REFLEXIÓK 02...( 2015 október)

   Reggel 6 óra... az októberi erdő hideg, sötét, bizalmatlan. A szubalpesi zóna sem barátságosabb, hideg széllel támad, sapkát-kesztyűt követelve. A reggeli homály vakon kavarog a völgy fölött feszülő felhőrétegek alatt, és már az Aiguilette környékén járunk, amikor rés hasad pár percre a fehér takarón, megelőlegezve egy szép őszi nap esélyét.
   Újabb félóra...  a Chéserys-tavak környékén járunk, amikor a nap sugarai egyre bátrabban törik át a zilált felhőrétegeket. A Lac-Blanc menedékhelynél közel tízcentinyi hó takarja a környéket, de a tekintet itt már szabadon kalandozhat, mert a völgy fogva tartja a felhőit, ide nem jön fel egy sem. Akadálytalanul tobzódhat a tekintet az Aiguilles Rouges hófehérre vakolt, merészen égbe törő tornyain.
   Nem győzöm fotózni a tavak ragyogó színeit... talán sikerül valamennyire megörökíteni a látványt. 
   2500 méter körül adjuk fel... nincs idő. A sziklákra vastagon rakódik a szélhordta hó, megnehezítve a haladást. A cél ott van, előttünk, egy 2900-as sziklatorony formájában, de még legkevesebb 2 óra lenne odáig  e hóviszonyok közepette, az meg már nem fér be a mai napba. De így is jó... meleg, ragyogó őszi nap van, a völgyek és alpesi zónák meleg-barna és vörös színeire hidegen tekintenek le a fehérlő négyezresek. Az őszi nap még ki tudja mutatni a foga fehérjét, mindenütt olvadó hópatakok csörgedeznek, és amire visszaérünk a Chéserys-tavakhoz, arra már az Aiguilles Rouges hegylánca is ledobja magáról hideg takaróját. 
   Az Aiguilette zsong a mászóktól... friss emlékek tolakodnak elő  - egy hónapja talán, hogy másztuk a torony egyik klasszikus útját...


















No comments:

Post a comment