MORMOTALES ( augusztus 28)

Helyszín: Svájc, Spielboden
Kivel: Áronnal
Nehézség: ??????? :-)
Idő: fél nap


Előre is elnézést a bejegyzés (fellengzős) címéért, mert lesnek les volt ez is, de semmi köze ama nagyszerű élményhez, amelyet egy igazán vad mormotakolónia néhány tagjának belopása és - szerencsés esetben - minőségi fotózása jelent. Egyébként minden megállja a helyét, úgymint: vadmormoták, kolónia, leskelődés. De csak ennyi a hasonlóság; ami igazán más, az... na de nézzük sorjában.
Verőfényes augusztusi reggel van, a Mamó már rég elvonult Almagellerhorn-ot mászni, mi meg Áronnal megpróbáljuk kitalálni, hogy hogyan és mint legyen a mai nap. De sokat nem kell tűnődni rajta, mert a gondosan előkészített sérgarépa-adag ( továbbiakban murok, székelyül:-))) ) ott vár a hűtőben, már csak ínyenc fogyasztókat  kell hozzá keresni.  A túra célja megvan, ezért a zöld gyerekhordozót munkára fogjuk és serényen eliramodunk a Saas-Feé-be tartó busz irányába. 
Félóra múltán a kis sárga kabinokba alig tudjuk Áronnal bevackolni magunkat; a Spielboden felvonóállomás felé emelkedő drótkötélpálya kabinjai a legkisebbek a Saas völgyben eddig megismertek közül. A svájci szolgálatkészség itt is elsőosztályúan működik: gyerekkel és hordozóval eléggé nehéz a beszállás-kiszállás, ezért a helyben nyújtott segítség után a szolgálatos rögtön felszól a felső állomáshoz, hogy jövünk ám, várjanak ránk. 


Kiszállva 2448 méteren, először is a fotógép után nyúlok, annnyira látványos innen a Saas-völgy keleti oldalának négyezres-párosa: Lagginhorn, Weismiess. Ne feledjük a Fletshhorn 3982 méter magas piramisát sem ( valamikor volt egy projekt, hogy épületet emelnek rá, hadd érje el a négyezer métert; de aztán szerencsére lefújták ). 

 Balról jobbra: Fletshhorn (3982 m), Lagginhorn (4010), Weismiess ( 4017 m); az előtérben Saas-Fee település (1809 m)

Ezt letudva, irány a mormoták ! Tábla hirdeti, hogy itten szelíd mormoták találhatók, és még etetni is szabad őket. Ha nincs amivel, akkor bemész az étterembe és veszel nekik spéci őnekik készült zöldségkeveréket. De mi nem foglalkozunk ilyesmivel, mert itt a murok !

Itt élnek a "szelíd" mormoták

Már van egy kisgyermekes család, és tényleg: úgy ülik őket körbe a kisebb állatok, mintha kezes bárányok lennének. Na, ilyesmit nem nagyon láttunk mi még, ezért izgatottan cserkészem be a legközelebbi lapos kő mögött szöszmötölő mormotacsemetét. Méreget, aztán úgy dönt, hogy mégsem hajlandó szóbaállni velünk, mert villámgyorsan eltűnik a lyukban. 
De nem sokáig, mert percek múlva érdeklődve követi, amint előszerelem a varázseszközt; a murokhéj vöröse láthatóan felkelti az érdeklődését. Aztán egy-kettő, és már ott is óvatoskodik az Áron kezében lévő kapitális murokdarabnál. Áron ezt persze nem hagyja szó néllkül és lelkes ordítozással üdvözli a merészt - el is tűnik ismét az nagy serényen, nem ilyen fogadtatásra számítván. 
Áronnal valahogy kiegyezek a csendbenmaradás tekintetében, ezért a mormota következő kísérletezésénél már csak halk rikoltozásokkal biztatja a barna szőrgombócot. És íme, az első kontaktus:



Közben elvonul a kisgyermekes család, ezért gyorsan elfoglaljuk a  - látszólag a mormotatelep vendégváró asztalának számító - jókora lapos követ. Most már kíváncsiskodva gurulnak felénk a fiatalabb állatok, és el-elrohannak a megszerzett murokdarabbal, néha egymás mancsából-szájából kapkodva ki a megszerzett nyalánkságot.  Gyors iramban fogy a csemege, amikor végre előkerül egy hatalmas, kifejlett és  bátor - igazából szemtelen -   példány is.







