Talán nincs is olyan ízig-vérig hegymászó a földkerekségen, aki ne hallott volna az Eiger-ről, és annak legendás északi faláról. Ez a svájci „szinte-négyezres”( 3970 m) hegytömeg közel két kilométer magas erődként emelkedik Grindelwald és a környező kisebb települések fölé. Monumentalitásának látványát semmi nem csorbítja: nincsenek előhegyek a lábánál. De ahhoz, hogy szinte érinthető közelségbe kerüljünk a heggyel, nem kell extrém hegymászónak lennünk: a teljes északi fal alatt elvezető turistaút, az „Eigertrail” kényelmes, háromórányi sétával megtehető.
Kirándulásunkat az Interlaken-i vasútállomásnál kezdjük; itt egy különlegesen kiképzett diszkút hökkenti meg a látogatót:
Innen vasúttal mehetünk el Grindelwald-ig, majd tovább fogaskerekűvel (vagy gyalog) az 1616 m magasan elhelyezkedő Alpiglen állomásig. A „Trail” enyhe emelkedővel kezdődik, helyenként mély szurdokokon kelünk át, néhol kábelek is segítik a haladást.
Az ősz pompája az alpesi zónában is virágkorát éli: vörösek, sárgák és barnák keverednek és festik felejthetetlenre a Lauberhorn (2472 m) oldalát.
Az út, beérve az északi fal alá elveszti eddigi meredekebb jellegét és kényelmes, széles gyalogösvényként folytatódik tovább. Fölöttünk a hírhedt fal: a perspektíva miatt szinte hihetetlen, hogy magassága 1800 méter.
Az ősz első havazásai feltöltik a repedéseket, kéményeket hóval, jéggel, de ha a nap délutáni sugarai kiszabadítják a fagy fogságából a köveket, a lavina-és kőhullás szinte folyamatos késő délutánig. A lavinák óriásiak, többszáz métert zuhannak függőlegesen és fátyolos kinézetük csalóka: meglehetősen gyilkosak tudnak lenni. A figyelmes szemlélő felfedezheti az Eiger-t átszelő alagút ablakait is a képen.
A koradélután meglehetősen fagyos a fal alatt, ezért hálásan üdvözöljük az első napsugarakat, amint kiérünk az árnyékból.Falatozásunkat felderítendő, megjelennek a havasi csókák is. Bizalmas, okos madarak, egy adott pillanatban szinte az orrunk elől csenik el a sajtot. De emberükre találnak….a bizalommal visszaélve bizony elkapom egyikük frakkját pár fotó kedvéért.
Ezután már óvatosabbak, de azért még mindig élénken követelőznek. 2000 m körül érjük el a hóhatárt, innen kezdődően folyamatosan friss hóban haladunk, amely valójában nem is marad meg sokáig, és szépen kirajzolódik rajta az út vonala.
Már közel vagyunk az út végéhez, még félórányi kapaszkodó és feltűnik az „Eigergletscher” állomás. Lassan a hátunk mögé kerül az Északi Fal, befordulunk a Nyugati Pillér alá, amely a hegyre vezető legkönnyebb utat rejti. Rejti, szó szerint, mert a törmelékhalmok meg sziklafalak és hómezők labirintusában nem könnyű megtalálni, amint azt pár éve Márk Előd és Molnár Laci társaimmal megtapasztaltuk.
De az állomásig még van távolság, és figyelni is kell felfele, mert az őszi napmeleg hatására hullnak, csúsznak a kövek, néha meglehetősen tekintélyes darabok is.
Elérjük az állomás, itt ér véget a "trail". Tovább már csak a hegy gyomrában felfele vezet az út, de nem gyalog, hanem a fogaskerekűvel. Mi leballagunk az állomás melletti részre, és hamarosan az Eiger-gleccser oldalmorénáján állunk. És megdöbbentő látni, hogy a tévében, szaklapokban hangoztatott, de csak kevesek által komolyan vett globális felmelegedés bizony láthatóan érezteti hatását: a jég olvadásának mértéke tízméteres nagyságrendekkel mérhető. És mindez 4 év alatt…..2005-ben egy hetet töltöttünk itt, akkor így nézett ki az Eiger-gleccser vége:
És eltelt 4 év….látható a változás: a gleccserkapu teljesen leszakadt. Ez geológiai időskálával mérve meglehetősen hirtelen eset:
Óriási méretű geológiai múzeumban állunk. Vízesések, gleccserek, törmelékhalmok:
És magasan fölöttünk ott a Mönch, a Berni –Alpok egyik legszebb négyezrese.
Sajnos északi falát hamarosan betakarja a köd, ezért még pár pillantás rá amíg még lehet, aztán már hallatszik is az alagútból a kisvonat dohogása , amely visszavisz Grindelwald-ba. És mert kegyesek az időjárás istenei, megajándékoznak még pár felejthetetlen pillanattal búcsúzás előtt…..
No comments:
Post a Comment