BÉKÁSI-SZOROS I ( június 15, péntek)

• November 7 mászóút ( 4A, 80 m, 3 kötélhossz)

  Jólesően borzongat végig egy hideg szellő , amint kiszállunk az autóból a Békási-szoros első nagy falai alatt. A Szentgyörgytől idáig tartó, közel háromórás út délelőtti, izzasztó melege és az utolsó útszakaszok autót, embert próbáló kényelmetlenségei már a múlté, az előttünk lévő napok lehetőségei  hívogatóan feszülnek égnek a fölöttünk meredező, napsütötte falakon. Aztán a pár perces megálló után elnyel a szoros torka; százméteres falak fojtják az utat sziklakorlátok közé, és szorosan az út mellett lent zajong szűk vályújába szorítva a Békás vize. Tízpercnyi lassú, kanyargós autózás után a szoros szívében vagyunk: a "Pokol Tornáca" fölött keskeny sávban beragyog a szurdokba a mélykék égbolt, és a 200-300 méter magas falak fogságában újra kánikulaivá hevül a déli nap melege. 

  Sokat nem lustálkodunk, elő a mászócuccot aztán hajrá - mindenki mehet a saját útjára. Andris és Karesz már tudják mit akarnak - nem lesz könnyű dolguk a déli nap hevétől felfűtött falak nagy nehézségű sportmászó útjaiban. De ez az ő dolguk; mi  N. Alberttel - aki csak úgy egyszerűen a Berci névre hallgat a hétköznapi létben - egyelőre még tanácstalanul álldogálunk és egymás kezéből adogatjuk-szedjük ki az egyetlen használható, a szoros többkötélhosszas útjairól készült sziklamászó kalauzt. 

  A. ajánlatára egy relatíve könnyű, 3 kötélhosszas útra esik a választásunk, amely könnyen megközelíthető, jól biztosítható - egész megfelelőnek tűnik egy olyan partinak, amelynek tagjai kb. alig 3 órája ismerik egymást.                  

 A beszállás ott van az orrunk előtt, mindössze csak a patakon kellene valahogyan átjutni - ez bő negyedóránkba kerül, mert a száraz lábbal való átkelés lehetőségének hiánya miatt mezítláb kell keresztültalpalnunk a rohanó vízen. És ott is vagyunk a beszállásnál, miközben pár ember kiváncsían lesi az imént elhagyott túlpartról, hogy mi is fog történni. 

  Az első hosszat én viszem: könnyű, szabadon mászható szakaszt követ egy növényzettel benőtt fűpárkány, majd újra egy szép, tiszta szakasz és ott is vagyok az első standhelynél. Jön  Berci is, és indulok is a második hosszba nagy vehemenciával meg elhatározással a tiszta mászást illetően, de sikerül már az első métereknél kitörnöm egy fogást, emiatt megcsappan a lelkesedés, ezért jöhet a mesterséges mászástechnika. A leírás szerint az út több mint 50 %-a igényli ezt a módszert. Mi nem létrákkal másszuk, hanem csak úgy egyszerűen: fogd a szegbe rakott expresszt, aztán menj...Néha jópár méteren át lehet tisztán mászni, aztán újra szeglétra. Nem igazán az én stílusom, de az egészet szabadon mászni - na ahhoz keményebb legény kell, mint én. 

 A harmadik hossz a Bercié. Jófogású repedésekben visz az út, de mivel nem nehéz, a vegetáció is megtalálja a helyét, és néhol bizony eléggé omlóssá  bontja a sziklát. Az út kulcsrésze az utolsó hossz A2 nehézségű, kétméternyi szakasza - összehasonlítva a szorosban a későbbiekben mászott más A2-s szakaszokkal - amely kimászva egyáltalán nem tűnik annak. És kint is vagyunk az erdőben, 2-2 1/2 órai mászás után. 

