GAIA: PETITE FOURCHE, TÉTE BLANCHE - KÖNNYŰ HÁROMEZRESEK VARÁZSA ( június 21-22 )

Felvonó vagy nem?

Naná, felsétálunk... mi az az 1200 m szintkülönbség ? A felvonó persze kényelmesebb lenne, de ez a táv legalább jó lesz bemelegíteni...

Aztán persze megraktuk a hátizsákokat minden jóval, ami a kétnapos magashegyi bivakhoz/mászáshoz szükséges, elballagtunk az Albert Premier-házhoz vezető ösvényhez... huh, ez nehéz... mennyi is az a felvonó? És már délután egy óra, etcetera, etcetera....

Elég mélyen zsebbe kell nyúlni ( 27 €) ahhoz, ha itt valaki fel akar jutni 2000 méterig. De számolva a rengeteg cuccot, meg hogy csak holnap érünk rá - holnap elméletileg fel kell mennünk 3500 méterig, és még le is kell jönni mielőtt elromlik az idő - inkább felvonó mint kutyagolás. 10 perccel később már nem bánom egy cseppet sem a döntést, amint a lábamat lógatva a mélység fölött bámulom a felvonó libegőjéből a lenyűgöző hegyvilágot.

*****

Az Albert Premier menedékhely modern, minden luxussal ellátott többemeletes épület, és persze dugig tömve mászókkal - a környező, nagyrészt könnyű utakat ígérő háromezresek csábító célpontok. Csak egy tea erejéig érdekel a ház - mi bivakolni jöttünk, ami elnézve a zsúfolásig töltött ebédlőt egyáltalán nem tűnik rossz döntésnek. Kényes vagyok az éjszakai szálláshelyre, ezért félórányit keresgélem az ideálisat a ház fölötti sziklarengetegben. Eredetileg a gleccser lett volna a cél, de túl sokat kellene lemászni ahhoz... és lám, sikerül is megtalálnom az egyik legjobb bivakhelyet ahol valaha is voltam. A kilátás pazar, a fekvés kényelmes, az éjszaka nem is annyira hideg ( mint később kiderült) , mint amennyire júniusban számítottam közel 3000 méteren.

Rövid felderítő túrát szervezünk a gleccser irányába, de a felhőhatár makacsul ragaszkodik a háromezer méterhez, afölött nem látni semmit, csak néhol bukkannak elő a sziklaalakzatok fölöttünk, egyszer az Aiguille du Tour is megmutatja magát... na majd holnap többet fogunk látni.

*****

Könnyű hegyek, ezért késői az indulás, és 6 óra már amikor a gleccser szélén beöltözünk, én meg bánom, hogy túl késői kelést engedtünk meg magunknak... a környező hegytetők már aranyfényben ragyognak, és mi csak a gleccseren vagyunk, 3000 méteren... fent kellene már lennünk , közel a kinézett háromezresek csúcsaihoz. Tanulok belőle...

Ideálisak a hóviszonyok, a gleccser könnyű, a hosszú tél bőven megrakta a hasadékokat, alig lehet látni párat, azok viszon óriásiak. Nyomvonalak húzódnak minden irányba, ez meg azt eredményezi, hogy az eredeti célt nem azon az útvonalon érjük el, ahogyan tervezve volt, mert egy kis nyereg lett volna az átjáró a Trient-plató irányába, amelyet nagyon könnyű volt elnézni... de sebaj, marad a séta, az első idei gleccservándorlásnak megteszi. Azt is mondanám, hogy unalmas, túl kényelmes... főként amikor felnézek az Aiguille du Chardonnet legszebb útjára, a Migot pillérre... elegáns, meredek, komplex út, gyorsan rá is kerül a képzeletbeli listára.

A Téte Blanche ( 3421 m) egy délről könnyen elérhető, technikai nehézség nélküli, sziklás csúcs, amelynek a Trient-plató felőli oldala egy kis, alig 100 m magas északi fallal szakad le a gleccserre ( ami az eredeti terv része volt... ) A Trient -gleccser jókora kiterjedésű, sima, ránctalan felszínét nyomvonalak hálózzák be, mint apró hangyák mozognak rajta a mászópartik ide-oda, elveszve a fehér felszínen.

A Petite Fourche (3512 m) nem sokkal magasabb, alig egy óra vándorlás választ el tőle. Végre - a csúcsra vezető, százméternyi lejtő meredek, élvezet mozogni rajta a hágóvasakkal, majd az ezt követő rövid, technikás gerinc csak hab a tortán. A csúcs előtt a gerinc kiszélesedik, annnyira, hogy akár bivakolni is lehet rajta - ha a szél meg az időjárás kegyes a vállalkozóhoz. Látványos csúcs, három oldalon gleccserekre szakadó falakkal , lenyűgöző , 360 fokos panorámával. Észak felé nézve rögtön megragadja a tekintetet a Wallis-i Alpok tömegéből kiemelkedő Weisshorn, Matterhorn, Dent Blanche hármasa. Különösen ez utóbbi tömbje lenyűgöző e szögből; meg persze itt emelkedik mellettünk a Mont Blanc tömege, amelynek masszivitásával talán csak az ugyancsak idelátszó Grand Combin ér fel.

Órányi szieszta után szedjük magunkat, indulunk lefele. Szerencsések vagyunk - senki nem jött fel a csúcsra, amíg ott voltunk, de amint lefele tartunk már egymást érik a feltörekvő csapatok. A napba még belefér egy órányi lustulás a felhősödő délutánba hanyatló égbolt alatt, aztán megyünk le - épp idejében, mert pár óra múlva - már a teraszon üldögélve Argentiére-ben - vastagra tekeredik az Aiguille-k fölött a felhőréteg, éjszakára esőt ígérve.

A napba még belefér egy esti séta Chamonix-ban, amelynek pár héttel ezelőtti nyugalma már a múlté - megkezdődött a nyári szezon !