NADELHORN ( 4327 M) - szept 06-07

Hol? svájc, Valais kanton, Saas-völgy
Kivel? Yvonne 
Jellege: gleccsertúra, hógerinc, sziklamászás
Nehézsége: 45° ,  PD, szikla II+
Idő: 4 óra a Mischabel-háztól



   Húzós egy út vezet fel a Mischabel-házhoz, amely magasan trónol a Saas-völgy fölött; egyik legfárasztóbb megközelítési útvonallal büszkélkedhet a ház, és hogy nem egy vasárnapi korzó, az már biztos...A szeptemberi nap melegét váratlanul űzi a másnap ígéretei közé a késő délutáni, hirtelen feltámadó hideg szél, kapkodunk a dzsekik után. Az órámra pillantok: közel három órája jövünk, de a ház még mindig magasan trónol fölöttünk, és a hozzávezető utolsó szakaszok nem könnyítik meg az elérését. Meg persze jó nehéz a zsák, mert aludni van ahol, de a svájci menedékházas konyha árait nem igazán engedhetjük meg , ezért a súly nagyobbrésze kaja, s nem elhanyagolható mennyiség...Alattunk két kilométernyi mélységben lapul a Saas-völgy, házait bársonyos árnyékba burkolta a környező hegytömbök sötétje. Saas-Fee még ragyog a késő délután arany sugaraiban, de amikor elérjük a házat, már egységesen árnyékba borul ott alant minden. 3340 méter.... este 6 óra van, amikor belépünk Svájc   harmadik legmagasabban elhelyezkedő menedékházának ajtaján. 
   Szeretem a szeptembert; az egy-két hete ilyenkor még emberáradattól nyüzsgő menedékházak kiürülnek, lejár a vakáció, nyári szezon, és a szeptember közepéig-végéig nyitva tartó házakban ilyenkor mindig akad hely. Ez is itt - mondhatni - kong az ürességtől , kb. 10-15 mászó üldögél az asztalok mellett, amikor bejelentkezünk. Nyugalom, csend - na meg persze a naplemente színeinek tobzódása, amely újra meg újra előszedeti a kamerát, ismételten kiűzve a fotóst az est hidegébe.
   Meg  egy sör, ami 7 (!) frank....ajajjj

    Reggel öt órakor indulunk, a csillagok fényét fölényesen elnyomja a hold félkerek ábrázata. Az út egyértelmű, egyike a legegyszerűbb megközelítéseknek, ami  négyezres hegyeket illet, mert a háztól csak egy sziklabordát kell követni, amely lényegében a Lenzspitze északkeleti gerincének a nyúlványa. Hamarosan ott is állunk a gleccsernél, ahol az előttünk induló két csapat épp elkészül a gleccserjáráshoz szükséges cucc előkészítésével. 
    A Hohbalm-gleccser traverze tartogathat meglepetéseket, mert a szezonvégi száraz időszak eléggé kinyitotta a hasadékokat. Itt azonban még csupasz a gleccser, nincsenek alattomos csapdák, de fentebb a tegnapi havazás csalóka takarójára figyelni kell. 
    Már a Windjoch aljához közel járunk, amikor megkezdődik a reggeli színjáték. A vérvörös sugarak gyengéden érintik a Lenspitze tetejét, majd lassan aranysárgává derülve ráfolynak az északi falra, mintha csak azt a szólómászót keresnék , amelynek a fejlámpáját félórája már, hogy szemmel követem. Lenyűgözően szép  fal ez, még soha nem voltam ennyire közel hozzá, mint most ( de majd leszek még közelebb :-) ). Nem egy nehéz fal, alig 500 méter magas, de tökéletes szimmetriája, egységes lejtőszöge ideális cél. Most épp nem a legjobbak a kondiciók, a jég csillog a fal nagy részén, ezt tükrözi a szólómászó útvonala is, aki kimegy a jobb szélre, ahol  - sejtésem szerint - nem csak a puszta jégen kell hazardíroznia.. 
     A Nadelgrat normál útja nem nehéz - legalábbis eddig. A hasadékok láthatóak - meg az is, hogy hol szakadtak be a napokkal ezelőtt a jégmezőt keresztező mászók. A Windjoch-hoz felvezető lejtőn épp elég hó akad, hogy kényelmesen fel lehessen mászni a kicsúszás veszélye nélkül . Az út második szakaszán egy gerincet kell követni egész fel a csúcs alatti sziklákig. Fagyott, meredek a lejtő, a hágóvasak alig tudnak egy keskeny csapást vágni bele - hiába, szeptember van, nincs mélyre olvadt "autópálya" már, figyelni kell, mert könnyű itt kicsúszni. Meg mert Yvonne panaszkodik az akklimatizáció hiánya meg fáradtság miatt, ezért kétszeresen kell ügyelnem minden mozdulatra. Az igazán trükkös részek ott vannak, ahol kissebb tornyokat kell kerülni, mert itt helyenként igazi jégfolyásokon kell átegyensúlyozni. 
    A csúcs alatti sziklákat elérve eltűnnek a nyomok, illetve összevissza tekeregnek ide-oda; egy részük a friss hóval borított sziklaborda labirintusa felé tűnik, a többi meg az árnyékosabb jobboldal irányába tart. Jobbra megyünk, az északi oldal felé, ami rövid ideig jó döntésnek bizonyul ,de aztán a nyomok egyre nehezebben követhetőbbek, egyre több a jég és egyre meredekebb - bemásztunk eléggé az északi oldalba, veszem észre. Ebben nagy bűnös a szél , amely a friss havat behordta az oldalba, betemetve a nyomokat, jeget.  fölöttünk baloldalt magasra nőnek a sziklák - nem lesz jó ez igy...az első adódó alkalommal nekiszaladok hát a lejtőnek, amely itt már riasztóan meredek, annyira, hogy a két csákány sem ártana. Izzasztó negyedóra következik, amíg sikerül egy rövid hossznyi jéglejtőt kimászva a sziklagerinc közelébe kerülni, ahol egy csapat épp ereszkedik a csúcsról, a másik oldalon persze, amely innen nézve meglehetősen könnyű sziklamászásnak igérkezik. Persze, mindig a másik út a jobb...ugyebár. A csúcstól már csak pár perc választ el, aztán hamarosan ott is vagyunk a keresztnél, ahol alig van hely egy embernek, és amely meg van rakva kötelekkel, hevederekkel - hadd legyen miből biztosítani,  hogy a boldog csúcsmászók nehogy leforduljanak  róla a pillanat mámorában. ...reggel 9: 17, nézek az órára...
    Lefele lemászunk a sziklákon, amely bizony jóval könnyebb , mint az általunk követett útvonal, még annak ellenére is, hogy elég sok friss hó borít mindent. A gleccseren a meleg kibírhatatlan, a katlan falai kettőzött erővel szórják ránk a déli nap sugarait. Olvadt a gleccser, most már figyelni kell a hasadékokra, de probléma nélkül sikerül keresztezni, aztán már csak egy rövid félóra, amint lemászunk a házhoz. Rövid szieszta a koradélután meleg sugaraiban, aztán utolsó pillantás a mélykék égbolt akatt nyújtózkodó négyezresek tömegére - megindulunk lefele, ami talán a nap igazi megmérettetése....
    Azt az 1500 méter ereszkedést még két nap múlva is érzik a lábaim.  1500 méter szintkülönbség, mindössze 2 és fél kilométerben...említettem ugye, hogy nem egy vasárnapi séta a korzón ? :-)




























