JEBEL TOUBKAL - A MEGKÖZELÍTÉS ( II rész)

Hol? Marokkó, Magas-Atlasz hegység
Kivel? N. Tamás
Nehézség, túra jellege: könnyű turistaút
Idő:  4 1/2 óra
Útvonal: Imlil - Sidi Chamharouch - Toubkal menedékház
Szintkülönbség: 1467 m

Reggel kásásra van fagyva a sikátorokban a víz, amikor nyolc óra után elindulunk a Toubkal felé. A terv szerint menedékházban alszunk, ezért nincs is nálunk semmi kintalvós cucc, reméljük hogy át tudjuk vészelni a menedékhelyen a hideg éjszakát vagy éjszakákat. A leírások szerint Észak-Afrika legmagasabb pontja könnyű, technikai kihívások nélküli csúcs, még ebben a téli időszakban is. Nagyobb tömegű hó csak januártól esedékes, akkor már ajánlatos hágóvasat és jégcsákányt vinni, mert a felső szakaszok meredek firnlejtőkké fagynak. Azért mégis csak 4000 méter...  Én - jobb félni mint megijedni alapon - bedobom a hágóvasat a zsákba, mert még élénken emlékszem a Pico del Teide mászásánál tanult leckére.
Széles, időszakosan száraz folyómederben bukdácsolunk át a köveken az első emelkedő irányába - itt a helyiek kavicsbányát üzemeltetnek, a lehető legprimitívebb módon: ásó, lapát, zsákolás aztán háton cipelés... -, jól jönnek a kemény hegyi bakancsok. Ez amúgy jellemző lesz az egész turistaútra: könnyen járható, könnyen követhető, de poros és  bokatörő kövekkel végig tele van szórva. Lassan emelkedő, öszvérürülékkel vastagon megszórt ösvényen haladunk egyre beljebb a Magas-Atlasz hegyei közé, alattunk szűk szorosban hegyipatak áramlik. Sziklás, meredek hegyoldalakat vág át az út, helyenként kőből rakott kunyhók emelkednek, és órával indulásunk után már igazi, magas sziklafalakkal övezett hegycsúcsok emelkednek fölöttünk.
Szűk szoros torkában  tűnik fel a Sidi Chamharouc elnevezésű település. Állítólag egy dzsinnkirály sírja van it...De hogy ez mennyire át tudott verni engemet ! A település közepén hófehér kőtömb világit kí a környező vulkáni sziklák szürkéjéből, és lám ,azonnal meg is van a magyarázat a szent helyre ! hisz egy háznyi méretű márványtömb hogy is kerülhet ide? persze, ezt csak az én magyarázatot kereső elmém mondja, és el isa hiszi rögtön a feltevés. De nagy a meglepetés, amikjor odaérünk: én izgatottan veszem szemügyre a tömböt - sajnos egész közel nem tudok menni - aztán iszonyat mérgesen veszem tudomásul, hogy az egész hatalmas kő egyszerűen le van meszelve fehérre... nesze neked spiritualitás ! És mivel nem vagyok muszlim, ezért közel sem mehetek hozzá, hogy tényleg megpiszkáljam: igaz vagy hamis?
Az út innen már szigorúbban emelkedik, de még mindig csak egy nehezebb turistaút szintjén. Kezdenek az öszvérkaravánok elkerülni, és meglepetésemre ezek az állatok 50-70 kilónyi, vagy még több súlyú csomaggal , néha a hátukon a berber hajtójukkal meglehetősen biztosan és gyorsan haladnak ezen az úton. Itt jellemző, hogy mindent avval szállítanak: árut, faanyagot, trágyát, népes turistacsapatok csomagjait...
3000 méter körül eléggé hideg már a szél, a napsütés ellenére, de azért a folyamatos menés miatt kibírom még egy pólóban a házig. Rendkívűl száraz a levegő, nedvességnek nyoma sincs a levegőben, és ezt a luxemburgi - Európához mérten extrém :-))  - páratartalomhoz szokott légútjaim meg is érzik rögtön.
Az ösvény mellett folyamatosan lehet vásárolni különféle üdítőket, palackozott vizet, szuveníreket, fosszíliákat. Az eladók nem sietik el a dolgot, van idejük bőven egész nap itt ücsörögni, árulni, közben meg kecskepásztorkodást is űzni.
A menedékház hatalmas, és mint kiderül még kettő is van: egyik a Club Alpin Francaise menedékháza, a másik egy Les Mouflons-nak nevezett jókora, modern kőépület. Ez utóbbit választjuk, itt 340 dirhamért ( helyi pénznem, kb. 30 euro) kapunk szállást, vacsorát, reggelit. Meglepetésemre egy  keleti kényelemmel berendezett épületbe kerülünk, a hálóhelyeken példás renddel, tisztasággal, szőnyegekkel. A  menedékházas barátságos, bőbeszédű helyi, akivel angolul, franciául lehet társalogni, és akit láthatóan jól ismernek a menedékházban tanyázó vezetős partik is. Azt hittük, hogy most épp holtszezon lesz, és rajtunk kívül senki sem lesz a hegyen - enek ellenére estére teljesen megtelik a ház, 10-15 fős, vezetős csapatokkal, és vacsora idején azt is megérjük, hogy norvégokkal, svéddel, sőt egy ausztráliai síoktatóval ehetünk - szószerint - egy tálból.
De addig még van....miután bepakolunk a száléáshelyre, elhatározzuk, hogy egy felderítő túrát csinálunk a környéken, hogyha reggel sötétben kell indulni, hát akkor lássuk hogy merre tartunk. Minden meleg cuccot magunkra szedünk - délután négykor nagyon hideg tud lenni, a szél vág mint a penge - aztán felballagunk 3400 méterre, a holnapi cél felé vezető úton.
Tiszta, ragyogó levegőben izzik a völgy, itt már igazi magashegység szívében vagyunk. Meredek, sziklás hegyoldalakok törik meg a délutáni nap fénye, merev, síkba tört geometria az egész táj ebben a fényben. Okkervörös ragyogás borul a völgyre, alattunk messze van már a menedékházak teteje, mellettük a vízfolyások fehérre fagyottan világítanak ki a barnásvörös sziklák közül. Ajj, ha volna két technikai jégszerszám, milyen jókat lehetne mászni - sajdul belém a vágy...
Az út a ház fölött nagyon meredek , jókora kövekből álló morénalejtőn kapaszkodik fel, de minden szilárd, a sok emberi láb annyira helyretaposta a mozgó tömböket, hogy veszély nélkül lehet ugrálni rajtuk. Látható, hogy egy eléggé stabil magashegyi világ, nincs annyi hó, és olyan extrém viszonyok amelyek folyamatosan erodálnák ezt a világot  -ahogyan ez megszokott pl az Alpokban - , legalábbis nem látható ennek domborzatformáló jele.
Ülünk a völgy felett, szemléljük ezt a világot...annyira ismerős és mégis annyira más. Bizony, hegy az hegy, de akármennyit is lát az ember mindig új, mindig más, mindig ad lehetőséget, hogy nyitott szemmel rácsodálkozhassunk, hogy minden pillanat lenyűgöző és megdöbbentő legyen...

