ALLALINHORN (4027 M); ELŐSZÖR....(július 05 2011)



Normál út (Északkeleti gerinc); az út vonala (és nehézsége) körülménytől függően változhat, mint itt a képen is látható
 Eltérően a tavalyi évtől, az idei első négyezres megmászását nem egyedül követtem el; M. Andris abban a szerencsében részesített, hogy a svájci Saas-völgy egyik könnyű hegyére velem jött. Az Allalinhorn (4027m) technikai szempontból az egyik legkönnyebb svájci négyezres, ideális viszonyok esetén nem nehezebb egy enyhe meredekségű hótúránál. De ha nem ideálisak azok a viszonyok... akkor az  F (facile=könnyű) besorolás ellenére számolni kell a gleccser hasadékaival és a felső szakaszok meredekségével. Megközelítését nagyon megkönnyíti a Mittelallalin metró(!) végállomása (3500 m): innen már csak 500 méternyi kapaszkodó a csúcs. A csúcs, amelynek panorámája kivételesen szép. És erre persze rengeteg ember kíváncsi: boldog-boldogtalan nekimegy, legtöbbjük persze vezetővel. Érdekes "hegymászókat" lát itt az ember...Na de legyen elég a rosszmájúságból :-), hiszen én is ilyenképp megyek fel rá ( Igaz, nekem van még egyéb is a tarsolyomban, de ezt majd később).
Reggel 9:00 órakor tehát Andrissal ott állunk a metró kijáratánál ( jah, egy másik "leg..", ami csak Svájcban van: metróvonal 2989 m-től /Felskinn felvonóállomás/ 3497 m-ig), a többi, csúcsra vágyó "alpinistával" egyetemben, aztán megindulunk a fagyott sípálya felszínén a beszállás irányába. Meglehetősen kényelmetlen ezen a felületen haladni, alig várjuk már, hogy elérjük az igazi kapaszkodót. Aztán 3590m körül szépen beöltözünk, úgy ahogyan kell - hágóvas, jégcsákány, gleccserhez való bekötés pruszikokkal meg mindennel -, mert akármilyen könnyűnek mondják is az utat, nagy része gleccseren halad, és az ördög nem alszik: a hasadékokkal nem érdemes hazardírozni. Miután hajszál híján eltapos egy irgalmatlan nagy lánckerekes szerkezet (valami pályakarbantartó gép, akkora mint egy kombájn, és lazítja a havat, tömi a repedéseket, készítve a pályát a héttel később induló nyári síszezonra) a készülő sípályák labirintusában, sikerül ráakadnunk az enyhén emelkedő , helyes irányba tartó, kitaposott nyomokra. Kerülgetjük a csapatokat - van előttünk jópár - szerencsére a nehezebb, kitett harántozásokra már lemarad nagy része. 





A körülmények több mint tökéletesek: rengeteg a hó, eltakar minden hasadékot, a hófelszín szilárd firn, amelybe biztosan harapnak a hágóvasak. Előttünk kanyarognak a nyomok, tágul a tér, a szérakok elmaradnak és hamarosan kinyílik a táj...elérjük a Feejoch-ot. Hasadék még mindig sehol.

A háttérben a Fletschorn-Lagginhorn-Weissmies triád

Vezetős csapatok a Fee-nyeregben (Feejoch)
A két első kötélparti, fent balra a csúcs
 Az utóbbi napok ragyogó időjárása ma is tart; előttünk a Wallisi-Alpok nagyjai és hírességei: a Matterhorn látványa innen is páratlan, a Breithorn vonulata meglepően nagy tömegű és rápillantva az Alpok egyik legszebb (ha nem a legszebb) csúcsára, a Weisshorn-ra, másodpercekbe sűrítve újra előttem vannak az egyik legszebb alpesi mászásom emlékei. A Rimpfischorn elegáns gúlája szinte ránk dől az Allalinpass túloldaláról - fogazott, nehéz gerince izgalmas, meg-kell-legyen túrára invitál.

Matterhorn

Rimpfischorn

A Saas-völgy nagyjai: Taschorn és Dom ( ez utóbbi Svájc legmagasabb pontja)
Weisshorn
Rövid pihenő a Feejoch-nál, aztán megkezdjük kapaszkodásunkat az utolsó nagy lejtőn, amely a csúcshoz vezet. Fogynak a csapatok, már csak kettő araszol felfele előttünk. Hóval takart óriási hasadék keresztezi az utat, gyakorlatlan szem enyhe lejtésű hólejtőnek gondolná - de ott van alatta a csapda, amely még ártalmatlan ugyan, de a fölötte húzódó hóhíd ereje napról-napra csökken a nap romboló sugarai hatására. Tíz perc sem telik el, az előttünk haladó páros - középkorú "igazi" hegyjáró házaspár - udvariasan félreáll előlünk. Dicséret illeti meg Andrist: magashegyi, tapasztalt turista, aki  egyre inkább elhatalmasodó influenzája ellenére zokszó nélkül, jó ritmusban, makacsul  tapodja a fárasztó métereket. Annyira jól, hogy hamarosan utolérjük az első csapatot, egy vezetős partit. Mekkora a különbség az előbb elhagyott házaspár és e parti közt ! A vezető - mintha csak állatot biztatna - gyors, türelmetlen szavakkal nógatja a rövid kötélre fogott, irgalmatlanul szuszogó klienst, aki épp csak hogy emelni tudja lábát egy meredekebb szakaszon. Kelletlenül állnak félre, amikor megunva a mögöttük való téblábolást, kilépek a nyomból, és megpróbálok a járatlan részen eléjük kerülni. 
Elsők vagyunk, gondolom - és valóban azok, mert a csúcson lévő csapat több mint bizonyos, hogy a Hohlaubgrat-on jött fel, amely az Allalinhorn igazi, alpinisták járta útjának számít. Sziklák közt felkanyargó, kitett szakasz - és ott is állunk az Allalinhorn csúcsáig vezető, látványos, kényelmesen széles gerincen. Még száz méter - aztán ott a jókora csúcskereszt, méternyi magasságú fekete sziklasor tetején trónolva.
Andris - csúcsfotó

Andris a csúcs gerincén

Előttem az Allalin csúcsa

Alattam, messze lent a Fee-nyereg és alkalmi látogatói

Sok időnk nincs. Öt-tíz perc, aztán ott is van a nemrég elkerült parti, és utána nem messze már ott vannak a nagy, többfős csapatok. A csúcson pedig kevés a hely...és mindenki fotót akar. Pár képet készítünk, aztán visszavonulunk a gerinc elejére, egy szélvédett helyre, amely hamarosan megtelik táplálkozó, nézelődő és társalkodó embercsapatokkal. A tömeg nagy része most jön fel, a csúcsot megjárt csapatok pedig indulnak le; vannak pillanatok, amikor 15-20 ember is nyüzsög a szobányi helyen. A népszerű hegyek átka...
A visszaút kevesebb gondot okoz, mint gondoltam. Az egyetlen odafigyelős részen már mélyre taposott ösvény húzódik, és  - bár a szél mindegyre feltölti az út fölött őrködő jég-szérakokról, és meredek oldalakról lepörgő hóval a nyomokat, amely ezért körültekintőbb haladást követel - hamarosan újra ott állunk a meglágyult felszínű sípályán. Még húsz perc a Mittelallalin-ig - én élvezettel csúszkálok a lágy hóban, véleményem szerint sokkal kényelmesebb, mint a reggeli megközelítés - de látom Andrison, hogy ő nem így gondolja. A lejövet a hegyről még jól ment, de ez már kiszívja az erejét, az influenza pedig alattomosan előretör. De becsülettel kibírja, igazán akkor ijedek meg, amikor a felvonóban ájulással ijesztget. Lent helyrejön, aztán csak döglünk a jó meleg napon, a zöld fűben a felvonóház előtt....
Végszóként mit lehetne mondani? Gyönyörű, emlékezetes túra, számomra könnyű, Andrisnak  - szerintem - nehezebb. Az ő útja volt ez, nem az enyém; ő sokat, jóval többet beleadott, mint én.
De majd eljön az én időm is... amikor majd leróvom a tiszteletet egy ilyen hegy előtt. Úgy mászok fel rá, ahogyan az őt megilleti, ahogyan az ébrenlét álmaiban él;  felnőve hozzá és megköszönve a lehetőséget.
De ez már egy másik történet.

