PETITE FOURCHE, TÉTE BLANCHE - KÖNNYŰ HÁROMEZRESEK VARÁZSA ( június 21-22 )

   

 Felvonó vagy nem? 

 Naná, felsétálunk... mi az az 1200 m szintkülönbség ? A felvonó persze kényelmesebb lenne, de ez a táv legalább jó lesz bemelegíteni...

 Aztán persze megraktuk a hátizsákokat minden jóval, ami a kétnapos magashegyi bivakhoz/mászáshoz szükséges, elballagtunk az Albert Premier-házhoz vezető ösvényhez... huh, ez nehéz... mennyi is az a felvonó? És már délután egy óra, etcetera, etcetera....

   Elég mélyen zsebbe kell nyúlni ( 27 €) ahhoz, ha itt valaki fel akar jutni 2000 méterig. De számolva a rengeteg cuccot, meg hogy csak holnap érünk rá - holnap elméletileg fel kell mennünk 3500 méterig, és még le is kell jönni mielőtt elromlik az idő - inkább felvonó mint kutyagolás. 10 perccel később már nem bánom egy cseppet sem a döntést, amint a lábamat lógatva a mélység fölött bámulom a felvonó libegőjéből a lenyűgöző hegyvilágot.

*****

  Az Albert Premier menedékhely modern, minden luxussal ellátott többemeletes épület, és persze dugig tömve mászókkal - a környező, nagyrészt könnyű  utakat ígérő háromezresek csábító célpontok. Csak egy tea erejéig érdekel a ház - mi bivakolni jöttünk, ami elnézve a zsúfolásig töltött ebédlőt egyáltalán  nem tűnik rossz döntésnek. Kényes vagyok az éjszakai szálláshelyre, ezért félórányit keresgélem az ideálisat a ház fölötti sziklarengetegben. Eredetileg a gleccser lett volna a cél, de túl sokat kellene lemászni ahhoz... és lám, sikerül is megtalálnom az egyik legjobb bivakhelyet ahol valaha is voltam. A kilátás pazar, a fekvés kényelmes, az éjszaka nem is annyira hideg ( mint később kiderült) , mint amennyire júniusban számítottam közel 3000 méteren.

   Rövid felderítő túrát szervezünk  a gleccser irányába, de a felhőhatár makacsul ragaszkodik a háromezer méterhez, afölött nem látni semmit, csak néhol bukkannak elő a sziklaalakzatok fölöttünk, egyszer az Aiguille du Tour is megmutatja magát... na majd holnap többet fogunk látni.

*****

    Könnyű hegyek, ezért késői az indulás, és 6 óra már amikor a gleccser szélén beöltözünk, én meg bánom, hogy túl késői kelést engedtünk meg magunknak... a környező hegytetők már aranyfényben ragyognak, és mi csak a gleccseren vagyunk, 3000 méteren... fent kellene már lennünk , közel a kinézett háromezresek csúcsaihoz. Tanulok belőle...

   Ideálisak a hóviszonyok, a gleccser könnyű, a hosszú tél bőven megrakta a hasadékokat, alig lehet látni párat, azok viszon óriásiak. Nyomvonalak húzódnak minden irányba, ez meg azt eredményezi, hogy az eredeti célt nem azon az útvonalon érjük el, ahogyan tervezve volt, mert egy kis nyereg lett volna az átjáró a Trient-plató irányába, amelyet nagyon könnyű volt elnézni... de sebaj, marad a séta, az első  idei gleccservándorlásnak megteszi. Azt is mondanám, hogy unalmas, túl kényelmes... főként amikor felnézek az Aiguille du Chardonnet legszebb útjára, a Migot pillérre... elegáns, meredek, komplex út, gyorsan rá is kerül a képzeletbeli listára.

   A Téte Blanche ( 3421 m) egy délről könnyen elérhető, technikai nehézség nélküli, sziklás csúcs, amelynek a Trient-plató  felőli oldala egy kis, alig 100 m magas északi fallal szakad le a gleccserre ( ami az eredeti terv része volt... ) A Trient -gleccser jókora kiterjedésű, sima, ránctalan felszínét nyomvonalak hálózzák be, mint apró hangyák  mozognak rajta a mászópartik ide-oda, elveszve a fehér felszínen.