Hagyd, hogy ez a kegyetlen, hideg szél mosson ki belőled mindent, hagyd, hogy a meredek, riasztó sziklák és fárasztó , vádligyilkos törmeléklejtők eltüntessék napi lényegedet, civilizációval, stresszel terhelt énedet, felejts el mindent és mindenkit,  érezd, hogy mennyire senki és semmi vagy ezeknek az erőknek a birodalmában, és mégis az az entitás az ismert világegyetermben aki tudatosítani tudja ennek a szépségét, magasztosságát, értelmet ad neki....Ne gondolj semmire, csak figyelj, figyeld hogy mint mond neked  az a darab kő a lábad alatt, az a szikla mellett bujkáló, vihartépte, makacsul az életébe kapaszkodó kis zöld növény, amelyet gonoszul rángat a hideg, fagyos szél, ne gondolj semmire, csak hagyd hogy visszatükröződj a sziklafalakon végigömlő aranybarna esti fényben, éles, kemény árnyékokban, a fagyott vízfolyások hidegen csillanó, tömör jegében... mert minden mesél valamit, és mindig gazdagabb leszel egy kevéssel....
A teljesség szikrái nem tartósak, csak  kis villanásai az ember értékeinek, önmagadnak, ritkán szórt ajándékok. Vissza kell térni, össze kell húzni a kabátot mert hideg a szél, rájössz, hogy a szervezet makacsul ragaszkodik a maga jogaihoz: fázik, éhes és fáradt, pihennie kell... fel kell állni és le kell menni a hegyről, élni kell azért hogy újra legyen lehetőséged megkeresni ezt. A hegy csak egy út, és becsüld meg a szenvedélyt.....












Szamarak... :-), illetve, a jobboldali az öszvér :-))

Feltűnik a szent sírhely, a Sidi Chamharouch


Közelebbről ugyanaz, az ominózus fehér kőtömbbel
.... és fentről
Öszvérkaravánok a menedékház felé vezető turistaúton... vagy öszvérúton? :-)
















Meredekebb és magasabb, mint aminek tűnik...





No comments:

Post a Comment