 Összefoglalásként elmondható, hogy bemelegítésnek egy szép út, melegen ajánlott; és ha még valaha is belemegyek, akkor több mint bizonyos, hogy megpróbálom kimászni szabadon az egészet. Sűrűn szegzett, biztonságos trasszé, nem megerőltető és nem is hosszú, ezért bőven marad még tartalék az emberben a nap hátralévő részére. A visszavonulásnál kissé kell figyelni az ösvényre, de ha megvan, akkor azt követve leérünk a patakhoz, ahol már csak az átgázolás marad hátra, vissza a főúthoz. A délutáni melegben nem is esik rosszul a hidegen áramró, örvénylő patakvíz mászócipőbe belemelegedett lábainknak.

  Fotó az útból nincs ; illetve van egy pár, de azt nem az útban csináltam. De azért iderakom, mégha a minőség sajnálatos módon csapnivaló is. Hiába, egy kis kompakt kamera nem nagyon tud helyettesíteni egy komolyabb gépet...azt meg én ez esetben nem hoztam.

Berci átkel

• Encián mászóút ( 4B, 81 m, 3 kötélhossz )

  Amiután kikavarodunk a főútra, újra tanakodás következik: jó volna mászni még, de mivel már 4 óra felé van, ezért nem akarunk beszállni egy hosszú , nehezebb útba. Bercit erősen izgatja a szoros egyik legnépszerűbb útja - a Fekete Repedés - , de nekem nincs ínyemre a dolog. Egyrészt kategóriákkal nehezebb mint a November 7, másrészt meg időigényesebb is. Berci azonban úgy látszik nem kötekedő típus, mert javaslatomat - menjünk el a szoros bejárata fölött őrködő Kis-Cohárd falához, ahol több rövidebb út is van - szó nélkül elfogadja. Pedig ha tudná hogy mennyit kell odáig menni...igaz, én sem sejtettem.

Átballagunk a szoroson az álmosító melegben, zórgünk mint egy állatcsorda, mert kényelmesebb a mászócuccot magunkon hurcolni, mint begyömöszölni a hátizsákba. Megyünk és megyünk...később kiderült, hogy közel hat kilométert. Én tudom a járást fel a falhoz, mert már voltam, de nagyon rég és az utóbbi években kissé megváltoztak a viszonyok: házak, fogadók épültek, ezért nem találva a jelzést, jókorát kerülünk, amíg sikerül megtalálnunk a helyes irányt.

  Kompakt, jófogású mészkőn mászom az első hossz métereit. A hossz kulcspontjának számító, áthajló rész A2 nehézségű szakasza sem okoz problémát. A gond hamarosan az lesz, hogy mivel nem sikerül megtalálnom a biztosítópontot továbbmászok, és reménykedem, hogy valahol elérek egész a második standig. El is érem, de úgy, hogy közel 10 méteres szakaszokon nem rakok köztest; éspedig azért nem, mert elfogynak. Muszáj megállni, mert érzem, hogy a kötél is a végét járja, de szerencsém van mert olyan helyen vagyok, ahol tudok egy standot összebarkácsolni egy jó meg egy gyenge szegből. Jön Berci , aztán megy is, hogy ne töltsük az időt átszereléssel; hamarosan hallom, hogy figyelmeztet: ne essek le, mert csak egy vacak szegből tud standolni....A hossz könnyű, azonban néhány helyen elég törős, vörös mészkő alkotja. Berci pár méterrel a biztos, láncos stand alatt vár, mert ugyanúgy járt mint én: elfogyott a kötél. A többi szakasz fel a tetőig már járóterep, aztán már csak bámészkodunk pihenés gyanánt a Kis-Cohárd csúcsának fátlan gerincén.
  Szép út nagyon, egyik kedvenc lehet(ne) a szorosban, ha gyakran járnék ide. Biztonságosan szegelt, az egyetlen negatívuma a harmadik hossz omló, bizonytalan vöröses kőzete lehet. A kilátás mindvégig fantasztikus: alant kéklik a Gyilkos-tó, vizből kimeredező fatörzseivel, köröskörül meg az erdélyi hegyek fenyőkoszorúja, ameddig szem ellát.
  Közel két órát töltünk az útban; kora este van már, amikor visszaérünk a szálláshelyre. A jóidő marad, ezért holnap ideje valami komolyabb útba vágni a fejszét...