű
VI-os, talán egyike a leghosszabb utaknak a zónában. A mellette lévő VII- még
nagyon tetszik, de elhatározzuk, hogy inkább egy keveset sziesztázunk, majd
utána meglátjuk még.
Aztán meg ellustultunk, az ég is kezdett elborulni,
a nap végét szárazon megúszni szándékozván visszatalpaltunk az autóhoz. Kellemes egy beavatás volt , azt meg kell
hagyni, ha lehetőségem lesz még rá, akkor végiglátogatok ott még pár utat. Nem
beszélve arról, hogy a völgy másik oldalán is van egy kihívás, a Csókakő
útjai...
No comments:
Post a Comment