LEISTCHAMM (2101 M) - április 23
Az otthoni (erdélyi-székely-magyar) húsvét fogalmával szorosan kapcsolódó tevékenységek itt nyugaton nem ismertek, úgymint locsolás, a fiatalok házról-házra való járása, tojásgyűjtése. Ellenben van nyúl....csokoládéból, papírból, műanyagból, piros masnival stb... Ez nekem furcsa, mert ahol felnőttem, abban a székely faluban soha nem volt jelen a nyúl mint húsvéti elem. Tojás az van, meg nációtól függően (német, francia, portugál) megvannak a saját ünnepi elemek . Na, de húsvét-ünnep ide-oda, nem ez a lényeg... a lényeg a szabadidő, meg persze tűnés az oly régóta hiányolt Svájcba....
Az otthoni (erdélyi-székely-magyar) húsvét fogalmával szorosan kapcsolódó tevékenységek itt nyugaton nem ismertek, úgymint locsolás, a fiatalok házról-házra való járása, tojásgyűjtése. Ellenben van nyúl....csokoládéból, papírból, műanyagból, piros masnival stb... Ez nekem furcsa, mert ahol felnőttem, abban a székely faluban soha nem volt jelen a nyúl mint húsvéti elem. Tojás az van, meg nációtól függően (német, francia, portugál) megvannak a saját ünnepi elemek . Na, de húsvét-ünnep ide-oda, nem ez a lényeg... a lényeg a szabadidő, meg persze tűnés az oly régóta hiányolt Svájcba....
Közel tíz éve ( vagy még több talán?) történt , hogy a "Berner Trilogy" - túrán, a Berni Felföld irányába tartó utunkon érintettünk egy hihetetlen szépségű svájci vidéket. Magas, égigérő hegyek közé zárt, türkizkék tó mellett haladtunk el, a túlsó oldal meredek falai annyira függőlegesen szakadtak bele a vízbe, hogy a partok látszólag teljesen járhatatlannak látszottak; életem első svájci vízesésére sikerült rácsodálkoznom az elsuhanó autó ablakából. Mert persze nem álltunk meg, annál fontosabbak voltak a ránk váró négyezresek...
Walensee, St. Gallen- és Glarus-kanton; hallatukra beugranak ama régi túra elmosódott pillanatai. Szorgalmas böngészgetés után kiderül, hogy érdekes vidékkel van dolgunk: Svájc egyik legszelídebb klímájú vidéke, a tó zárt katlanának védettségében megterem a szelídgesztenye, parányi szőlőföldek kúsznak fel a meredek oldalakra, sőt legyezőpálmákra ( !) csodálkozhat rá a turista. További böngészés azt is kideríti, hogy a tó északi oldalát határoló hegyes csúcsvonulat átlagos magassága 2200 m, a vonulat becsületes neve Churfirsten.
A program zsúfolt ( két család, ott is egy kisgyerek, csak 5 nap áll rendelkezésre), ezért csak egy napom van a környéket magasról is megtekinteni. Választásom a könnyen megközelíthető Leistchamm ( 2101 m) csúcsára esik. Ez nem tartozik a szigorúan vett Churfirsten-hez, de ugyanaz a vonulat. A hegy déli oldala függőleges, közel 1500 m magas, ezen az oldalon nem visz fel rá út, ellenben az északi oldal könnyen járható, és egy nehéz túraútvonal (T3) visz fel a tetőre.
A meleg tavaszi idő, és a relatíve alacsony tengerszint-feletti magasság ellenére a hegy északi oldalán még mindig vannak összefüggő, fagyottnak tűnő hótakarók, ezért bedobom a hátizsákba a hágóvas-jégcsákány párost. Az irányító táblák szerint két és fél óra alatt elérhető a csúcs, az 1273 m magas Arvenbüel településtől indulva. És ez lenne a hegy, ahogyan a parkolóból látható:
Aszfaltút. Szeszélyesen kanyarog felfele: keskeny szürke sáv, lágyan követi a terep egyenletlenségeit, és felvisz közel 1600 m-ig. Ezeken az utakon , akármennyire meredekek és szűkek is, járnak fel a svájciak a havasi legelőkre - naná, a Subaruk-kal persze !:-) :
Az időjárás túra szempontjából tökéletes, a fotózásnak azonban nem barátja: szürkés, poros fény lengi be a képeket a párás levegő miatt, a felhőképződés lassan, de biztosan beborítja az eget. Kényelmetlen kutyagolni ezen az aszfaltúton felfele a téli bakancsokkal - ez szandálnak meg hegyikerékpárnak való út - ,és elérve a Looch (1535 m) nevű kis hegyi gazdaságot megkönnyebbülten lépek rá az igazi, kanyargós, köves-füves turistaösvényre. Ez azonban hamar kifogy alólam, a következő megálló már egy nyereg (First, 1663 m), ahol kétfelé ágazik az út: egyik ág megy a Leistchamm-ra, a másik meg egy kis, Flügenspitz ( 1703 m) névre hallgató csúcsra. Az eddigi erdős, kevés látnivalót engedélyező vidék után a tekintet szabadon kalandozhat a végtelenbe: széles, mély völgyek nyílnak, fölöttük hófödte, majdnem-háromezresek őrzik őket.
