POINTES LACHENAL ( 3613 m) - június 24


   Sok választásunk nincs a hétvégével kapcsolatban, mert az én reményeimet egykettőre keresztülhúzza az időjárás-előrejelzés.... bizonytalan, napos (is), de mennydörgős-istennyilás viharokkal tűzdelt lesz a péntek-szombat-vasárnap. Csak semmi többnapos viháncolás négyezer méter környékén... mi marad hát? 
    Yvonne ajánlata - Pointe Lachenal, egy kis, könnyű csúcs a négyezresek árnyékában, fantasztikusan szép környezetben -  jól hangzik, talán még az égiek is kegyesek lesznek hozzánk; aszondja hogy: tiszta, napos és meleg idő péntek reggel, ez kitart délután kettőig, aztán pucolás a magas hegyekről, mert erős viharokra lehet számítani. Épp csak  végigolvasom az időjárás-jelentést, aztán máris nekiesek az mászóutak leírásainak - mit lehet azon a kis bütykön csinálni?
Mint kiderült, nem is olyan sétadolog az, a teljes gerinc traverze alulról súrolja az AD kategóriát, és a leírások szerint elég sok mindenre lehet ott számítani: meredek hólejtők, sziklagerinc traverzálása, kötélereszkedés, falmászás, kuloár - hogyan is fér bele ez egy rövid, kétórás útba? majd meglátjuk.
    A megközelítés anyagi szempontból egy csőd: az Aiguille Du Midi felvonója méregdrága, de annyira hiányzik már  - mégha csak egy rövid, jelentéktelen  is - magashegyi kiruccanás, hogy nem érdekel az a 60 € ( !!) , amelyet az oda-vissza jegyért kell fizetni. A fenébe is, sose voltam még az Alpoknak ezen a részén, legyen hát !
   Naná, hogy fantasztikus ott fent ! Ott vagy 3800 méteren, körülötted, alattad hegyóriások fenségessége és gleccserek fagyott tengere.... percekig kell keresnem a mai nap célját, ott húzódik meg szerényen a Tacul keleti fala alatt. Na gyerünk hát !
    A gleccseren szétszóródik a mászók tömege, az Aiguille du Midi déli falának vörösarany gránitján hangyaként nyüzsögnek a korán beszálló partik. A Lachenal-gerinc beszállását elérni mindössze félórányi sétába kerül a gleccseren, amelyen a hasadékokat nagyítóval kell még keresni, ilyenkor, szezon elején. 20-30 perc a negyvenfokos hólejtőn és el is érjük az első csúcsot ( Keleti-csúcs), innen könnyű séta a kezdetben havas, majd sziklás és kitett gerincen a második jelentősebb kiemelkedésig ( Középső-csúcs). Itt kezd a dolog érdekesebbé válni, mert elég kitett rész jön, aztán  van egy 15 méteres kötélereszkedés, és  - mert nagyon népszerű út ugyebár - itt bizony torlódik a forgalom. Várunk hát, közben meg a Tacul keleti falán fenyegetően egyensúlyozó szérakok rendszerét figyelem. Délelőtt 11 óra, rendszeres időközönként zúdulnak le a kisebb lavinák ezen a hatalmas függőgleccseren, látványosan szóródva szét a keleti fal kuloárjaiban, alattunk. 
   Az ereszkedés elemi, bár nem épp 15 méter....a két félkötél végén találom magamat, egy koszos-jeges kuloárban, ahonnan a traverz a biztonságosabb hólejtő irányába elég trükkös, és nem csak rólam van szó, ezért muszáj visszamásznom a kitett, 70foknyi jéglejtőn egy sziklabütyökig, ahonnan ismét tudunk tízméternyit ereszkedni. Na de megvan, és hamarosan ott  állunk a gerinc legmagasabb pontja alatt, vagyis amely a főcsúcs. Na de még attól elválaszt ötvenméternyi mászás, a leírások szerint egy kuloár jellegű szakasz, legnehezebb része egy 4-es nehézségű mászás. A baj az, hogy mozog itt minden, a köveket összetartó jég az utóbbi napok kánikulájában eléggé kiolvadt, ezért muszáj a kompaktabb, de nehezebben mászható sziklarészeket keresni.
    Jó kis mix, persze tradicionálisan biztosítható....lenne, ha lenne nálam mobil eszköz. De sebaj, ez egy élménymászás, nem nehéz, és  elég pár hevedert rádobnom a bütykökre, megkönnyítendő a másodmászó munkáját. Itt is sorba kell állni, de fent a csúcson bőven van hely, elfér ott mindenki. 
Szerencsém van a Midi felvonójánál, mert ott vannak a "denevéremberek" ; népszerű hely ez a "wingsuit"-ot viselő ( vanb ennek egyáltalán magyar neve? ) atléták körében. Van alkalmam hát fotózni, filmezni...meg irigykedni. 
   Visszatérve a gerincre: jó kis akklimatizációs mászás, meg kezdőknek még nagyon ajánlott, rövidsége meg ugyanakkor komplexitása miatt. Jah, meg ha már odamegy az ember, akkor érdemes több napot is beáldozni a környékre, érje meg az a 60 euró...





