PERRONS DE VALLORCINE ( 2674 m) - A TRAVERZ ( szeptember 04)

Hol ?  - Svájc, Emosson-gyűjtőtó környéke
Jellege: alpesi sziklamászás; kitett gerinc, fal
Nehézsége: AD / III /4a
Idő: topo szerint 8 óra, a gerinc 4-6 óra 800 m szintkülönbség; nekünk kb 9 1/2 óra volt 

A gerinc központi része, ahogyan az Ifala gerincéről látszik. A pirossal jelölt részek a kötélereszkedések standjai. Ami nem látszik az a gerinc kezdeti szakasza  - az Aiguille du Van csúcsai - majd a felmenet a Grand Perron-ra, felmenet a Pointe Vouilloz-ra és az Ifala gerince. (fotó: Camptocamp.org)

Pointe Vouilloz - egy kötélhossznyi könnyű 3-as mászás 


A Pointe Ifala gerince és a falrész, ahogyan a Vouilloz második ereszkedőstandjából látszik. A fal a traverz legnehezebb része, 80 méternyi 4-es, de kitett szakasz. Jó, ha van pár mobil eszköz nálunk
    Az utóbbi időben meglehetősen sokszor került szóba az Emosson-gát fölött elhelyezkedő , Perrons de Vallorcine ( 2674 m) sziklagerinc - én tulajdonképpen egy hónapja hallottam előszőr róla, amikor Y. végigmászta egy vezetővel az útvonalat. Utánanéztem a neten a leírásoknak, fotóknak  és rögtön kedvet is kaptam a végigjárásához. 
   Hosszú vakációt tervezek - persze minden a hegyről szól - és ennek első állomása a Perrons traverz. Hosszú a megközelítés ( éjjel 1-kor indulás Luxemburgból, aztán reggel 7 óra után álmos szemekkel várom, hogy az Emosson-gát parkolójában megjelenjenek a társak ), de  a reggeli látvány feledteti az éjszaka monoton unalmát, és amint elérjük a megközelítés  "beszállását", már a nap is melegre hevíti a hátamon a kabátot. 9 óra körül ott vagyunk a beszállásnál ( nem könnyű megtalálni ám, az internetes  topo sem sokban segít), amely rögtön egy könnyű, bemelegítő hosszal indít. Utána ismét járóterep, amelyet rövidebb-hosszabb mászószakaszok szakítanak meg a tulajdonképpeni gerinc első megállójáig - és ez az Aiguille du Van két csúcsa közti nyereg. A kilátás innen pazar, a Perrons csúcsai magasra emelkednek a környező hegyek fölé, annak ellenére, hogy "csak" 2600-as magasságról beszélhetünk, ami ugyebár elég jellegtelennek tűnik a völgy túlsó oldalán emelkedő Mont Blanc csoport négyezreseinek tükrében. 
   A Grand Perron csúcsáig nincs számottevő kihívás, illetve a csúcs előtt van egy kevés, és a hirtelen feltűnő ereszkedőstand rendesen összezavarja a tájékozódási képességünket. Hol vagyunk tulajdonképpen, merre kellene menni? A leírás sokat nem segít, de nagyon jó lenne tudni hogy mi is az ábra, mert hosszú, 20-25 méteres kötélereszkedések  sorozatáról ír a topó. Belenézek az északi fal mélységeibe, és nem találom vonzónak azt a lehetőséget , hogy ha rossz a döntés akkor elég kellemetlen lesz onnan visszamászni a kötélen - áthajló és függőleges falrészek sorozata van alattam, egész le a völgy aljáig. Már épp elhatározom magam, amikor az utolsó pillanatban egy vezető érkezik két klienssel, aztán az eszmecserét követően nagyon gyorsan változtatunk az elhatározáson, amint kiderül hogy a megoldás  - egy kitett , technikás gerinc rövid szakasza  - ott van előttünk, és hamarosan ott is állunk a Grand Perron csúcsán. 