   A Petite Fourche (3512 m) nem sokkal magasabb, alig egy óra vándorlás választ el tőle. Végre - a csúcsra vezető, százméternyi lejtő meredek, élvezet mozogni rajta a hágóvasakkal, majd az ezt követő rövid, technikás gerinc csak hab a tortán. A csúcs előtt a gerinc kiszélesedik, annnyira, hogy akár bivakolni is lehet rajta - ha a szél meg az időjárás kegyes a vállalkozóhoz. Látványos csúcs, három oldalon gleccserekre szakadó falakkal , lenyűgöző , 360 fokos panorámával. Észak felé nézve rögtön megragadja a tekintetet a Wallis-i Alpok tömegéből kiemelkedő Weisshorn, Matterhorn, Dent Blanche hármasa. Különösen ez utóbbi tömbje lenyűgöző e szögből; meg persze itt emelkedik mellettünk  a Mont Blanc tömege, amelynek masszivitásával talán csak az ugyancsak idelátszó Grand Combin ér fel.

   Órányi szieszta után szedjük magunkat, indulunk lefele. Szerencsések vagyunk - senki nem jött fel a csúcsra, amíg ott voltunk, de amint lefele tartunk már egymást érik a feltörekvő csapatok. A napba még belefér egy órányi lustulás a felhősödő délutánba hanyatló égbolt alatt, aztán megyünk le - épp idejében, mert pár óra múlva - már a teraszon üldögélve Argentiére-ben - vastagra tekeredik az Aiguille-k fölött a felhőréteg, éjszakára esőt ígérve. 

  A napba még belefér egy esti séta  Chamonix-ban, amelynek pár héttel ezelőtti nyugalma már a múlté - megkezdődött a nyári szezon !

A  Glacier du Tour gleccser végfala

Alig fér a sátor...persze, mert  mint később kiderült 3személyes volt...ha igy tudom az elején, akkor  fel sem viszem:-)

Az Albert Premier menedékhely ( 2702 m)

Tour gleccser esti fényben

Bivakhelyek meg kilátás

Reggel - Aiguille Verte ( 4122 m)

Aiguille Du Chardonnet ( 3824 m)

Kilátás a szomszédos vonulatra  - Aiguille Rouges

Arányok: ember meg gleccser

A Téte Blanche ( 3429 m) csúcsán - teljes harci diszben :-)

Yvonne

A Trient-plató - lenne hely bőven bivakolni :-). Háttérben az Aiguille Du Tour ikercsúcsai ( 3542 m)

Aiguille Du Chardonnet - a Forbes-gerinc ( csúcsgerinc) meg a Migot-pillér ( a csúcs alatti meredek, sziklás letörés)

Petite Fourche ( 3520 m) látványa a Téte Blanche csúcsáról

Közel a csúcs

Rövid technikai rész fentről...

...és lentről

PIZ BERNINA (4049m) - BIANCOGRAT (augusztus 17)

A Bernina látványa a Sasso Queder tetejéről

01. A BERNINÁRÓL

"Himmelsleiter"

Mit kell tudni róla? Az egyetlen négyezres a Keleti-Alpokban, olyan híres szomszédokkal körülvéve mint a Piz Palü, a Scerscen vagy a Roseg-csúcsok; kiterjedt gleccserek fölött őrködik, kétség nélkül a Keleti-Alpok uralkodója. Alatta pedig ott van Svájc egyik leginkább szolgáltatásokra kiépült, méregdrága vidéke: Sankt Moritz, Silvaplana - nevek, amelyek az átlagembernek sokat nem mondanak, annál többet viszont a vastag pénztárcájú hírességeknek. Fura csengésű nevek sorjáznak itt, ha végignézünk a térképen: a gleccser az  " Vadret",  a hágó " Fuorcla", a tavak "Lej"-ek vagy "Segl"-ek...és így tovább. Rétoromán vidéken vagyunk, és nekem volt szerencsém Svájc eme érdekes nyelvű csücskéhez már korábban is. A Bernina nem egy napi rohanásra szolgáló hegy: útjai hasadozott gleccsereken, töredezett sziklagerinceken vezetnek, időtartamukat napokban és hosszú órákban (7-9) mérik. De ami Európa-szerte híressé teszi az alpinisták körében, az az Északi-gerinc útja, közismert nevén a "Biancograt", vagy, ahogyan a helyiek nevezik, rétorománul: "Crast D'Alva". Az Alpok egyik legszebb, legegyénibb hógerince ez, egy igazi lépcső az égre: "Himmelsleiter".
Kiindulópontként a Tschierva-menedékház (2584 m) szolgál, amelyet - a leírások szerint - 2 1/2 - 3 órás, kényelmes sétával Pontresina városból lehet elérni. Hadd legyen egy fotó erről is:

Keresd a házat ! A Tschiervahütte és környéke, a háttérben a Piz Bernina látványa a Biancograt-tal - a csúcs ködben van -, jobbról pedig a Piz Scerscen (3971 m) "Eisnase" nevű útjából látszik egy részlet

 Ennyit az objektív infókról. Lássuk a mi tapasztalatainkat !

02. BIANCOGRAT

Útvonal: Északi-gerinc (Biancograt)
Nehézség: AD+/ D- ( körülményektől függően), IV, 40°
Mászóméter: 1470 m
Kalauzidő: 7-9 óra

Nem tudok megbarátkozni a Tschierva-ház felé vezető úttal. Megyünk, megyünk már egy órája, de még mindig csak 10 méter szintet emelkedtünk. Értem én, hogy Pontresinától csak 850 m szint, de akkor is... ( harmadnap  utánanézek: 11 km-t gyalogoltunk). Megváltásként ér végre a folyamatos, de enyhe kapaszkodó, amely a házig visz. A házig, amelyet épp odaérkezésünkkor a hamarosan lemenő nap sugarai világítanak meg.
Hármunkat - M. Előd és Gabriella a trió tagja még - a telt házra való tekintettel a téliszobában szállásolnak el. Jó dolog ez, mert csak két német mászóval osztozunk a nyolcszemélyes kis szobán, megmenekülve a központi hálótermek zsúfoltságától. Legalább kényelmes lesz az a kevés alvás, amely megadatik, hiszen este kilenc óra, és reggel háromkor már szedelőzködni kell. Jut még idő egy rövid vacsorára, információ- és eszmecserére a németekkel - ugyancsak a Berninára készülnek - aztán még megbámuljuk a naplementét is lefekvés előtt:

A "Vadret da Tschierva" (Tschierva-gleccser) jéglabirintusa. A háttérben jobboldalt egy "jelentéktelen" háromezres, a Piz Aguagliouls ( 3118 m), tőle balra a köd a vidék egyik nehéz csúcsát rejti: Piz Roseg ( 3937 m)

Pár óra alvás után nemcsak mi ébredünk három órakor; kint már mászáshoz szerelkeznek a partik, legtöbbjük vezető és kliens(ek). A németek még jóízűen alszanak a nagy zaj közepette, amikor fél négykor elindulunk a fejlámpák imbolygó fényét követve. Nagy a határozatlanság a sötétben, kétszer is elgabalyodunk, miközben a fejlámpákat próbáljuk követni ( "Hy boys, are you going to Piz Bernina? - No, we want to climb the Scerscen...Go up there, if you want the Bernina !  - Ohhh, sh..t !!"), húszpercnyi felesleges időveszteséget és százméternyi keserves le-fel szintmászást nyerve ezáltal. De aztán berázódunk a helyes útba - félóra múltán a Prievlusa-nyeregből ( továbbiakban Fuorcla Prievlusa) leszakadó meredek gleccser völgyfenékben elterülő, csupasz jegén szerelkezünk be a mászócuccba.

Átlépjük az első hasadékokat, és szinte utolsó csapatként indulunk neki a Fuorcla-hoz vezető 400 m szintnek. Meglehetősen komplex út ez; könnyű sziklabordán kerüljük el a lassabb csapatokat, majd egyre meredekebb, havas gleccseren parancsol rövid megálljt egy jókora peremhasadék. Kis technikai probléma, amelynél azonban egy mászó láthatóan sikertelenül próbál átmászni, ezért mi vagyunk azok, akik megunva a várakozás, új - kissé cifrább, de hatékonyabb - utat választunk, hogy elérjük a fenti, meredek hólejtőt. Aztán jön a "Via Ferrata", a vasalt út - szinte fel a nyeregig vaslépcsőkön kell felmászni párszáz méter szintet. A másik út - fel egy jégkuloáron - is nagy népszerűségnek örvend a mögöttünk maradt csapatok körében, a kőhullások reális esélyének ellenére.
06:40 - kor érjük el a nyerget, és a reggeli csontfagyasztó szél bizony nem sok nyugodt szemlélődésre hagy alkalmat. A felkelő nap aranya megvilágítja a gerinc szikláit, töredezett, könnyű szikla váltakozik keskeny jégmezőkkel, és kezdődik a sorbaállás is. Sok csapat mozog a hegyen, és a kritikus pontoknál ( előreláthatóan ) dugók alakulhatnak ki. Nem örülök neki, mert a vékony kesztyűben percek alatt elfagynak az ujjaim, alig várom már, hogy mászhassak. Szerencsére pár perc után felszabadul az út, és az első hosszban sikerül is megelőzni egy szerencsétlenkedő csapatot.

Pillantás a Prievlusa-nyeregből az első kötélhosszokba. Technikailag könnyű mászás vár ránk  aránylag száraz sziklán, a figyelmes szemlélődő felfedezhet pár csapatot fent az útban is.

 Az, hogy Az Előd-Gabi páros hogy érzi magát, azt nem tudom, de én úgy érzem, hogy pillanatnyilag a világon nem lehetnék jobb helyen, mint itt. A mászás könnyű és élvezetes, még annak ellenére is, hogy ordítani tudnék az ujjaimban lüktető  fájdalomtól. Hamarosan elmúlik - a mászás tesz róla. A vakító kék ég alatt, aranyló korai napsugárból szőtt ködben felfele araszolva megszűnik az idő, gondolat - transzcendentális otthonosság ez. Pillanatokra a teljesség.
Barátságossá szelídül a hideg szél, a nap alig érezhető meleg sugarai végigsimogatnak, amint az éles gerincen megállok. Hármas partiként haladunk, minimális biztosítást alkalmazva, folyamatosan haladva. Csapatok maradnak le, amint végigóvatoskodunk a kitett tornyocskákon és gerinceken, kisebb falszakaszokon. Hol Előd vezet, hol én.

Visszapillantás a Fuorcla Prievlusá-ba ( a napsütötte oldal és árnyék határán van) a gerinc első szakaszaiból.  Alant baloldalt a gleccseren  halványan kivehető az első technikai akadály, a peremhasadék ("bergshrund"), a vasalt út valahol a meredek sziklafal mentén (balra fent) visz fel a nyeregbe.

Gabriella és Előd a gerinc alatti kötélhosszban.

Fény és Árnyék határán

Aztán meglátjuk a Biancograt lényegét, a "Crast D'Alva"-t:

"Crast D'Alva" - és hogy viszonyítási alap is legyen a méretekhez, alant két mászó modellkedik :-)

Szép, nem?
A mászás rajta technikailag nem nehéz, a hó/jégmászás standardjai szerint tekintve. Alant már eléggé olvadt hóban haladunk, azonban ez feljebb nagyon gyorsan ideálissá változik - az igaz, hogy a monoton kapaszkodás nagyon fárasztja a lábizmokat (legalábbis nálam...). Két rövid szakasz van , ahol annyira meredek az oldal, hogy az ún. "piolet manche" technikát lehet alkalmazni. Képek, többet mondanak ezek, mint bármely szó:

A hógerinc alsó szakaszai

Már valahol 3800 m környékén járunk, itt vannak a hógerinc legmeredekebb ( 40° kb.) szakaszai.

Bizony engem eldöglesztett rendesen a Biancograt - jólesik a percnyi vízszintes keskeny hógerinc közvetlen a Piz Alv (3995m) előtt. Aztán az ember felnéz, és egy hihetetlenül hajmeresztő, valószínűtlen és döbbenetes  kép ég bele örökre a retinájába: a főcsúcs látványa. Annyira törékenynek és légiesnek tűnik... és első pillantásra az elme alapból elutasítja megmászásának a legkisebb lehetőségét is. Hát ezért nyilvánították mászhatatlannak és fordultak vissza azok a hőskori első alpinisták, akik elmerészkedtek először idáig. 