Elfordulok a Leistchamm irányába. Meredeken emelkedő, olvadékvíztől sáros oldalon indul az út, majd a lavináktól legyalult, hófoltokkal beszórt hegyoldalon átharántol valahová keleti irányba. Ennyi, amennyit meg tudok állapítani. Elsétálva a nyereg széléhez, meglepődök: jókora szakadék mélyül be előttem, aljában lavinák koszos hava nyúlik le mélyen a völgy irányába. A leroncsolt hegyoldal több csuszamlást is átélt a múltban, a szürke sebhely látványos geológiai kifejlődést fed föl:
Piszkosszürke, helyenként még fagyott hó takarja az ösvényt; nemrég még lavinák söpörtek végig ezek a hegyoldalon, de a laposra préselt tavaszi fűmaradványok és szétszórt, lavinahordta ágmaradványok kuszaságából itt is, ott is kankalinok és egyéb tavaszi virágok hirdetik a tavasz visszafordíthatatlan diadalát. Épp annyi helyen van, hogy elegyensúlyozzak az út szélét határoló sziklákon, aztán hamarosan elérem az első hólejtőt. Ezt előttem régi nyomok vágják át, a lejtőszög még nem meredek, ezért megállás nélkül áthaladok rajta. Ezt követően egyre gyakoribbak ezek a lejtők, és hamarosan kábeles részekbe botlok, ezután meg váratlanul elvesz az eddig követett jelzés. A régi nyomok beolvadnak szubalpesi zóna szétszórt, alacsony növésű fenyői közé. Itt már körülményesebb a haladás, néhol derékig szakadok az összegyűlt hórétegbe.
Megunom a kínlódást. Előszedem a hágóvasat,csákányt, aztán kinézve a legmeredekebb hólejtőt, megindulok toronyiránt fölfelé. A hó fagyott, jól jönnek a technikai szerszámok. Törpefenyők, vastag tőzegmoha- és párnanövények alkotta szigetek közt lavírozok. Persze, itt a megolvadt hó miatt itt is néhol derékig szakad be az ember . . de ez a tavaszi túrák kihagyhatatlan velejárója. Képek emelkednek ki az emlékezet tengeréből - otthoni tavaszi túrák hasonló megpróbáltatásai. A körülményeket tekintve akár a Királykő-n is lehetnék...
Aztán elfogy a fenyő, állandósul a hóréteg: kint vagyok a csúcsig meredeken emelkedő gerincen. Előttem még háromszáz méternyi , monoton hótaposás. A táj mindenfelé kitárul egy szűk sávot kivéve, közvetlenül előttem: a csúcs zónáját.
Hópárkányok maradványán egyensúlyozok felfele - rég voltam hegyen utoljára, ezért az igénybevételtől sajog mindenem. Jön a gondolat: ülj le pihenni. És milyen igaza van ennek a belső hangnak! Hisz senki nem siettet, az objektív veszélyforrások tulajdonképpen nem léteznek - úgymint közelgő vihar, lavina, kimerültség....Akkor meg minek?
Mindig határon egyensúlyozni - ez lehet egy válasz. Kényelmesen megnyerni valamit nem vezet fejlődéshez. Tudom biztosan, hogy ha leülök és pihenek, akkor nem vesztek semmit. És mondhatom azt is, hogy akkor nem nyerek semmit. Mindig kicsit erősebben, gyorsabban, mint tegnap...és holnap erősebben, gyorsabban mint ma. Csak picivel, nem sokkal...de nincs "status quo". Sohasem. Ezért nem állok meg, ezért "mégazértis" plusz tíz lépés sajgó lábizmokkal, levegő után ziháló tüdővel, ezért egy perc pihenés a vágyott tíz helyett. Nem tűnik nagy nyereségnek, de tudom, hogy ez a "kínlódás" az, ami hozzásegít ahhoz, hogy holnap megmásszam azt az utat, amelyet ma csak távolról figyelek. Sok kicsi sokra megy... Megnézem az órát: van még 10 percem déli tizenkettőig, és van még vagy kétszáz méterem a csúcsig, amely még nem látszik...Összejön vajon?
