Fehéren nyújtóznak alattam a gleccserek, a szél örökkön-kavargó hullámai szimmetrikus mintákat martak felszínükre - múlandó remekei a természetnek, akárcsak a lábnyomok, amelyek felvonótól induló, széles ösvénye keskeny csapássá szelídül, amint a mászók szétszóródnak céljaiknak megfelelően. Mulandóság; egy havazás elfeledt múlttá zilálja az egészet... De ezek csak alig-villanó gondolatszilánkok, mert most ragyogó idő van, a Mont Blanc masszív tömbje karnyújtásnyira terpeszkedik az áttetsző, hideg decemberi légben, körülötte kisebb testvérei nem kevésbé büszkén törnek a mélykék decemberi égboltra. Rálátok mindenre, ott vagyok mindenben egy kicsit, a csúcs a világom központja most, a 360 fokos panoráma nagyszerűsége megajándékoz az örökkévalóság egy pillanatával.... hát ezért, ezért vagyunk itt, hogy túlnőjünk a földi korlátokon, nagyobbak legyünk, mégha csak pillanatokra is, mint természetformálta, biológiai lényünk... Transzcendecia, vallás? nevezd aminek akarod...
Az Aiguilles Marbrées csúcsa elvesz a környező négyezresek, háromezresek közt, de központi fekvése és könnyű útvonalai könnyen teljesíthető célt jelentenek a rövid téli napokon. Könnyű megközelíthetősége - A Helbronner felvonója mindössze 2 órányi járásra van innen -, és a hozzávezető gleccser relatíve biztonságos felszíne ideális heggyé teszi. A csúcsra vezető gerinc nehézsége hegymászószemmel nézve elég könnyű, még annak ellenére is, hogy decemberben vagyunk és bizony ez téli alpesi mászás. Nagyon szép, nem túl hosszú gerincmászás, a végén koncentrálódó nehéz részek - közvetlen a csúcs előtt - kihívása csak hab a tortán. Nincs sok hely itt fent, keskeny gerincél, nagyon óvatosan telepedünk le az alig méternyi széles csúcson. Próbálom befogadni a látványt, a pillanat nagyszerűségét nem adnám semmiért... életemben először látok rá a Mont Blanc csoport belső karéjára, az alpinizmus igazi fellegvárára. És bár - legalábbis ebből a szögből - először látom őket, mind ismerős, könyvek, fotók szorgalmas böngészéséből származó információk raja zsong bennem - híres mászások történetei, na meg persze a tragédiák is. Lenézek, látom nyomaink keskeny csapását alant a gleccseren, a déli nap éles árnyékokká rajzolja őket, majd elvesznek, eltűnnek a a hegy fala mögött, hogy aztán újra előbukkanjanak, most már kiismerhetetlenül a számos nyom közt, amely mind egy irányba tart: a Hellbronner felvonó irányába.
A reggeli hidegben ott állok a felvonó előtt, van még negyedóránk az indulásáig. Futurisztikus dizájn, őszintén szólva meglepődöm - valahogyan nem ezt vártam az olaszoktól. Előítélet ? Érdekes egy alkotmány ez, ultramodern technológia, a kabinok 360 fokos forgásával próbál lenyűgözni, habár engem inkább érdekel a reggeli fényben ragyogó Peuterey-gerinc nagyszerűsége. A felvonó tetején levő kilátóról aztán körbenézem az egyik legszebb és legteljesebb panorámát, amelyet az Alpokról látni lehet. A gleccser, amelyen indulnunk kell, sima, töretlen, nincsenek hasadékok, legalábbis a kiszemelt célig tartó részeken , de azért teljes cuccal megyünk, hadd ne jöjjünk ki a formából... A napsütés ellenére hideg van, és aztán bekerülve a hegy árnyékába még hidegebb lesz, de decemberhez képest nagyon enyhe időnek számít ez. A "Rochefort" nyerget elérve újra ránkragyog a nap, és hűségesen velünk is marad, mert a gerinc fel a csúcsig végig napsütésben fürdik.
Mászunk, havon, jégen, sziklán. Nagy pozitívum, hogy az ingatag, törmelékes kőzetet összefagyasztotta a tél, ezért sokkal biztonságosabb most, mint nyár közepén - na persze technikailag azért nehezebb.
De a végtelenségig nem lehet itt maradni. Egy utolsó pillantásssal próbálom rögzíteni a látványt, majd megkezdjük az ereszkedést, és a csúcs hamarosan már a múlt... belesüllyed az emlékek bizonytalan ködébe. A figyelmem beszűkül, nincs hegy, nincs tegnap, holnap, csak a kötél létezik, meg az előttem ereszkedő partner... akihez alkalmazkodni kell. Éles koccanások; mint kiderül, van még mit tanulnom a partnerségről, vezetésről, magamról. Szólózni egyszerű; vezetni, más biztonságára figyelni jóval súlyosabb dolog; szembe kell menj magaddal, másként nem megy. Ha képes vagy rá, akkor nyert ügyed van... fejlődsz.
És merthogy tegnap volt a karácsony, a partis képek sem maradhatnak ki. Hajrá, Télapó ! :-)
Jó képek ... valahogy jobbak mint eddig ... nemcsak a kompozició, hanem utómunka is ...
ReplyDelete