A Piz Bernina látványa a Piz Alv-ról (A főcsúcs a jobboldali meredek letörés fölött van; az ezt követő gerinc a Spallagrat, amely átvezet az olasz csúcsra).  Ez a sziklás gerincszakasz az igazi próbaköve a Biancograt-nak, 600 méternyi, közepes nehézségű sziklamászás, amelyet azonban a hó jelenléte nagyon időrablóvá és nehézzé tud tenni.

Csoportkép a Piz Alv-on: én, Gabriella és Előd. Háttérben a Morteratsch-csúcs (3751m)

Előd és Gabriella a Piz Alv-on.

A Piz Alv-tól kezdődően gyökeresen megváltozik az eddigi környezet, és vele együtt a mászás technikája: könnyű, de kitett sziklán kell mozogni folyamatosan, itt nem lehet lassulni, standolgatva haladni. A csapatok előttünk messze vannak, mögöttünk ugyanúgy, és sikerült felküzdenünk magunkat utolsókból  - ha nem is az elsők közé, hisz azok nem tévedtek el az elején és bő félórával korábban indultak - de a középmezőnybe biztosan. Rövid, tízpercnyi pihenés és szemlélődés után indulunk - könnyebb technikai részek követik egymást, de a hó és jég jelen van, ezért a hágóvasak nem kerülnek le a bakancsokról, és néha a csákánynak is akad dolga. A Berninascharte előtt - ez egy kb. húszméternyi letörés - riasztóan kinéző, de közelebbről gondot nem okozó hólejtőt kell kereszteznem, aztán bevárom a trió két másik tagját, hogy eldöntsük a követendő utat.
Meredek, IV-es nehézségű, és   az alján áthajló sziklán visz  a Berninaschartéba való lemászás - nekem nem okoz gondot, ez  még épp belefér a repertoáromba - de Elődék a folyamatosságot biztosítandó a kötélereszkedést választják. És ez így megy tovább - hol én vagyok elől, hol ők, váltjuk egymást, és annak ellenére, hogy mi hárman vagyunk egy kötélben, senki nem ér utol, még a kétpartis, vezetős csapatok közül sem. Valamilyen módon hatékonyan működünk együtt mi hárman...

Visszapillantás a "Berninascharte"-ra. Hátul a fehér hósipka az a Piz Alv.

Jeges kötélhossz  - jól jön egy kis változás a sziklamászás után :-)

Még egy torony választ el csak az utolsó előtt jeges hossztól, az meg a főcsúcstól...legalábbis innen úgy látszik

A Scharte után egyre fokozódik a nehézség - tornyok, szakszóval élve "gendarme"-k  követik egymást. Le-fel, le-fel. Itt már folyamatosan kevert ("mix") technikai terepen mászunk, vagyis nem ritkák a jeges/havas részek. A csúcs egyre inkább ott lóg a fejünk fölött, de valahogyan nem akar közelebb kerülni. Az egyik zsandár előtti, félkötélhossznyi felmenet már jégmászásnak is minősülhet. Az ezt követő toronyra való átmenet bizony megizzaszt - pedig a haladást segítendő egy rögzített kötél is be van szerelve a lapos, fogás nélküli táblára, amelynek alsó, áthajló része alatt ott ásít a mélység. Hát ez nem az útra jellemző nehézségű rész volt - állapítom meg visszanézve a torony tetejéről. De most már tényleg ez volt az utolsó komoly technikai akadály, mert a csúcs gerincétől csak egy utolsó, meredek de könnyű hómászás választ el. Előd megy elől, hamarosan eltűnik szem elől, aztán követjük mi is - a meredek lejtő elkeskenyedik, vízszintes, töredezett gerincbe fordul és Előd mögött, alant feltűnik a La Spedla - a Bernina olasz csúcsa.
Önkéntelenül is az órára pillantok: 11:20, a magasság 4048 m. Semmi nem utal arra, hogy egy négyezres - és milyen gyönyörű négyezres! - csúcsán állunk. Nincs csúcskereszt; néhány nepáli imazászló kandikál ki csak a csúcs szikláit borító hótöredékek alól. Hét és fél óra távolába úszik a reggeli pillanat, amikor még ott álltunk a Tschierva-ház előtt, bámulva a telihold fénye által beezüstözött hegy csúcsát...

Bizony, bármennyire is annak tűnik, de még nem a csúcs...igaz, már onnan nincs messze

A Bernina-csúcs (közvetlen az előtérben). Háttérben balra van a "La Spedla"(4020m) - amely a Bernina olasz csúcsa - , és rajta a lemeneti útvonal traverzáló nyomvonala. Középen hátul a Piz Scerscen (3971m), és leghátul jobbra a Piz Roseg (3937m) látható.

Előd És Gabriella; Piz Bernina (4048 m) 2011 augusztus 17, délelőtt 11:22. A trió harmadik tagjáról - rólam - fotó nincs egyelőre, mert a fényképezőgép akkumulátora az ezt követő pillanatot választotta a kimúlásra

Pillantás a csúcsról A Piz Palü - egy másik közkedvelt hegy - irányába. A Bellavista teraszon (Morteratsch-gleccser felső szakaszai) látható a Bernináról való lemeneti út nyomvonala is.

02.LEMENET: SPALLAGRAT, FORTEZZA, BOVAL-HÁZ

Azt tudtuk már előre is, hogy a lemenet a Bernina normál útján sem egy gyerekjáték - hosszú, néhol technikás, még a megadott könnyű nehézség ellenére is (PD). A "La Spedla" csúcs alatti traverz eljegesedett részei utáni keskeny, késélességű hógerincet technikás sziklarészek követik, itt sokat segít a két hosszú kötélereszkedés, amely révén elérjük a gleccsert. A Marco e Rosa menedékházig olvadt hóban gázolva jutunk el - már dél van, a nap teljes erejével gyilkolja a hófelszínt; ennek ékes bizonyítékát a Bernina oldalából folyamatosan aládörgő lavinák adják. Általában ez az irgalmatlan drága ház a napi végcélja a Bernináról lefele igyekvőknek, mert a további út le a Diavolezza felvonó vagy Morteratsch település felé hosszú és fárasztó kutyagolást jelent a jókora kiterjedésű Bellavista-teraszon. Plusz utána  még le kell mászni a Fortezza-gerincen, újabb gleccser, majd ismét könnyű, de fárasztó sziklás járóterepen kell lemenni a Morteratsch-gleccser átharántolásáig. Amögött ott van a Boval-ház, onnan meg "csak" nyolc kilométer turistaút a Morteratsch vonatállomásig....Szép kilátások.
A  gleccser szerencsére nem hasadékos, eléggé barátságos a felszíne még így délután is, ellenben a hosszú fel-lemászások kimerítőek.

Pihenő valahol a Bellavista-terasznak nevezett nagy gleccserfelszínen

Újabb pihenő; háttérben a "Graubünden Matterhorn"-ja, a Crast' Agüzza ( 3854m)

A Fortezza sziklás bástyáján való ereszkedés közben  Előddel pár pillanatig össze is zördülünk: lemászás vagy ereszkedés?  - ez már a fáradság jele, és még mindig 3200 m-en vagyunk, messze az út vége.
Útkeresés az Isla Persá-n ( egy "kis" sziklasziget két gleccser összefolyása közt), aztán keresztezzük a Morteratsch-gleccser megfagyott felszínét. Este hat óra már, amikor leszedjük magunkról a felszerelést. A Boval-háztól való lemenet turistaútja őrjítően hosszú és mentálisan nagyon fárasztó. Elsötétedünk, előkerülnek a fejlámpák, aztán kilenc órakor kibontakoznak a Morteratsch állomás fényei az erdő sötétjéből. Ismerős sziluettek jönnek szembe: Áron és Kamalika, aki utánunk jött idáig az autóval. Köszönet Neki, mert ha nem jött volna, akkor még lett volna vagy 15 kilométer ráadás gyalog Pontresináig...ugyanis a vonat nyolc órakor befejezi ténykedését.
Az alábbi képen megpróbáltam berajzolni a fel- és lemeneti útvonalat. Ami nem látszik: a Fuorcla Prievlusa megközelítése (a túlsó oldalról) és az Isla Persa utáni gleccsertraverz-Bovalhütte-Morteratsch szakasz. Klikk a képre a részletekért:

Bernina topo. Klikk a képre a nagyobb méretért