5 comments:

  1. Köszi Zoli a túrát és a beszámolót, így volt, ahogy írtad. :) Bízom abban, hogy influenza nélkül azért nem dölök ki a végére. Remélem lesz még közös négyezresünk, és mivel az egyszerűbbek lassan, de biztosan fogynak, az biztos techinkásabb lesz. Ha meg nem, legalább hosszabb. :D

    ReplyDelete
  2. Nos, szives engedelmeddel elégedetlenségemet fejezném ki a cikk Andrisról közölt részleteivel kapcsolatosan. Véleményem szerint bátran kijelenthető hogy Andrisnak igenis van hegymászós tapasztalata, nemcsak itthon kis hegyeken, hanem - most már több alkalommal is - Alpokban is. Régóta járja a hegyeket, és mászott már olyan útvonalakat is amelyre sok hegyi turázó nem vállalkozna. Stb . .sorolhatnám az érveket .. Saját érzésem szerint Andrist gyengébbre állítod be mint ahogyan azt megérdemli! Lehet hogy nem "igazi" hegymászó egy Alpok csúcsain nevelkedett szemében, de azért nem ma látott először hegyet!
    Nos, én inkább tekintem hegymászónak, mint a legtöbb, vezetők által felráncigált, magát hegymászónak valló turistát ..

    ReplyDelete
  3. Frumoasa descriere! Cel putin din ce am inteles eu cu ajutorul unei traduceri aproximative.Si incet incet dupa patru mii apar cinci mii de metri. Succes!

    ReplyDelete
  4. Válasz Naturephotobuildernek:
    Így van, kösz az észrevételt, túl nyersre sikerült a fogalmazás - javítottam is. Andris hozta a formáját, mint ahogyan eddig is ismertem - de attól, hogy valaki sokat járt ilyen-hegyen olyan-hegyen, attól még nem lesz valaki az a személy, akiről azt lehet mondani, hogy a szó szoros technikai értelmében "alpinista". Véleményem szerint (jópár magasheggyel és technikai úttal, köztük pár "könnyű" szólóval is a hátam mögött) a "Régóta járja a hegyeket, és mászott már olyan útvonalakat is amelyre sok hegyi turázó nem vállalkozna" megfogalmazásod kissé túlhúzott.Ismerem Andrist jól, tudom hogy mire képes, annak fényében írtam amit írtam, csak épp helytelenül. Mert miről ismerszik meg egy ún. "alpinista"? Hát elsősorban is a szakirodalomban elfogadott, technikailag kategorizált mászóútvonalak teljesítéséről - legyen szó négyezresről vagy sziklafalról. És persze nem mindegy, hogy hogyan - van-e az adott terepen képességed a vezetésre, te vagy-e az, aki kritikus helyzetben is tud lépni, tisztában van a dolgokkal, vagy egyszerűen rábízod a döntést a másikra, és szószerint csak ott vagy a kötél végén...Bonyolult a téma ,itt a keret nem engedi meg a kifejtést...
    Kösz az észrevételt, az érintettel már elbeszéltük a dolgot.

    ReplyDelete
  5. Köszi a javítást. Közben tárgyaltunk erről, ezt mondtam én magamról: "szerintem tapasztalt túrázó vagok, kis magashegyi tapasztalattal". Alpnisita szempontból nem sok amit letettem, ha viszont egyszerű turista szempontból nézzük, van tapasztalatom. A vége és a lefele felvonózás kívételével (az omniózus ájulásos érzés a fülledt felvonóban sok ember között megspékelve egy fülfájással) jól éreztem magam. Ennyi, de a lényeg nem ez, nem rólam van szó, hanem a túráról.

    ReplyDelete