Aztán egyszer elfogy a murok... épp akkor, amikor a mormotaközösség kisebb-nagyobb tagjai a szélrózsa minden irányából áramlani kezdenek. Na, mi lesz most? ezek úgy eltüntették a kilónyi csemegét, mint a huzat. A legnagyobb mormota uralja a terepet, egyáltalán nem fél, és még azt is eltűri, hogy Áron megsimogassa, miközben ő elmerülten majszolja a murok utolsó darabjait. Nagy élmény ez Áronnak - nem mindennap sikerül élő, vad mormotát simogatnia ( az igazat megvallva, nekem sem). Minden szelídségük ellenére ezek igazi vad állatok, egy hirtelen mozdulatra, vagy társuk jelzésére villámgyorsan otthagyják a könnyű falatot, és eltűnnek földalatti váraikban. 
Van még remény ! Előkeresem Áron úti elemózsiáját ( keksz), remélve, hogy le tudom kötni a jókora jószág figyelmét vele még egy jó darabig, hadd használja ki a lehetőséget Áron. Lekötni... mi az hogy ! Pár kekszet kirángat a kezeinkből...



...aztán egyszerűen gondol egyet, és bedugja fejét a zacskóba - aki kapja, marja! alapon. :-)))


Na, azért elég a pimaszkodásból - evvel a gondolattal nyúlok feléje, de mintha érezné, hogy nem tolerálom a rablógazdálkodást, mert villámgyorsan felkapja az egész zacskót és elnyargal vele... Pillanatok múlva már csak a fűben gyorsan eltűnő, kövér hátsó mögött le-fel himbálózó mormotafarok emlékeztet  az élelmes állatkára.
Na, ez szép - derülünk Áronnal, aki semmibe veszi eljövendő délebédjének eme gyalázatos módon való elragadozását, és rettentő mulatságosnak találva kacagva kommetálja a történteket. 
Felszedelkőzködünk, elindulunk a gleccser felé vezető jól kitaposott ösvényen. Mindenütt élénk pillantások kísérnek, a degeszre hízott fiatal állatok lépten-nyomon reménykedve követnek, aztán új áldozat után néznek. Nem kell félniük az éhezéstől - gondolom, amint a körülöttünk csellengő gyerek- és turistahadra nézek, amint bőséggel szórják a kíváncsi állatoknak az ennivalót.
Egy hatalmas szikla alatt újabb kolónia: tíz-húsz állat verseng egy néni kegyeiért, aki már másodszor jön vissza az étteremből, hogy kedvencei mohó étvágyát kielégítse. Mi már nincs amit adjunk, ezért Áron önzetlenül felajánlja Zsiri Zsiráfot, régi és hűséges plüssállatát az izgatott társaságnak. Bizonyára nem sok ilyet láttak, mert érdeklődve szemlélik, de aztán fogyasztásra alkalmatlannak találják:-)






"Vajon mi lehet ez a sárga dolog? nézzük csak, hátha ehető..."




Délután két óra körül visszasétálunk a felvonóházhoz. Az ég aggasztóan kezd szürkülni, úgy tűnik, hogy az előrejelzett viharos idő tényleg megérkezik. Aggódva fürkésszük az alig-idelátszó Almagellerhorn csúcsát, ahol a Mamó igyekszik felfele. Még van időm pár fotóra a környékről, amint a felvonót várjuk, aztán az egyre erősödő szélben himbálózva visszaereszkedünk Saas-Fébe.  

A Portjengrat, középen a Pizzo d"Andollá-val (3653 m)

Weismiess ( 4017 m), ahogyan a Spielboden-től látszik

A Taschorn gleccsereiből lezúdúló olvadékvíz alkotta vízesés

3 comments:

  1. Na ez szép ... örülök, h sikerült kihasználni a lehetőséget a mormotákkal ..., de azért... Minden esetre GRATULÁLOK az apai viselkedésedhez! követendő példa vagy.

    ReplyDelete
  2. ezidőtájt a völgy túloldalán is túl lévő hegyen :-) a Mamó : http://mercury29lion.blogspot.com/2012/10/a-hegy-ironiaja-ii-kudarcelmeny-ami.html

    ReplyDelete