SZENT BERTALAN APÁTSÁG ( AVAGY SE KUTYA, SE BARÁT...) - március 26

    A Verte projekt a havazás miatt lemondva, a B terv ( Frendo-Ravanel kuloár a kis Verte oldalában) nevetséges kis hiba miatt elcseszve... na hagyjuk ezeket, marad a C terv; lássuk azt a híres Szent Bertalan apátságot hát !
    Ragyogó márciusi idő, a reggeli árnyékban hideglelősen csikorog a hó, amint felfele ballagunk a cél felé. Irgalmatlan hosszú az út, enyhén emelkedik a szint 1915m-től 2469 méterig. Ballagunk a szélesre taposott nyomvonalon,  és persze nem vagyunk egyedül , rengeteg túrasízőt csábít a környező hegyek tömege. Mi hótalpakkal megyünk, reményeim szerint lesz valami kisebb háromezres amire fel lehet mászni  anélkül, hogy a vastag hótakaró nyugalmát megzavarnánk.
    Az apátság - mint tudniillik - az otthona a híres-nevezetes bernáthegyi kutyáknak, amelyet az itteni szerzetesek tenyésztettek ki a hegyvidéken bajba jutott emberek mentésére. Mindenki ismeri a szokásos svájci képeslapokat, nem? Nagy, tarkabarka , szőrős kutyák, a forró teával ( valami alkoholos dolog is rémlik...) töltött hordó ott  nyakukban....Bizony voltak elvárásaim, ami az apátságot illeti.
    Noh, várom hát, hogy az ajtó mögött szembejön valami szőrős csuhás barát, derékig érő szakálla alól az 'Sanctus Christi" - t fennhangon dörmögve, miközben hűséges bernáthegyi kutyája ( naná, a hordóval) ott liheg mellette szolgálatkészen...Hát ennél nagyobbat nem is csalódhattam volna. Az az idő - ha volt is - lejárt. Tréfát félretéve: nagy, modern apátság ez, felszerelve minden jóval.  A túrázó ingyér kap forró teát, végiglátogathatja az apátságot, megpihenhet a templomban, meditálhat a jól fűtött kriptában akár.  De kutya az egy szál sincs - a klasszikus barát hiányát még elviseltem volna, de a kutya az rosszulesett. Nem is ragozom tovább, gyerünk gyorsan inkább hegyre... Félóra múltán  el is húzunk onnan, kinézve egy majdnem-háromezrest a szomszédságban.
    A  2902 méteres Mont Fourchon már olasz/svájci határhegy, közel két  és fél órát kell gyalogolni a csúcsáért; laza túra, hótalpasoknak és kezdő sítúrázóknak ideális, technikai nehézségek nélkül. A csúcs panorámája lélegzetállító, ott feszül körülöttünk az Alpok rengetege; a Grand Jorasses ebből a szögből teljesen valószerűtlen formát mutat, karcsú toronyként emelkedik a környező hegyek fölé, 1200 méter magas, meredek északi falának profilja riasztó. Elnézek észak felé, ahol a Svájci Alpok csillognak a déli napsütésben... Előd meg Anita most már valahol a Rimpfishorn csúcsa közelében járhat...
    A délutáni nap melege könyörtelen, az út vissza a parkolóig emberkínzás, rettentően elegem lesz belőle. Fene sétájába, asszem átnyergelek a meredek mászások birodalmába, lehetőleg minél kevesebb lapos megközelítéssel párosítva...
Késő este van már, amikor köszönt az Aiguille Verte - Dru párosának  naplementéje.. Hosszú nap volt, és se szerzetes, se kutya, no aludjunk rá egyet...














OLASZOK JEGE - Val de Cogne, Olaszország ( január 23)

    A szokványos alpesi mászás általában úgy kezdődik, hogy: 
   Az ember felkel, ha lehet minél korábban - általában éjszaka 3 óra körül  - aztán gyalogol pár kilométert, ami ugyebár a megközelítés, aztán nekiesik a kiszemelt útnak s hajrá.... 
    Jah, ezt követtem én is, picit másabb felállásban ( mondjuk így). Vagyis:
   Szombat éjjele, 01:20 óra. Bevágom magam az autóba, s óvatosan - mert ma éjszakára lefagyott utat jósolt a meteorológia  - elindulok Chamonix felé. Hogy honnan? Luxemburg... ami laza 620 km-t jelent. Vagyis ez a "megközelítés"  - illetve az első része még annak is.
   A svájci-francia határon ér a hajnal, a Col de Forclaz fölötti vastag ködpaplan alól behavazott hegyek lábai pislognak álmosan a széteső reggeli fényben, én annál éberebb vagyok - úristen, mikor is láttam ennyi havat utoljára...
   Reggel 07:30. Egy zsák mászócuccal meg két reszelővel ( merthogy a jégcsákányokat eléggé tompára kalapáltam a legutóbbi "mix"-utakban) felfegyverkezve riasztom a (még) álomittas , "multinacionális" társaságot Argentiére-ben: "Jeget nekem" !!!
    Óra múltán ott várunk a Mont Blanc alagút francia oldalán a sorban, fölöttünk a köd makacsul ráragadt a nagy hegyekre, és jut belőle Chamonix-ra is, tompává szitálva a nap fényét. Az autóban eléggé kaotikusak a körülmények : sílécek, futólécek közt szorongunk, én meg közben a jégfejszék művészi kiélezésének titkait próbálom megosztani Genís-el, a spanyol vehemens természete nem sokat segít a feladat sikeres kivitelezésében. Aztán, kibukkanva az olasz oldalon elfelejtünk mindent, mert a januári délelőtt ragyogó fénye végigömlik a behavazott hegyoldalakon, a Peuterey-gerinc fenséges, A Mont-Blanc tömbje monumentális,  felhőnek nyoma sincs...
    A megközelítés második része. Cél: Lillaz, a Cogne völgyében. Egyike a leghíresebb jégmászó vidéknek az Alpokban.