   A sétának vége, innen mászni kell, hol fel, hol le,  a kitettség lenyűgöző, a táj fantasztikus, és maga a mászás nem nehéz. A Gran Perron után jönnek a nagy kötélereszkedések, de itt már nyilvánvaló az útvonal, és a jól karbantartott ereszkedőstandokat követve hamarosan ott vagyunk az első , technikailag nehezebb kihívásnál, a Pointe Vouilloz-ra felvezető fal aljában. Bő kötélhossznyi 3-es mászás ez, egy rövid 4-es függőleges résszel, jófogású grániton. Könnyű, de kitett és itt ne nagyon számítson az ember nittekre, mert az ereszkedőstandokat kivéve nincsenek fix biztosítási pontok. Ez jellemző amúgy az egész traverzre. ( na jó, az Ifala-csúcsra felvezető szakaszon - amely a kulcsrész - azért találunk egy rozsdás pitont, meg egy beszorult Friend-et, de erről majd később). Jól jön az a pár mobil, amelyet előkotorunk a hátizsák aljából. 
   A Pointe Vouilloz gerince igazán látványos - keskeny, rettentően kitett gerinc, alattad akkora mélységek ásítoznak, hogy na ! Különösen a  kakastaréjnak ( "Créte de coq") nevezett rész utáni lemászás az ereszkedőstandhoz okoz pár izgalmas percet - mert látszólag nics tovább alapon rossz helyen kezdjük keresgélni az ereszkedőpontot. Meg persze eldönteni, hogy miről is kellene ereszkedni, merthogy végül két lehetőség is akad: vagy egy sziklatű, vagy egy jókora kőtömb tetejére rögzített stand. A topó itt is elég ellentmondásos, de rövid tanakodás után  el tudjuk dönteni, hogy mi is az ideális. Itt a vezetést felcseréljük, Fay megy elől,  én meg maradok utolsónak az elkövetkező szakaszokon. Yvonne, mint eddig is, marad középen. 
    A Pointe Ifalá-ra felvezető gerinc szívós kis 4-es mászást rejt, a vertikális falszakasz meglepetés az eddigi  - helyenként - késéles gerincszakaszok után. Az ezt követő gerinc nehézségével nincs is bajom, ellenben a szikla nem a legideálisabb, néha az az érzésem, hogy az ingatag, tévényi kőtőmböket csak a szentlélek tartja össze, és egy rossz mozdulatra az egész matériával együtt befordulok a kilométernyi mélységbe. 
    Az Ifala csúcsát du. 4 óra körül érjük el, de sokat nem időzünk, mert a beharangozott esős idő nem késlekedik, pár esőcsepp már landol is rajtunk, siettetve a jól megérdemelt sziesztát.
Lefele eltévedünk - na nem nagyon, az igaz - , a tavak mellett beleszaladunk egy cspatnyi fiatal ibexbe, akik nem nagyon zavartatják magukat. Kétórányi gyaloglás az út vissza a gátnál hagyott autókhoz, és szerencsénkre már egész közel járunk a célhoz, amikor az egyre szürkébb égbolt nem bírja tovább a terhet - zuhogó esőben ugrálunk be az autóba este hat körül.

Megj. Az igazán jó leírás Michel Piola : Aiguille Rouges Light ( lásd a linket a topóknál) című könyvében van, ahol is lépésről-lépésre végig lehet követni a gerincet. ( jah,a túra után kezembe akadt a könyv, ami nem mellesleg ott porosodott Yvonne polcán....) Jó, ha valaki ismeri az útvonalat ( és nem vezetővel mászta végig) , mert jelentősen lerövidíthető a túrára számított idő. A gerincnek ez a verziója ( keletről nyugatra) jóval könnyebb mint az ellenkező irányból történő felmenetel.