Feltűnik a kereszt, de odáig még van jópár méter. És dél van, kerek tizenkettőt mutat az óra... Passz. Vesztettem?? Értelmetlen lenne bármilyen válasz. A hó olvadt, sáros koloncként rakódik a vasakra, az utolsó métereken az acélfogak meg-megcsikordulnak a sáros-füves sziklákon. Még kell mennem négy percet, hogy rápillanthassak az 1500 m mélyen csillogó víztükörre. Huhhhh... észvesztő a 360°-os panoráma.
Az utolsó méterek:
Szürke pára lengi be a tájat, a tó keleti részét már alig látom a ráfeszülő köd miatt. Kár... szorgalmasan nyomogatva a Minolta kioldógombját próbálom megragadni a látványt. A Churfirsten-ek innen nézve csak egyszerű csúcsok, látszólag technikailag egyszerű lenne végigmasírozni rajtuk; ez azonban csalóka. Elsétálok a csúcs keleti részéhez, ahol jókora letörés akadályozza meg a továbbhaladást. Kötéllel, esetleg...
Hadd beszéljenek a képek:
Félóra múltán szedelőzködöm. Elérve a nyerget, megindulok a Flügenspitz irányába. Kis, látványos csúcs az is, szép rálátással a Churfirsten-ek vonulatára.
A Leistchamm látványa a Flügenspitz-ről:
A havas-jeges Leistchamm után megnyugtató a Gulmen (1788 m) zöldje:
A Flügenspitz után kedvem lenne még egy kis kerülőt tenni az óra járásra lévő Gulmen-re (1788 m), de az egyre jobban elmaszatosodó időjárás miatt inkább leballagok a parkolóba. Kellemes meglepetésemre előkerül a csomagtartó valamely sarkából egy energiaital, aminek az eredménye egy félórás szundikálós zenehallgatás lesz, a tavaszi napfény és meleg által átjárt Subaru-ban :-)
A MÁSZÓHELY
Érdekes mászóhelyre bukkanok lefele menet: a sziklafalra ráépített autóút fölötti teraszt koronázó falon ( kissé bonyolult, de érhetőbb a képeket elnézve) pár mászó épp a szokásos tevékenységet űzi. Pár fotó :
LINKEK:
Walensee, St. Gallen- és Glarus-kanton; hallatukra beugranak ama régi túra elmosódott pillanatai. Szorgalmas böngészgetés után kiderül, hogy érdekes vidékkel van dolgunk: Svájc egyik legszelídebb klímájú vidéke, a tó zárt katlanának védettségében megterem a szelídgesztenye, parányi szőlőföldek kúsznak fel a meredek oldalakra, sőt legyezőpálmákra ( !) csodálkozhat rá a turista. További böngészés azt is kideríti, hogy a tó északi oldalát határoló hegyes csúcsvonulat átlagos magassága 2200 m, a vonulat becsületes neve Churfirsten.
A program zsúfolt ( két család, ott is egy kisgyerek, csak 5 nap áll rendelkezésre), ezért csak egy napom van a környéket magasról is megtekinteni. Választásom a könnyen megközelíthető Leistchamm ( 2101 m) csúcsára esik. Ez nem tartozik a szigorúan vett Churfirsten-hez, de ugyanaz a vonulat. A hegy déli oldala függőleges, közel 1500 m magas, ezen az oldalon nem visz fel rá út, ellenben az északi oldal könnyen járható, és egy nehéz túraútvonal (T3) visz fel a tetőre.
A meleg tavaszi idő, és a relatíve alacsony tengerszint-feletti magasság ellenére a hegy északi oldalán még mindig vannak összefüggő, fagyottnak tűnő hótakarók, ezért bedobom a hátizsákba a hágóvas-jégcsákány párost. Az irányító táblák szerint két és fél óra alatt elérhető a csúcs, az 1273 m magas Arvenbüel településtől indulva. És ez lenne a hegy, ahogyan a parkolóból látható:
Piszkosszürke, helyenként még fagyott hó takarja az ösvényt; nemrég még lavinák söpörtek végig ezek a hegyoldalon, de a laposra préselt tavaszi fűmaradványok és szétszórt, lavinahordta ágmaradványok kuszaságából itt is, ott is kankalinok és egyéb tavaszi virágok hirdetik a tavasz visszafordíthatatlan diadalát. Épp annyi helyen van, hogy elegyensúlyozzak az út szélét határoló sziklákon, aztán hamarosan elérem az első hólejtőt. Ezt előttem régi nyomok vágják át, a lejtőszög még nem meredek, ezért megállás nélkül áthaladok rajta. Ezt követően egyre gyakoribbak ezek a lejtők, és hamarosan kábeles részekbe botlok, ezután meg váratlanul elvesz az eddig követett jelzés. A régi nyomok beolvadnak szubalpesi zóna szétszórt, alacsony növésű fenyői közé. Itt már körülményesebb a haladás, néhol derékig szakadok az összegyűlt hórétegbe.