    Lenyűgöző hely ez a Lillaz. A központban ott van az alábbi térkép, a feltüntetett vízesésekkel... ilyent sem sokat láttam még. Népszerű hely, naná ! a parkoló tele van jégmászókkal, ezt látva Genis rögtön "turbó" üzemmódba kapcsol: siessünk, mert sokan lesznek, legyünk az elsők közt. Hát, igaza az van, és azonnal le is rohanunk félórányi távot tíz perc alatt. Fogalmam sincs hová tartunk, mert igazából Genis van itthon ezen a vidéken, többször is átjártak ide az elmúlt hetekben Chamonix-ból jeget mászni. 
   Egy széles jégfolyósó aljában megállunk, cuccolás, aztán indulunk is. Milyen út, milyen nehézsdég, mennyire hosszú - igazából Genis sem tudja, szerinte valami 4-es jég. Mindenesetre nem vagyunk egyedül, elég sokan másszák, de széles, változatos vízesésnek tűnik az első hossz alapján, ezért van választási lehetőség több vonalat is követni. 
    Ez a fagyott vízesések varázsa - valahol minden mászás egy premier, hisz egy év sem egyforma , soha nem formálódik ki ugyanúgy a jég, ami egyik évben könnyű kötélhossz ideális jégen, az lehet hogy  a jövő  évben már egy technikás mixmászást igénylő jégfolyosó. 

A"Patinaggio Artistico Classic". Az alsó rész a "Patinaggio Artistico Direct", egy 6os nehézségű jégoszlop ( de nagyon ritkán alakul ki ). A kép nem aktuális, a vízesésben kevesebb volt a jég most. 
    A mászás változatos, nagyrészt könnyű, de számomra szokatlan  ( mikor is másztam vízesés-jeget, már nem is emlékszem). A meredek, néhol közel vertikális hosszok közt laposabb, pihenősebb, hóval feltelt részek is vannak. A jég minősége nem a legjobb, néhol - különösen az utolsó hosszokban - tányéros darabokban hasad a csákányok alól, és láthatóan kevesebb a jég mint máskor, a vízesések még nem formálódtak ki teljesen.( itthon utánanéztem a mászott utaknak, és bizony kevés jég van jelenleg a völgyben) .  A jégdarabokra figyelni kell, folyamatosan pörögnek lefele, mert 3-4 csapat is van már előttünk. 
   3 és fél órát töltünk az útban, aztán  - mert a partner mindenáron akar még egy utat - lerohanunk egy másik vízesés aljához. A korai kelést már kezdem érezni, alig óra van sötétedésig, ezért sok kedvem nincs egy újabb, hosszú úthoz. Végül kiegyezünk egy hosszban, amiből persze nem egy lesz..

















    Még ki sem bontom a köteleket teljesen, de Genis már az első hossz közepén van. Biztosításokkal sokat nem foglalkozik, mert egyetlen csavart rak be csak, és amint kifutnak a kötelek indulok én is - mint később kiderült, ő időközben már a második hosszat mászta.Ezt a barnával színezett jeget mászni  fenomenális - rugalmas, plasztikus, alig kell hozzáérni a csákányokkal - az ilyet nevezik a franciák "sorbet"-nek, és egyike a legminőségibb jegeknek. 
    10 perc elég bőven a két hosszhoz, azonban  a harmadik elég rémisztően néz ki - egy "free-standing" oszlop, és Genis mindenáron meg akarja mászni előlmászóként. Sem időnk, sem kedvem nincs hozzá, az est is közel, ezért csak ő lesz az, aki felmegy rajta. Jó kihívásnak néz ki, sajnálom, hogy most nincs lehetőség rá... Genis elég sokáig vackol vele, amire visszaereszkedünk z út aljához és összeszedjük a köteleket, már közel az est. Sötétedik, amire beérünk Lillaz-ba, ahol  begyűjtjük a többieket a kocsmából, akik időközben sífutással töltötték el az időt. Jól jön az olasz kávé , még sikerül kibírnom Argentiére-ig, még egy hosszú vacsora is belefér, de aztán a  közel napos ébrenlét fáradtsága legyűr mindent. Viszlát világ !