Mászni fent valahol, alpesi terepen -. ez lenne a mai nap célja. És mivel idővel meglehetősen szűken állok - este megyek vissza Luxba - a legegyszerűbb megoldás a Brévent-fal környéke, amely felvonóval percek alatt elérhető. Félórányi gyaloglás a Planpraz felvonóállomástól ( a végállomástól gyorsabb lenne odaérni, de az nagyságrendekkel drágább), és ott is vagyunk a beszállásnál.
Zsúfoltnak tűnik az út, de hogyan-hogyan nem, a számos csapat ellenére sikerült úgy az időzítés, hogy közelébe sem kerültünk másoknak.
Ez az út egyike a "Grand Voie" jellegű , hosszabb mászóutaknak, ez is leginkább a kezdőknek való, de azért ez már jóval többet követel mint az előző nap mászott "Voie Caline". Egyrészt alpesi terep ( 2000 m fölött), másrészt az általános nehézsége 5a. Az út lényegében 20-30 m magas tornyok sorozata, a köztük lévő nyergek - egy kivételével - könnyen elérhetőek, és szinte minden kötélhossz után lehetőség van vészhelyzet esetén a gyors kiszállásra az útból. A második hosszban a kalauz ajánlja az ékek használatát, én nem éreztem szükségét, de elmondható, hogy az út végig jól biztosított, biztonságos, kétpontos standhelyekkel.
Meg persze a látvány az mindvégig lenyűgöző: mit is lehet mondani, amikor az ember mögött a völgy túloldalán ott a Mont-Blanc lánca, teljes fenségében?
|
Már vannak csapatok az útban amikor megérkezünk a beszálláshoz |
|
A start. Annak ellenére, hogy 4b-s nehézségűnek titulálják, én jóval nehezebbnek éreztem ( Később derült ki, hogy itt elméletileg lennie kellett volna egy hevedernek, az indulást könnyítendő...) |
|
Szép repedésrendszer a második hosszban, egyike az út legnehezebb és legtöbb kihívást rejtő szakaszainak. |
|
Nem egyszerű ám ! :-) |
|
A kulcshossz - áthajlással indító,majd egyensúlyozós táblamászást igénylő,aztán repedéssel záródó változatos rész |
|
Rövid kötélereszkedés az 5a-s toronyról |
|
Az utolsó hossz; változatos mászást kínáló 4c |
|
Jó ez... jó helyen, jó időben lenni... |
|
Kilátás előttem az utolsó standból ( a Brenva mászóiskola falai)... |
|
..meg mögöttem ( hm... geológiai változásoknak vagyunk tanúi, a dőlésszöget elnézve..:-)) |
|
Romlik az idő... |
|
A Mont-Blanc lánc, fölötte jellegzetes, időváltozásra utaló lencsealakú felhővel. |
|
A Brenva-fal ( hátul) meg a mászóiskola egyik része |
|
Az iskola másik, jóval komolyabb utakat rejtő része. ( Ez is sorra kerül egy szép, őszi napon...kár lenne kihagyni) |
|
Békaperspektíva... |
|
Havasi varjú ( Pyrrhocorax graculus) , látogatóban. Okosabb és ügyesebb mint én...megeszi az ötcsillagos értékű, Yvonne-gyártotta süteményt, de nem tudom elkapni :-))) |
No comments:
Post a Comment