Megunom a kínlódást. Előszedem a hágóvasat,csákányt, aztán kinézve a legmeredekebb hólejtőt, megindulok toronyiránt fölfelé. A hó fagyott, jól jönnek a technikai szerszámok. Törpefenyők, vastag tőzegmoha- és párnanövények alkotta szigetek közt lavírozok. Persze, itt a megolvadt hó miatt itt is néhol derékig szakad be az ember . . de ez a tavaszi túrák kihagyhatatlan velejárója. Képek emelkednek ki az emlékezet tengeréből - otthoni tavaszi túrák hasonló megpróbáltatásai. A körülményeket tekintve akár a Királykő-n is lehetnék...
Aztán elfogy a fenyő, állandósul a hóréteg: kint vagyok a csúcsig meredeken emelkedő gerincen. Előttem még háromszáz méternyi , monoton hótaposás. A táj mindenfelé kitárul egy szűk sávot kivéve, közvetlenül előttem: a csúcs zónáját.
Hópárkányok maradványán egyensúlyozok felfele - rég voltam hegyen utoljára, ezért az igénybevételtől sajog mindenem. Jön a gondolat: ülj le pihenni. És milyen igaza van ennek a belső hangnak! Hisz senki nem siettet, az objektív veszélyforrások tulajdonképpen nem léteznek - úgymint közelgő vihar, lavina, kimerültség....Akkor meg minek?
Mindig határon egyensúlyozni - ez lehet egy válasz. Kényelmesen megnyerni valamit nem vezet fejlődéshez. Tudom biztosan, hogy ha leülök és pihenek, akkor nem vesztek semmit. És mondhatom azt is, hogy akkor nem nyerek semmit. Mindig kicsit erősebben, gyorsabban, mint tegnap...és holnap erősebben, gyorsabban mint ma. Csak picivel, nem sokkal...de nincs "status quo". Sohasem. Ezért nem állok meg, ezért "mégazértis" plusz tíz lépés sajgó lábizmokkal, levegő után ziháló tüdővel, ezért egy perc pihenés a vágyott tíz helyett. Nem tűnik nagy nyereségnek, de tudom, hogy ez a "kínlódás" az, ami hozzásegít ahhoz, hogy holnap megmásszam azt az utat, amelyet ma csak távolról figyelek. Sok kicsi sokra megy... Megnézem az órát: van még 10 percem déli tizenkettőig, és van még vagy kétszáz méterem a csúcsig, amely még nem látszik...Összejön vajon?
Feltűnik a kereszt, de odáig még van jópár méter. És dél van, kerek tizenkettőt mutat az óra... Passz. Vesztettem?? Értelmetlen lenne bármilyen válasz. A hó olvadt, sáros koloncként rakódik a vasakra, az utolsó métereken az acélfogak meg-megcsikordulnak a sáros-füves sziklákon. Még kell mennem négy percet, hogy rápillanthassak az 1500 m mélyen csillogó víztükörre. Huhhhh... észvesztő a 360°-os panoráma.
Az utolsó méterek:
Hadd beszéljenek a képek:
Félóra múltán szedelőzködöm. Elérve a nyerget, megindulok a Flügenspitz irányába. Kis, látványos csúcs az is, szép rálátással a Churfirsten-ek vonulatára.
A havas-jeges Leistchamm után megnyugtató a Gulmen (1788 m) zöldje:
A Flügenspitz után kedvem lenne még egy kis kerülőt tenni az óra járásra lévő Gulmen-re (1788 m), de az egyre jobban elmaszatosodó időjárás miatt inkább leballagok a parkolóba. Kellemes meglepetésemre előkerül a csomagtartó valamely sarkából egy energiaital, aminek az eredménye egy félórás szundikálós zenehallgatás lesz, a tavaszi napfény és meleg által átjárt Subaru-ban :-)
A MÁSZÓHELY
Érdekes mászóhelyre bukkanok lefele menet: a sziklafalra ráépített autóút fölötti teraszt koronázó falon ( kissé bonyolult, de érhetőbb a képeket elnézve) pár mászó épp a szokásos tevékenységet űzi. Pár fotó :
LINKEK:
