MIAGE-BIONASSAY TRAVERZ - 01 ( július 28-29)

01. Csütörtök, du. 17 óra
   A Le Cugnon parkolójában sokat nem töltöm az időt, amint elzúg a Honda rögtön nekiindulok a meredeken induló kapaszkodónak.... és majdnem keresztülesem egy oszlopra szögezett deszkadarabon, amelyen ékes franciasággal az áll, hogy a múlt heti vihar megrongálta a Conscrits-menedékházhoz vezető útvonalat, és emiatt le van zárva. No, jól kezdődik, gondolom, a Conscrits lett volna az első állomás. Van még egy út, amely valahol a Tré-la-Téte gleccseren vezet, de azt csak télen használják.
   Amúgy az első lépéstől kezdve az egész "Traverse Royale" megnevezésű túra teljesen ismeretlen előttem, kivéve a Mont Blanc csúcsát. Infóim vannak róla persze, topók, beszámolók, de még soha nem jártam erre. A terv nagyszerű és egyike a legszebb  - és leghosszabb - utaknak, amely felvezet a Mont Blanc csúcsára: végig a Dome de Miage gyönyörű hógerincein, majd fel az Aiguille du Bionassay komplex déli gerincén át a csúcsra, onnan le a keleti gerinc híres, kitett hógerincén a Mont Blanc első bástyáira: Piton des Italiens, aztán Dome de Gouter, majd fel a Mont Blanc-ra. Grandiózus....
    Mindössze 4 órámba kerül letudni az 1400 méter szintkülönbséget a parkolótól a házig - amelyet jó jelként értékelek, mert fittségre elég nagy szükségem lesz. Az út - mint kiderült - már nem volt lezárva , mert a vihar által megrongált - és meglehetősen látványos - függőhídat már megjavították. Meg sem állok a háznál, mert keresnem kell egy bivakhelyet, ezért egyből 2700 méterig megyek, hátha találok valamit. A felhozatal elég szűkös, szinte a házig érnek le az Aiguille de la  Bérangere oldalából lelógó hólejtők, és meglepetésemre alig van valami használható hely a bivakhoz - egész pontosan  csak kettőt találok, egyik kényelmetlenebb mint a másik. A tűrhetőbbet elfoglalom, aztán a gyors vacsora után igyekszem pihenni - rég volt az ébredés ma, reggel két órakor, innen közel 700 km-re....

02. Péntek, reggel 5 óra
   Emberi hangokra ébredek; a hálózsák és bivakzsák szövetein tompán szűrődik át a francia beszéd.
  Kibogozom magamat a hálózsák/bivakzsák kettőséből, meglepődve veszem tudomásul, hogy eléggé világos van már, és egy pillantás az órára nyomatékosítja a tényt, hogy eléggé elaludtam, hisz már csak tíz perc van reggel öt óráig - ami alpesi szempontból eléggé későnek számít. Jó lett volna indulni 4 körül...
   A fejlámpák eltűnnek valahol a Bérangere irányába, magukkal viszik a hangokat is, újra csend van, csak a hómezők alól robajló vizek moraja telíti a reggel hideg levegőjét. Sokat nem vackolok, gyors reggeli aztán indulok is a fagyott hómezőkőn át, csak amúgy találomra a Bérangere irányába. Kondicióra nem lehet panasz - legalábbis ami a hó állapotát illeti - össze van fagyva minden csonttá, a hágóvasak keményen harapnak benne, álmodni sem lehet jobbat. Nyomok is kerülnek, hágóvasak és bakancsok nyomai fedezhetők fel a csontkemény felszínen, akár szaladni is lehetne felfele rajtuk... ha tudnék. És ez a gond, valami nem jó, mert irgalmatlan gyorsan fáradok, pedig semmi bajom nincs amúgy  - se fejfájás, se éhség, semmi, mégis minden 15-20 lépés után meg kell állnom. Mifene, akklimatizáció hiánya? a kétnapos, minden-benne hátizsák súlya? na, remélem javul ez, mert ha nem, akkor hamar le lesz tudva a traverz, még mielőtt megkezdődött volna...
    A Bérangére déli oldalának meredek lejtője már jobban megy, és a csúcs alatti rövid sziklás szakasz feledteti a reggeli fáradtságot. A csúcson egyedül vagyok - amúgy ez jellemző erre a zónára, a mászók itt nem esnek keresztül egymáson, utoljára embert a tegnap láttam a Tré-la-Téte menedékháznál. Pillanatra felfedezem még a reggel fejlámpás mászóit - épp eltűnnek a Miage első csúcsa mögött.
    A csúcsról látom meg, hogy mi vár rám - a Dome de Miage láncának hókupolás dombjai messze nyúlnak, köztük mély nyergekbe ereszkedik a tekintet. A 3 kilométernyi traverz összesen 5 csúcson harántol át, a végére tartogatva a legnagyobbat ( 3673 m). A hegység első részére jellemző a hómászás, második része - a főcsúcs környéke és utána a le Durier-házig - már trükkösebb és komplexebb. És elkezdem hát a traverzet, le-fel, le-fel 3348 méter ( Col de la Bérangere) és 3670 m ( középső csúcs) közt.... semmi technikai nehézség, csak kitett és látványos hógerincek és meredek, árnyékos hólejtők váltakozása. Jó helyen lenni jó időben... az ég sötétkéken ragyog, a nap melegét szétfújja az erősödő szél, amely meg-megtaszít, amint a hógerincen egyensúlyozok, és fagyosan seper végig az árnyékos, meredek lejtőkön. A kilátás mindvégig pazar, ott emelkedik előttem a Mont Blanc óriási tömege, vad déli oldala éles kontrasztot alkot a Miage szelídnek mondható csúcsaival. A magány garantált, két csapattal találkozom csak, akik a gleccseren jöttek fel, ezt használják a klasszikus Miage-traverznél, és  amely  igazából csak a felét érinti a hegységnek. 
   A főcsúcs alatti nyeregben - Col de Domes , 3564 m - újra kezd előtörni a fáradtság, alig tudok felvánszorogni a legmagasabb pontig. Elméletileg jól haladok, bőven a kalauzidő határán belül vagyok, mégis olyan érzésem van, hogy irgalmatlan lassú a tempó. Ezek a meredeken emelkedő-ereszkedő lejtők gyilkosak, jól jön a főcsúcs utáni sziklás gerinc. Teljesen megváltozik az út jellege: kitett, keskeny, kényes sziklagerinc, de technikailag könnyű, max. II le-felmászások a kihívás. Hógerincek is akadnak, meg néhol elég meredek hólejtőkön kell ereszkedni. A nap ellenére nincs a hó megolvadva, ami  - mondhatni - kényelmes lemászást tesz lehetővé. Kb. öt órája már, hogy elindultam 2700 méterről, és most már nagyon fáradt vagyok, gyakran meg kell állnom  inni meg valami szénhidrátot benyomni. Előttem ott emelkedik a Bionassay tömege, a gerinc közepét magas sziklafal szakítja meg - kb. 170 méternyi  könnyű technikai mászás van ott - ,  de alig merek ránézni;  egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy holnap ott fogok felmenni....
   Már látom a Durier-ház apró kis kockáját alant,  de addig még van amit lemászni. Valahol  van egy húszméteres kötélereszkedés is, de hol? a leírások szerint nem egyszerű megtalálni. A gerinc itt már egy fallá szélesedik, meglehetősen kényes traverzek és lemászások sorozata követi egymást. Leülök, annyira kimerültem hogy muszáj pihennem, nem lehet itt hibázni... azt hiszem, alszok vagy félórányit egy alkalmas helyen....
  A kötélereszkedést sokat nem keresem, hamar megtalálom, jókora piros nyilak jelzik az ereszkedőstand helyét.  Rövid, elemi ereszkedés, aztán újra kitett lemászások, de itt már közel van a ház, fáradtság ide vagy oda, most már  sokkal jobban érzem magamat. Még félórányi könnyű mászás, aztán elérem a ház előtti jókora , havas platót... huh, hát ez hosszú volt. Pillantás a Bionassay-ra, egyre rémisztőbb, ezért inkább bemegyek helyet foglalni...
   A délután lazán telik, csak sekélyesen gondolkodom, inkább élvezem a pillanatokat: napot, hegyet, havat, a gyönyörű kilátást, a Dome de Miage vad, függőgleccseres északi oldalának látványát. A zöld völgyek fölött feltörekvő apró gomolyfelhőket a szél behajkurássza a hegyek közé, egyre vadabbul kergeti őket át a nyergeken... ideje egyet aludni. Még  megérdeklődöm a lefele vezető útvonalat a szimpatikus menedákházastól, váltok pár szót a két vezetős, francia partival, akik a Bionassay-ra mennek holnap, aztán beleálmosodok a hálózsák melegébe....
......
   "Zoltan, vien, tu dois manger ! " - ébredek a menedékházas hangjára. Kissé kábultan ülök le  két óra alvás után a mászókkal zsúfolt asztal mellé - na nem vagyunk sokan, ide nehéz eljutni, aki itt van az mind mászó, innen nincsenek könnyű célok, és a ház is kicsi, mindössze 12 férőhelyes. Kilencen vagyunk összesen per pillanat, három mászó kivételével mindenki a Bionassay-ra megy. Mind vezetős parti... jah, szólómászó persze senki....
   Olyan vacsorát hoz össze a menedékházas csaj, hogy azt tanítani kellene. Elkezdve a levestől a desszertig bezárólag minden csillagos tízes, és mindenből annyi, hogy mindenkinek jut legalább háromszor vagy négyszer akár minden fogásból. Persze nem olcsó, nagy segítség az Alpenverein kártya ( osztrák hegymászó egyesület tagsági kártyája), de megéri... nekem legalábbis, nagy szükségem volt egy jókora, energiadús evésre. 
   Hogy mit tud tenni egy kevés alvás meg egy kitűnő vacsora ! Kint egyre sűrűbb a köd, néha percekig nem látni semmit, és messziről mennydörgés moraját rángatja ide a szél. Nem igazán jó időjárás bivakolni, elégedett vagyok, hogy inkább itt vagyok a házban. Annak a ténye, hogy én innen holnap lefele megyek egyre inkább szürkül, már acélkemény a gondolatcsíra, hogy holnap Bionassay lesz....semmi kétely, és amikor megkérdezik, hogy a reggeli háromórás ébresztés jó lesz-e , nincs kétség bennem, amikor azt mondom hogy : jó, persze !






Aiguille de la Berangere ( 3425 m), a déli oldal. 

A Miages első csúcsa, a Pointe 3670, és a Bérangere-nyereg látványa az Aiguille de la Bérangere-ről




Visszapillantás a Domes de Miage főcsúcsáról ( 3763 m)

Kristályokkal tele van a hegy...

Pillantás a mélybe a Durier-háztól. A Miage-gleccser vad letörése az olasz oldalon. 

Az Aiguille de Bionassay ( 4052 m)  - holnapi cél? 

A Domes de Miage sziklás gerince. A legmagasabb pont a főcsúcs, a gerinc e része teljesen eltérő jellegü a Bérangere felőli első három csúcstól. 

Durier-menedékház ( 3370 m)


TOPO: CAMPTOCAMP DOMES DE MIAGE - jó leírás, sok hasznos adattal, érdemes még megböngészni az oldal alján fellelhető beszámolókat is.
             MIAGE-BIONASSAY  - MONT BLANC TRAVERZ, "VOIE ROYALE"



No comments:

Post a Comment